Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.03.24.
Akik nem látják közelről, nem érthetik meg a társadalmi leszakadás rendkívül bonyolult kérdését. Már ki merem ezt a meglehetősen általánosító mondatot mondani, mert pontosan tudom, a saját bőrömön is megtapasztalva, hogy ezt csak akkor lehet értelmezni, ha a családok szintjén, megismerve az élettörténetüket, szocializációjukat és túlélési stratégiáikat látunk bele az egészbe.
Mert csak így, az egyedi problémahalmazok rajzolják ki az általános, rendszerszintű hibákat, innen, ezekből a megtapasztalásokból lehet felépíteni egy stratégiát, ezek nélkül a tudások nélkül működő beavatkozások megtalálása nem lehetséges. És csak így lehet követni a gyors változásokat is, és ez megint nagyon fontos a megoldáskeresésben.
Akik ezt nem látják így, ennyire közelről, ők részben az elvi, tudományos megközelítés mentén értelmezik, ami persze nagyon fontos tudás, csak hiányzik belőle a hazai vonal, napjaink valósága.
Mások valami romantikus elképzeléssel, egy nem létező közösség vonalán, nem létező hagyományokra építve hangoztatják a megoldást, többnyire a vajdarendszer ideájában, ami értelmezhetetlen a feketezónában felépült hierarchia miatt.
Megint mások csak a jogfosztottságot értelmezik, de figyelmen kívül hagyják, hogy azok, akikről beszélnek, milyen szintű tudással, világlátással képesek élni a részvételi demokrácia lehetőségével. Persze vannak, akik pontosan tudják ezt, és a manipuláció minden eszközével élve használják ki őket.
No és ott van az a jelentős réteg, akiknek az elgondolását most a döntéshozói szint is támogatja, akik kizárólag a személyes felelősség körében tudják értelmezni a társadalmi leszakadást, és a 19. századi szegénységeszményben élve ítéli meg és el a benne érintetteket. Ők nem képesek megérteni azt, hogy abban a tudás- és képességhiány-kialakulásban óriási rendszerszintű hibahalmozódás van, generációk óta. Ők csak a sztereotípiáik világában élnek, hibáztatnak és gyűlölködnek.
Ezeknek a típusoknak megvan a párja nemcsak társadalmi szinten, hanem a politika szintjén is. Néha tényleg fogom a fejem, mikor egy-egy kinyilatkoztatást hallok… Valószínű ez is gátja a megoldásnak. Mert ezekre az álláspontokra építve, önmagában egyikre sem lehet stratégiát alkotni.
A terepen értelmezve azonban megtapasztalva ennek a nehézségeit, azt érezhetnénk, hogy reménytelen. Ahhoz, hogy higgyünk a munkánk értelmében, és csökkentsük a kiégésfaktorokat, sajátos gondolkodást kell kialakítani. Messzire előre nézni, és az apró sikerekbe kapaszkodni. Önreflektívnek lenni, és nem hinni azt, hogy minden hatásunk azonnali beépüléssel eredményt is hoz. Türelmesnek lenni. Stratégiát alkotni, és állandóan nyitva hagyni az újratervezés lehetőségét. Nem feladni, a kudarcok ellenére sem. És keresni a kapcsolódásokat a rendszerrel, minden szinten, hiszen a megoldás csak rendszerszinten értelmezhető, függetlenül ettől teljesen fölösleges próbálkozás.
De a rendszer politikai szándék nélkül nem nyit a megoldások felé. Vagy nem úgy, hogy abba a probléma bonyolultsága beemelhető legyen. És semmiképp sem strukturális változásokkal...mert arra mindig kevés egy kormányzati ciklus, azokon átívelő gondolkodásnak pedig már lassan a lehetőségét is elveszítjük.
De dolgozni kell tovább. És várni a kedvezőbb pillanatokra. Persze a túlélésért való küzdelemben nehéz a fejlesztéseket vinni... külön módszertana lett annak, hogy bírjuk ezt.
Néha az is öröm, ha az ember kap egy fotót arról, hogy be vannak hajtogatva a ruhák a szekrénybe. Ami eddig nem volt, és előfordulhat, hogy később sem lesz, de most van, és most ez pozitív megerősítést kell, hogy kapjon…hogy később is legyen. Egyre többször, és egyre több helyen.
Néha az is öröm, ha az ember kap egy fotót arról, hogy be vannak hajtogatva a ruhák a szekrénybe. Ami eddig nem volt, és előfordulhat, hogy később sem lesz, de most van, és most ez pozitív megerősítést kell, hogy kapjon…hogy később is legyen. Egyre többször, és egyre több helyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.