OROSZ CSAPATOK AZ UKRÁN HATÁRNÁL: PUTYIN SZERINT A NYUGAT ÁTVÁGTA MOSZKVÁT

QUBIT
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2022.02.16.

Az Oroszország és Ukrajna határán kialakult, immár hónapok óta pattanásig feszített helyzet egyik fő oka, hogy Oroszország tart a NATO keleti bővülésétől. Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki az elmúlt években több dolgozatában is kifejtette, hogy az ukránokat nem tartja önálló népnek, egyre gyakrabban hangoztatja, hogy az USA és a nyugat-európai országok megszegték azt a korábbi ígéretüket, miszerint nem terjesztik tovább keleti irányba a katonai szövetséget. Igaza van Putyinnak? Milyen szerződések és egyéb dokumentumok szabályozzák Oroszország és Ukrajna kapcsolatát? Mennyiben tekinthetők legitimnek Moszkva december közepén megfogalmazott igényei, és mennyiben felelnek meg a történelmi tényeknek az Oroszország által felhozott érvek?

Kezdjük az utóbbival! Orosz oldalon már egy ideje előszeretettel hangoztatják, hogy a nyugati hatalmak a hidegháború végén megígértek, hogy a NATO „egy hüvelyknyit” sem fog keleti irányban bővülni. Putyin a legutóbbi Orbánnal folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Nyugat „átvágta” Moszkvát, amikor ígéretei ellenére öt hullámban bővítette a NATO-t. Nem ez volt az első eset, amikor az orosz elnök ezt állította. A Nyugat hitszegésének felemlegetése már évek óta tart, miközben a korai Putyintól semmi effélét nem lehetett hallani; az elnök az utóbbi időben leginkább Mihail Gorbacsov James Baker amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélésén elhangzottakra hivatkozik. Arra a találkozóra Moszkvában, 1990. február 9-én, vagyis alig néhány hónappal azután került sor, hogy leomlott a berlini fal, és Németország egyesítése vált az európai politika kulcskérdésévém miközben a Szovjetunió még jelentős, mintegy 380 ezres katonai kontingenst tartott a kelet-német állam területén. Ebben a helyzetben a nyugati – mindenekelőtt a német és az amerikai – vezetők első számú célja Moszkva megnyugtatása volt: tudták, hogy Németország jövője a szovjet vezetők politikai akaratától függ. A német egyesítésről folyó tárgyalások során, illetve más magas szintű találkozókon a nyugati politikusok kétségtelenül többször is utaltak arra, hogy a NATO keleti irányú bővítése nem céljuk. Ezt akkor valószínűleg így is gondolták, és ebben nemcsak a német egység mielőbbi megteremtésének szándéka játszhatott közre, hanem az is, hogy még létezett a Varsói Szerződés, és Szovjetunió szatellitállamairól nehéz volt feltételezni, hogy rövid időn belül kérni fogják felvételüket a NATO-ba.

Ekkor még inkább az az elképzelés tűnt reálisnak, hogy ha egyszer megszűnik a keleti katonai tömb, hasonló sorsra jut a nyugati is. De az események másképp alakultak: 1991 februárjában a Varsói Szerződés tagállamai megállapodtak a katonai szervezet április 1-i feloszlatásáról. Nem sokkal később konzervatív puccskísérletet hajtottak végre Gorbacsov ellen, ami – annak ellenére, hogy elbukott – komoly nyugtalanságot keltett Kelet-Közép-Európa országaiban, és felerősítette a Szovjetunió politikai irányvonalának jövőjére vonatkozó félelmeket. Ezek az aggodalmak a jelcini korszakban sem tűntek el teljesen, mert az új rendszer politikai jövője felettébb bizonytalan maradt...

ITT OLVASHATÓ