Szerző: Rezeda
2022.02.17.
Magyarország, illetve a NER, közelebbről annak kormánya, így végül is Orbán Viktor – nem először – pert veszített az Unió ellen, mégpedig az ítélethirdetést élő televíziós adásban közvetítve. Ez unikális dolog volt, ami azt mutatta, a luxemburgi bíróság is mennyire fontosnak tartotta azt, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt történjen a dolog. Ebből viszont az következett, hogy a burgenlandi traktoroslegény ugyan tudja, mi is történt, magyar kollégája azonban nem, mert neki az M1 és a Kossuth jut. A magyar traktoroslegény és összeszerelő rabszolga Fidesz tálalásban ismerheti meg az Unió életében mérföldkőnek számító bulit, következésképp az igazat soha.
Vázolom hozzávetőleg, mi várható a kampány végéig: Szijjártó őrjöngve kéreti be Brüsszelt, Kovács Zoltán egy dörgedelmes twitter üzenetben kijelenti, hogy Soros és LMBTQ, Deutsch halkan Gyurcsányozni kezd, Varga Judit pedig újra beleájul a jogállam rejtelmeibe boszorkányüldözést kiabálva. Mások is szólanak még, mert mindenki szólni akar hűségét bizonyítandó, és a fideszhitűek körében elterjed, hogy Brüsszel, gyarmat, megvédeni, családok, haza, kereszténység. Hangzavar lesz, hogy Mária néni is megértse azt, csak akkor maradhat életben, majszolhat olcsónak mondott farhátat és menekül meg a migráncsok farkaitól, ha Orbánra szavaz.
Ez az ítélet, mivel folyományaként a választásig történni semmi nem fog, csak újabb kampányelemet ad a Fidesz kezébe, amit ki is fognak használni. Olyan visítás lesz itt, amit még nem hallottunk soha, csak bírjuk ki. Ehhez képest ellenzékünk boldog az ítélettől, Gyurcsány csendben megkérte Orbánt, hogy mindezek után fáradjon el a nuniba, mintha hallgatna rá, Jakab pedig újólag megállapította, hogy Orbán tolvaj, aki épp most lopott el a magyaroktól hatezer milliárdot. Mintha eddig nem lopta volna el a többszörösét, ilyen megállapítások tehát sehová sem vezetnek, ezeknek újságértékük nincs, az ítéletnek napi haszna akkor lenne, ha azonnal leállítanák a pénzesőt.
Nem fogják, s ha még leállítanák is, Orbán már fél lábon kibírja a választásig, s ha újra nyer, a bosszúállás olyan cunamiját szabadítja el, amibe bele fog rokkanni az ország, de ne legyen így. Más szemszögből pedig már belerokkant, és ebben a zűrzavarban lennénk arra kíváncsiak, hogy Orbán a cikkcakkjaiban hová jut. Mert etette már a nyáját azzal, jól megvagyunk az Unió pénze nélkül is, máskor, hogy az a pénz nekünk jár, és ő kiveri Brüsszelből, illetve hallottunk már politikai dzsihádról, amit ellene folytatnak, de úgy lett előadva mégis, hogy Brüsszel a mimagyarokra támad.
Igaz, a baloldal is permanensen a nemzetére tör, ilyképp sajnálatosan teljesen mindegy, Orbán miket beszél, de sajnálatosan az is, hogy Gyurcsány mit. Minden elkésett, ez az ítélet is, mint ahogyan az a határozat úgyszintén, hogy a jövőben az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós pénzekre, amikor most már ott tartanak, hogy minden vagyontárgyukat eladják, hogy működtetni tudják a városokat. Az unió lomha és lassú. Igaz, viszont ezért megróni nem igazán lehet, mert nem arra találták ki, és nem olyan a működési mechanizmusa, hogy lator államokat kelljen kordában tartania, pedig ez az ítélet most éppen erről szól. Ekképp tehát a szégyenük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.