NINCS SEMMI ÚJ

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2022.02.02.

Ez itt egy három és fél éves jegyzet, 2018-ban tettem föl. Változtatás nélkül közlöm ismét. Tudom, újságíró, különösen szerkesztő már régen nem olvas el semmit. Csak azért rakom ide megint, mert folyamatosan aktuális, és hogy legalább az én olvasóim tudják, hogyan kellene működnie még ennek a nagyon szegényes, ócska kis magyar sajtónak is. Íme:

Az alattvalóságról

Elmondom újra, ki tudja, hányadszor: köztisztviselőnek (miniszter, képviselő, rádió- és tévéelnök és egyéb közhivatalnok) nincs magánvéleménye. Amíg a hivatalát képviseli, annak a hivatalos álláspontját mondja ki a száján, midőn megnyilvánul, bármit mond. Nem magánvélemény még egy indulatszó sem, valamint annak dalban való elbeszélése sem, miszerint megjöttek a fehérvári huszárok. Akik sok kislányt meghágtak. Ezenkívül magánélete is otthon lehet a vécében. Abban a pillanatban, amint a legintimebb családi cselekedetének bármely részlete bármilyen módon a köz elé kerül, már nem magánélet - ha például valaki elég ostoba ahhoz, hogy a gyerekei fotóját közszemlére tegye, ne hivatkozzék magánügyre, mert már nem az. Mint ahogyan a gyerekének a beiskolázása a fotók közzététele nélkül sem magánügy, ha az ellentétben áll a hivatalosan általa terjesztett hazugságokkal. Különben (mint már sokszor elmondtam ezt is) szánalmas alak az, akinek kétféle véleménye van, akinek a magántettei és a közerkölcse látványosan különböznek egymástól.

Még egyszer (attól tartok, nem utoljára): nincs magánvélemény és nincs magánügy. Magánélet is otthon és otthon is csak bizonyos határig (lásd például a vagyoni helyzet és az otthon viszonyát).

Ezt csak a rend kedvéért jegyeztem meg, mert úgy látom, a magyar sajtó semmi kivetnivalót nem lát a magánügyekre való hivatkozásban. A nagyobb baj az, hogy a magyar újságíró következmények nélkül lepattintható, levegőnek nézhető, sőt gyalázható. Amit különben az adott körülmények között meg is érdemel. Viszont mi, a fogyasztók akkor sem lehetünk levegőnek nézhetők és gyalázhatók, ha a hazai gyakorlat szerint ezzel mind kevesebben vagyunk tisztában. Az újságíró ugyanis nem alanyi jogon élvez kiváltságos helyzetet, az újságíró ugyanis önmagában hajítófát sem ér, az újságíró méltóságát és különleges tevékenységekre való felhatalmazását mi adjuk, az újságíró által megtermelt javak fogyasztói. Ezeket a közhelyeket most már naponta kellene emlegetni, mert már nemcsak az újságírók nem ismerik őket, a fogyasztók is majdnem összlétszámukban visszasüppednek az alattvalóság, a jobbágylét áporodott mocsarába...

ITT OLVASHATÓ