Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.02.06.
A hatalmat is adó pénz pedig a szegregátumokban nem a tudásból, a legális munkahelyből érkezik, hanem a feketezónából, és ma már, mióta a felzárkózáshoz elérhető pályázati támogatások is kapcsolódnak, a korrupcióból.
A legtöbb konfliktusunk alapja mindig ez volt: sértettük és sértjük a hierarchia csúcsán levők érdekeit. Azzal, hogy segítjük azokat, akiket ők kihasználnak, és amivel segítünk, azt figyeljük, hogy arra fordítódjon, amire szánjuk. Azzal, hogy közösséget építünk, egymást támogató szövetséget próbálunk kialakítani. Hogy együttműködünk a rendőrséggel, és rögtön jelezzük, ha úgy véljük, kockázatot jelentenek a másikra, és túllépnek egy határt. És azzal is, ha a korrupció leágazásait kihangosítjuk. A betámadások minden évben előkerülnek, minden évben újabb módszerekkel. Most a covid talán kicsit visszanyomta ezt is, de nincs kétségem, hogy ennek még nincs vége. Amíg a másik nyomorúságából megél egy réteg, addig a mi munkánk kiszorítása erről a terepről mindig cél lesz.
Csak közben a munkánk eredményeképp erősödik a közösség is, ami segít nekünk is túlélni…és mutatja, hogy jó az út, amin elindultunk. Persze gyorsabban haladnánk rajta, ha a feketezónában elért pénzeket a rendszer sem engedné, de ennek a törvénytisztelő vonalnak az erőltetését a szegregátumok világában már rég elengedtem. Túlzó idea volt, és csak romlott a helyzet az utóbbi években.
Az alapítvány működésünkben viszont kiemelten fontos a törvényesség, az átláthatóság, hiszen az ellehetetlenítés eszköztárába bekerült ez is, nagyon kell hát figyelni, hogy minden rendben legyen. Ebben nincs (sincs) egyébként szektorsemlegesség, másféle szempontok alapján mondanak ítéletet egy-egy szervezetről.
Na, de térjünk vissza a közösségre… Amikor elkezdtük, hamar átláttuk, hogy az, amit közösségnek gondolunk, az nincs. Egyéni túlélési stratégiák vannak, és ebben minden eszköz megengedett. Azt is muszáj volt elfogadni, ha megérteni nem is tudjuk sok szegmensét ma sem, hogy az együttélés szabályai is mások. A működő közösségekben nem átléphető határokat itt gond nélkül átlépik. Ezzel kell megbirkózni, remélve, hogy egyszer majd változik ez is.
Azt, hogyan lehet megfogni egy ilyen helyzetet, nagy kihívás. Ami világos volt, hogy bizonyos eseményeket élményként szerveznek meg, pl. a gyerekek életének fordulópontjait, mint az óvodai, vagy általános iskolai ballagás. Amit látványossá kell tenni, akkor is, ha a költségek nincsenek arányban a család élethelyzetével, akkor is, ha a gyerek éppen csak megúszta a nyolcadikat bukás nélkül. Furcsa rivalizálást látni, kölcsönfelvételekkel, egymást túllicitálva.
Azt hiszem, a beszélgetéseink körvonalazták számunkra, hogy mi a helyzet. Megértettük, az élmény fogalma is más. Mikor arról beszélgettünk, milyen volt régen a falu, az idősebbek nem kis nosztalgiával idézték fel azokat az eseményeket, amelyek meghatározók voltak számukra, amikor “összejártak”, amikor énekeltek közösen, voltak rendezvények, melyekre készültek. Ezek az “őslakosok” emlékei voltak, a “betelepülők” ezeket nem élték meg, ők a kibővített családi élményeket a bulizásban élték és élik meg, és ez ki is meríti az élmények körét. Ma ez a házaikban zajlik, mióta a rendőrség a korábban a kultúrházba engedélyezett bulikat nem engedélyezi a tömeges verekedések miatt.
Mi a közösségépítést nem ezen az úton képzeljük el. Az biztos, hogy a közösségi élmények vonzhatják be az embereket, ha ott jól érzik magukat, érdekes számukra, ami ott történik, megélhetnek szerepeket, ami építheti őket, fejlesztheti a hiányzó szociális készségeket.
Sok éve, mikor a felkereső jellegű szolgáltatások után már rendszeresen tudtunk találkozni pár családdal a kultúrház közösségi terében is, kitaláltam egy “Teaház” nevű dolgot. Megcsináltuk a külsőségeit, asztalok, terítő, tea, sütemény, és az volt a lényege, hogy minden héten más személy, család “mutatkozott be” a többieknek. Ebben az életükről meséltek, ki, hova született, mit dolgozott, milyen fordulópontok voltak a sorsukban, örömök, bánatok… és lehetett kérdezni is tőlük. Először nem akarták: Minek ez? Ismer itt mindenki mindenkit…. Én pedig azt kérdeztem: Rólunk pl. tudnak valamit, azon kívül, hogy kijárunk ide? Nyilván nem tudtak semmit, úgyhogy mi kezdtük a sort. A következő hétre már több jelentkező akadt, megértették, hogy ez érdekes lehet róluk is.
Jól emlékszem, milyen felemelő pillanat voltak, amikor valakinek a bemutatkozásban elhallgatott fájó pontjára, tragédiájára, bár mindenki tudta, senki sem kérdezett rá. Ez már mutatta, hogy biztosan előremozdítja ez a programelem a közösséget. És arra is jól emlékszem, mennyire megrémültünk, amikor egy olyan ügyben érintett jelentkezett bemutatkozásra, aki börtönben volt, és a konfliktusban szereplő másik fél is ott ült a beszélgetésben. Vajon ezt hogy fogjuk tudni moderálni? Nos, ez is sikerrel ment le.
Most, tíz év elteltével újra elővettük a Teaházat. Kollégáim most a “Mi történt velünk az elmúlt tíz évben?” témában vezették be, bár az azóta csatlakozók biztosan visszanyúlnak majd az élettörténetükre is. Az első jelentkezők pl. olyanok, akik annak idején nem is akartak bemutatkozóként részt venni ebben…. Ebben az újratervezett Teaházban már közös élményeink, emlékeink is lesznek. Nagyon kíváncsi vagyok, miket mondanak majd, lesznek e kimondott változások, elköteleződések, elhatárolódások. Jó kis tükörtartás lesz nekünk is.
Még a covid előtt a heti beszélgetések mellett sok más élményt is szervezhettünk. Rendszeresen fogadtunk pl. vendégeket, akik különböző témákat hoztak, volt itt irodalmi, színházi, zenei, vallási, kézműves, családi fotós, egészséges táplálkozásos, stb. téma. Ezek igazi élmények voltak, közösek, emlékezetesek. Voltak színházlátogatásaink, no meg kirándulások, amikor olyan dolgokat élhettünk meg együtt, amiben nekik eddig sosem volt részük. Múzeumlátogatás, templom, étterem, állatkert… Ezek nem a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek szóltak, a gyerekeknek külön programokat szervezünk, de vannak közösek is, szülők és gyerekek együtt. Ilyenek pl. a játszóházas kirándulások, sőt, volt már strandlátogatás is. Ezeknek a megszervezésébe már őket is bevontuk.
Szóval, bár ezekben is van edukálás, itt mégis a közösen megélt élmény a lényeg. Amikor azért vagyunk együtt, mert jó együtt lenni. Mert jól érezzük magunkat egymás társaságában. Mi adunk biztonságot, akár a vendégekről van szó, akár, ha utazunk valahova. Mert mi jól tájékozódunk abban a világban is, ahova ők ritkán, vagy sosem jutnak el. A mi viselkedésünk, kommunikációnk a minta, erre figyelnek, mert ezt ismerik. Mi pedig nagy odafigyeléssel kezelünk minden reakciót, hogy a lehető legjobb élményt kapja mindenki, olyat, amire később is építeni lehet.
Biztosan van, aki azt gondolja, nem ezt kellene csinálni, nem ez a fontos a szegénység elleni harcban. De mi azt gondoljuk, ez is a munka nagyon fontos része. A “képessé tevésé”. Türelem kell hozzá, hiszen mi csak segítjük a közösség fejlődését, nem tudunk helyettük közösség lenni. De tudunk helyzeteket teremteni, a szükséges forrást is megteremteni ezekhez (pl. útiköltség, belépők), amiben együtt szerezhetnek élményeket. Ezek pedig multiplilákódnak a közösségben, ahányszor felidézik őket. És lassan eljutunk arra a szintre, hogy a közösségi együttlét fontos lesz. Buli nélkül is, mert ezen kívül is létezik élmény.
A tavaly nyári falunap pl. ilyen volt. Alkohol nélkül… főzőversennyel, focimérkőzésekkel, gyerekprogramokkal. Emlékezetes élmény volt mindannyiunknak. És ilyen lesz a Jerusalema tánc is, melynek a betanulását sem mi találtunk ki… tavasszal, amint az idő engedi, próbálunk még párat, aztán mehet a videofelvétel. Nagyon várjuk már a járvány végét is, hogy újra fogadhassunk vendégeket, szervezhessünk programokat, kirándulásokat. Hogy egyre több olyan közösségi élmény részesei lehessünk, amiben lassan szükségletté válik egy íratlan értékrend.
Nagyon lassú folyamat ez, és nem igazán támogatja semmi manapság. A világ ma nem a közösségekben gondolkodik, hanem az ego-ban. Akár a másik kárára is. De biztosan tudom, hogy a közösségépítés nélkülözhetetlen része a leszakadás mérséklésének, és az inklúziónak is. Mert az élmény támogatja a bevonódást. A bevonódást a közösségbe.
Ahol pedig közösség van, ott könnyebb megoldani a problémákat. Mert a közösségben erő van, ami képes élhetővé tenni a jelenleg esélytelen településeket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.