MAGYARORSZÁGON A LESZAKADÓ FALVAKAT ÉS TÉRSÉGEKET SÚJTJA LEGINKÁBB A TÉRBELI IGAZSÁGTALANSÁG

QUBIT
Szerző: KENDE ÁGNES
2022.02.01.

A térbeli igazságtalanság legtipikusabb formája a szegregáció vagy a gettósítás, amikor egy csoportot akaratán kívüli korlátozott térbe kényszerítenek. Az elmúlt évtizedek hazai példái azt mutatják, hogy sem Kádár János, sem Orbán Viktor, sem az Európai Unió nem tudott megküzdeni a problémával.

– Ha a nyolcszeletes csokitortámat igazságosan szeretném elosztani nyolc ember között, akkor hiába osztok ki mindenkinek egyenlően egy-egy szeletet: ha az egyik gluténérzékeny, a másik fogyózik, a harmadik meg nem szereti a csokitortát, végül mégsem lesz igazságos az elosztás. Ha viszont többféle csokitortát csinálok, és figyelembe veszem a gluténérzékenyt és a fogyókúrást is, akkor méltányosan járok el, hiszen senki nem fog lemaradni a csokitortáról – ezzel a példával illusztrálja Nagy Gyula geográfus, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének egyetemi adjunktusa, hogy a társadalmi igazságosság nem azt jelenti, hogy mindenkinek egyformán adunk, hanem azt, hogy figyelembe vesszük, hogy egyes emberek vagy társadalmi csoportok a társadalom struktúrájában vagy hatalmi viszonyaiban önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerültek. Az állam pedig, kompenzálva az igazságtalanságot, a maga vérmérséklete, ideológiai berendezkedése és lehetőségei szerint a szükségleteik alapján segíti a hátrányt elszenvedőket – mondja Nagy, az egyik szerzője a Tér és Társadalom folyóirat tematikus számának, ami tavaly decemberben jelent meg Timár Judit, Keller Judit, Kovács Katalin és Virág Tünde, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársainak szerkesztésében Térbeli igazságosság: Tanulmányok a térbeli igazságosság fogalmáról, összefüggéseiről és hiányáról címmel. A lapszám a Magyarországon eddig alig kutatott térbeli és környezeti igazságosság témáját járja körül hazai és külföldi esettanulmányokon keresztül.

De mi szükség van arra, hogy megkülönböztessük a társadalmi igazságosságot a térbeli vagy környezeti igazságosságtól? Hozzátesz-e valamit az igazságosságról szóló vitához a térbeliség vizsgálata, vagy üres frázis csupán, ami túlkomplikálja a kérdést? Peter Marcuse, a New York-i Columbia Egyetem professzora a Térbeli igazságosság: A társadalmi igazságosság származéka, de egyben okozója is című könyvében azt írja, hogy „a teret a helyére kell tenni", mivel a térbeli igazságtalanság a társadalmi igazságtalanságból származik, ezért a kettő nem orvosolható külön-külön, csak együtt.

A térbeli igazságtalanság legtipikusabb formája a szegregáció vagy a gettósítás, ami Marcuse szerint akkor történik meg, amikor bármely csoportot akaratán kívüli korlátozott térbe kényszerítenek. A szerző szerint ezek a társadalmi igazságtalanság térbeli aspektusai, ahol nem elegendők azok a beavatkozások, amik megelégszenek a „gettócsinosítással” (ami annyit tesz, hogy például a házakat felújítják, de a gettót nem számolják fel): a helyzet kezeléséhez azokat a strukturális akadályokat is fel kell számolni, amik az eredendő igazságtalanságot, tehát a gettó kialakulását okozzák. A térbeli igazságtalanság másik tipikus példája a méltánytalan és egyenlőtlen térbeli erőforrás-elosztás, amire az európai városok helyzetéről szóló jelentés is rámutat: míg a munkahelyek és az emberek a magas jövedelmű városokba költöznek, így a nagyvárosi régiók növekednek, a peremterületek és a távoli régiók lakossága egyre fogy...

ITT OLVASHATÓ