A KÉT VILÁG

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.03.27.

Valaki azt mondta nekem a múltkor, nem tartok-e attól, hogy ezzel a munkánkat kihangosító kommunikációval meg is nyugtatom a problémától távol élőket, hogy nekik nincs dolguk ezzel, hiszen itt vagyok én, a terepen, és megoldom a gondokat, leveszem ezt a terhet a vállukról. Nos, ez a kockázat bevallom, még nem jutott az eszembe, Szerintem a követőink pontosan tudják, hogy mi az Igazgyönggyel csak itt, ebben a térségben tudunk elérni gyerekeket, családokat, nem vagyunk országos hatókörű szervezet. És nyilván tudják azt is, hogy a társadalmi leszakadás nemcsak ennek a térségnek a jellemzője, hanem több megyét érint, az északi-keleti-déli területeket, és ezeken kívül is sok települést.

Persze vannak olyan tevékenységek, amelyek túlnőnek a földrajzi határainkon, ilyen pl. az intézményi kapcsolatok működtetése, melyekben az érzékenyítés is fontos részt képvisel.

Mivel az ember a fiatalokban reménykedik, egyértelmű, hogy a kortársakra fókuszálunk ebben is. De ez nem egyszerű. Nemrég osztotta meg velem a gondolatait valaki, aki ezt a nevelési területet a két világ találkoztatásával kezelné, szóval, a jobb társadalmi státuszúakat lehozná a szegregátumokba, hogy érzékenyedjenek.

Sok-sok éve, mikor még nem értettem ennyire ezt az egészet, én is azt hittem, ez jó lehet, és teret engedtem az efféle kéréseknek. Sok esettel próbálkoztunk, és alig volt közöttük olyan, amire azt mondtam, hogy elérte a célját. Azt is óriási munkával készítettük elő, a befektetett energia túl sok volt az elért eredményhez viszonyítva. És sok volt, ami kudarcos lett. Inkább rontott a helyzeten, mintsem javított volna.

Sok oka van ennek. Az egyik, talán a legfontosabb, hogy az általános iskolásokkal semmiképp, a középiskolásokkal nem igazán, és még az egyetemistákkal sem lehet igazán megértetni a társadalmi leszakadás bonyolult problémáját. Nem egyértelműen sikeres ez még a tanult felnőtteknél sem, az egyén hibáztatása, a helyzete miatti felelősség teljes ráruházása olyan mélyen be van ragadva sokaknál, hogy képtelenség elmozdítani erről az egyébként államilag is megerősített, kényelmes nézőpontból.

Szóval azt, hogy az a tudás- és képességhiány, amivel a leszakadók élnek, az intézményrendszer hibáiban nőtt fel ekkorára, és amikor valakinek ezek adnak csak alapot az élethez, akkor csak olyan életstratégiákat tud építeni, ami nem az integrációt /inklúziót támogatja. Csak a túlélését. Ezt a szocializációs mintákkal átörökített helyzetet jól értelmezni nem egyszerű.

A másik, hogy a “szegénységturizmus” sérti azoknak a méltóságát, akiknek, még ha az utcán mennek is végig az érzékenyedni vágyók, bántó lehet a szituáció.

Ha pedig ezt még adományozással is össze kívánják kötni, és ez gyakori, ez még további kockázatokat is jelent. Vitát, hogy ki kap, és mit, és ezek a helyzetek nem erősítik a befogadás szándékát, még akkor sem, ha a szervezőknek ez lett volna a célja. Amikor pedig elmennek, nekünk még hetekig tartó munkát jelent a béke helyreállítása. Szóval, ez olyan, amit messze ettől az egésztől jól ki lehet találni, és kevesen értik, miért nem akarjuk ezt. Nem akarjuk, hogy így hozzanak adományt, hogy ők adhassák át.

Kihátrálunk az egyéni ilyen jellegű akciókból is. Mikor egy családi adományozást szeretnének lebonyolítani, ehhez kérnek rászoruló családot, legtöbbször azért (és ezt el is mondják), hogy a saját gyerekük “rádöbbenjen”, milyen jó helyzetben van, lássa a saját szemével, milyen az, mikor valakinek egyetlen játéka sincs, semmije, és tisztelje jobban a szüleit, akik meg tudják teremteni neki a normális élet feltételeit. Ezekre már udvariasan, de határozott nemmel reagálok, mert végképp nem szeretném, hogy amit ők elszúrtak a gyerekük nevelésében, azt nekünk kelljen megoldani… még ezt is. Így is elég megküzdenünk ezzel az iszonyúan bonyolult problémahalmazzal.

Persze folyamatosan keressük mi is, hogyan lehetne mégis összekötni a két világot. Érzékenyítési céllal, de tiszteletben tartva mindenkinek az egyéni viszonyulását, helyzetét, szándékát. És vannak jó próbálkozásaink.

Testvériskolák, ahol folyamatos kapcsolat van a gyerekek között, és rajzok, bemutatkozó levelek cserélnek gazdát, és ebbe az ünnepkörökhöz kötődő kis ajándékozás is belefér. Őszinte érdeklődés egymás iránt, nyilván mindkét oldalon megfelelő tanári támogatással.

Közös projektek, amikor ők is alkotnak és mi is, aztán összerakjuk, és megnézzük az eredményt, az azonosságokkal és a különbözőségekkel. Osztályfőnöki órák, mikor az életkornak megfelelő ppt-vel mutatjuk meg a szegénység egy-egy szeletét, azt, amit a gyerekek be tudnak fogadni ebből. Volt már olyan is, hogy ebből, egy ilyen órából lett hosszabb távú elköteleződés, amiben több területen is tudunk kapcsolódni.

Az előítéletek is átöröklődnek, az iskolának pedig nagy szerepe van abban, hogy ezeket erősíti, vagy tompítja. De nagyon sok a kockázat… és minden jó szándék ellenére mélyülhet egy balul elsült programban, ahelyett, hogy visszaszorulna.

A különbség a két világ között óriási. Talán a bemutatkozások árulnak el ebből a legtöbbet.

Nemrég volt egy ilyen, ami elég markánsan mutatta meg ezt. A mi tanítványaink hobbijai, időtöltése között ott szerepel a telefonozás, vagy a favágás, esetleg a “barátommal lenni”, a másik oldal versenyvitorlázást, utazást, könyvírást ír, meg filmeket, vagy épp azt, hogy a feminizmus érdekli. Hogy mivel szeretnének foglalkozni, ez is szemléletes: a mi gyerekeink az egyszerű, a környezetükben előforduló szakmákat írják, és mellé ezt is: “remélem, hogy el tudom végezni az iskolát”. A másik oldalon ott van pl. az építész, vagy a divattervező, de olyan is, aki expedíciót szeretne szervezni, a trópusi régió biodiverzitását tanulmányozandó. Még a vágyak szintjén is óriási a szakadék.

Van dolgunk a két világ közelítésével, a gyerekek szintjén is. De nem biztos, hogy ezt személyes találkozásokkal, vagy a lakókörnyezetben tett látogatásokkal kell kezdeni. Óvatosabban, érzékenyebben, és főleg empatikusabban.

Kellene foglalkozni jobban ezzel is az oktatásban. Sokat beszélgetni erről. Kellene valami terv arra, hogyan tudjuk megállítani a gyűlölködést, és erősíteni az elfogadást. Minden területen. Az empatikusabb világot a mai gyerekek tudják majd megteremteni. Ebben kell segítenünk őket. Mindenkinek.

ITT OLVASHATÓ