Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2022.03.01.
– Eddig leveleztek, most beszélgetnek először személyesen. Miért és hogyan indult az eszmecsere?
Bölcskei Gusztáv: Én jelentkeztem Krisztiánnál. Miután 2014-ben letelt harmadik püspöki mandátumon, már nem álltam aktív gyülekezeti szolgálatban, ezért nagyobb ünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) közeledtével rövid meditációkat kezdtem írni. Teltek-múltak az évek és 2019 karácsonyán Krisztián Negyvennégyes című novelláját választottam az elmélkedés kiindulópontjának, mert a szöveg nagyon megragadott, amikor elolvastam az év legszebb novelláit tartalmazó válogatáskötetben. A kemoterápiás kezelésre várók között feltűnik egy kisgyermek, aki édesanyja unszolása ellenére sem húzza fel a maszkot, hogy egy mosollyal megajándékozhassa a szenvedő embereket. „Úgy tesz, mintha már venné is fel a szájmaszkot, az álláig emeli, de nem tovább, végignéz a soron, mindenkinek mélyen a szemébe, aztán mintha külön lehetne szabdalni a pillanatokat, ahogy a nyaki képet az MR, vékony szeletekre, mintha lehetne különválasztani ezt az egyetlen gyönyörű gesztust: mindenkire egyenként rámosolyog.” Azzal kívántam áldott karácsonyt, hogy mindenkire egyenként mosolyogjon rá a betlehemi gyermek. A kis írást elküldtem egy közös barátunknak, aki javasolta, hogy továbbítsam Krisztiánnak is. Így kezdődött.
– Írás közben tényleg Jézusra gondolt a költő? Grecsó Krisztián miként fogadta, hogy novelláját evangéliumi áthallásként is lehet értelmezni?
Grecsó Krisztián: Egyfelől mondhatnám azt Arany Jánossal, hogy gondolta a fene. De püspök úr olvasata olyannyira az enyém lett, hogy azóta én sem tudom másként olvasni saját novellámat. Így hát csak a történeti hitelesség kedvéért mondom el, hogy nem krisztusi parafrázis írása volt a szándékom. Ugyanakkor Farkas Gergely pápai református lelkész egy időben püspök úr levelével szintén a novella alapján mondott el egy igehirdetést, valami tehát sugározhatott a szövegből. Sokat jelentett nekem püspök úr levele, mert akkor kaptam, amikor igyekeztem visszatalálni a hitemhez és az identitásomhoz. Mindig küzdöttem nagyszüleim nagyon mély vallásosságával és azzal a tradícióval, amibe beleszülettem. Örökké bennem volt egyfelől a kételkedés, másfelől a vágyódás. Egyszer a nagymamám mesélte, hogy az ötvenes évek második felében nagy bajban voltak, együtt imádkoztak hát nagyapámmal. Nagyanyám egyszer csak rájött, hogy jobb, ha nagyapám egyedül fohászkodik, mert az ő hite erősebb. Négy elemit végzett parasztasszony volt, de ha Kantot olvasott volna, se tudta volna tisztában megfogalmazni, az ő gyengébb hite másként rezonál nagyapámé mellett. Püspök úr levele olyan időszakban talált meg, amikor hitemet elhagytam, önsajnálatban és öngyűlöletben vergődtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.