2022. február 22., kedd

VILÁGBÉKE ÉS SZÓFACSARÁS

FORGÓKÍNPAD
Szerző: SZELE TAMÁS
2022.02.22.


Elég nehéz eldönteni, hol kezdje az ember az Ukrajnában kialakult helyzet hozzávetőleges összefoglalóját (az alapos napi összefoglaló minimum ötször ilyen hosszú lenne). Ma leginkább a politikai fejleményekkel foglalkozunk, ugyanis harci cselekményekről nem érkeztek pontos jelentések, a menekültügy pedig – bármilyen abszurd – eldőlni látszik.

Vegyük is ez utóbbi kérdést előre, hogy aztán figyelhessük az események folyását: arról van szó, hogy a menekültek kérdését megoldotta a Kreml: rövidesen nem lesznek menekültek. A TASZSZ információja szerint a Kreml szóvivője közölte a sajtó kérdéseire válaszolva:

„A donbásszi köztársaságokból kitelepítettek ideiglenesen Oroszországban maradhatnak – közölte kedden újságírókkal Dmitrij Peszkov orosz elnöki sajtótitkár, aki arra a kérdésre válaszolt, hogy meddig maradhatnak Oroszországban a donbásszi menekültek, és hogy az orosz kormány készen áll-e plusz kiadásokra arra az esetre, ha hosszabb ideig kell majd Oroszországban maradniuk.

„Ma a juttatás 10 000 rubel (126,1 amerikai dollár) személyenként, egy menekültre vetítve. Természetesen a tartózkodásuk ideiglenes” – mondta, hozzátéve, hogy a tegnapi döntések ellenére „a helyzet még mindig feszült, és sokan félelemből döntenek úgy, hogy egyelőre Oroszországba mennek”.

„De reméljük, hogy ezek a döntések segítenek helyreállítani a nyugalmat, és ami a legfontosabb, hogy garantálják a köztársaságok lakosságának biztonságát” – hangsúlyozta.”


Tehát a menekültkérdés megoldódott, ugyanis mindenkit hazaküldenek előbb vagy utóbb, addig is tessék megélni abból a tízezer rubelből (valamivel több, mint negyvenezer forint), amit nem nagyon kaptak meg, de papíron náluk kell legyen. Frappáns, ha nem is túl emberséges, ugyanis nem hinném, hogy ha valaki meg is kapta ezt a pénzt, abból két-három napnál tovább meg tud szállni tisztes fedél alatt. De lássuk a nagypolitikát!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.