ÉN NEM ÉLTEM MEG HÁBORÚT… A SZÜLEIM A TANYAVILÁGBAN IGEN… ÉS MOST ITT VAN ÚJRA

FACEBOOK
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2022.02.25.

Én nem éltem meg háborút… A szüleim a tanyavilágban igen. Nem sokat meséltek róla. Nagyanyámmal minden évben rendbe tettük a temetőben a sírokat, a legnagyobb fiáét is, akiről tudtuk, fiatalemberként lőtték agyon, mikor a szomszédos tanyában élőktől a katonák el akarták vinni az állatokat, és ő a védelmükre kelt. Nagyanyám nem beszélt erről, erről sem.

Gyerekként nem is gondolkoztam ezen. Ma eszembe jutott újra. Nem is a néhai nagybátyám, hiszen nem is ismertem, hanem a nagyanyám néma fájdalma. Az anyáé, aki a háborúban elvesztette a gyerekét.

Amikor a Délszláv háború után átutaztunk a háború sújtotta vidéken, és láttam a lövések nyomát a falakon, olyan volt, mintha egy filmet néznék. Mert érthetetlen volt, hogy ez az én életemben is megtörténhet.

És most itt van újra. Újra megborzongva hallgatjuk a híreket, nézzük a menekülő családokat, halljuk a növekvő számot a háború áldozatairól, és megint nem értjük, hogyan ismétlődhet újra és újra ez az őrület. Hogyan kerekedik felül a hatalomvágy a józan észen, és hogyan teszi tönkre az ember azt a világot, amit felépített, ahol él, ami körülveszi. Csak, mert mindig van, aki megteheti. És megteszi. Újra és újra.

Az emberiséget nem lehet önmagától megmenteni. Mindig van, aki újra hatalmi rendszereket épít, és amikor már mindenek fölöttinek hiszi magát, cselekszik. Megállíthatatlanul. A többiek pedig tehetetlenül nézik az ámokfutást.

2014-ben Madridban voltam, és láthattam egy kiállításon eredetiben a Guernicát. Sokáig álltam előtte. Óriási hatású kép, egy fájdalmas üvöltés képben, ami sokáig hat az emberre. Talán több ilyen képet kellene nézni. Hogy érezze az emberiség a felelősséget.

És ne mindig a romokon, meg a sírokon elmélkedjen, mit kellett volna másképp.

ITT OLVASHATÓ