2022. február 10., csütörtök

AZ ÁLLAM ŐK VANNAK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.02.10.


Varga Judit mint igazságügyi miniszter, ebből fakadóan bírósági fogalmazói jogtudós újólag bebizonyította, hogy a szakmájához fingja sincs, vagy pediglen egyáltalán nem törődik normákkal és joggal. Két lehetőség fakad, és mindkettőt nyitva hagyjuk momentán, mégpedig, amit eddig valószínűbbnek tartottunk, hogy ad egy: buta. Sok minden szól emellett, mert olvasatunkban és a butaság nagykönyvében a butaság nem egyszerűen az okosság hiánya, hanem komplexebb valami.

Másfelől, és így ad kettő: a miniszterasszony tudatosan aljas, és erre utaló jelek is vannak, a közvélekedés pedig efelé hajlik inkább. Majd az idő eldönti, illetőleg a bírósági tárgyalás. Ott előjöhet az a forgatókönyv is, miszerint parancsra tette, amit tett, általában az ilyen nácikból lesznek kommunisták, aztán ifjú demokraták, később keresztény térítők, az ilyen embereknek gerince nincs, forognak mint a szélkakas, ha egy adott pillanatban olybá tűnik is, hogy van tartásuk.

De ez csak maskara. Hogy Varga Juditot most újólag és alaposabban kellett önmaga rendszerébe helyezni, annak oka az, hogy igazságügyi miniszterként törvényt sértett nem először, és vélhetően nem is utoljára. Az ő utasítására történt ugyanis, egyenesen rendeleti kötelezettséget rótt a választási irodára arra nézvést, hogy a népszavazási kérdések is szerepeljenek a szavazóköri névjegyzékbe való felvételről szóló értesítőben. Ezzel a politikai propaganda eszközévé tette a választási irodát.

Meglepődünk? Nem lepődünk meg akkor, amikor tegnap például arról kellett beszámolnunk, hogy miniszterelnökünk, úgy is mint egyetlenünk hasonképp egy NAV-os borítékba bújtatva küldött sk aláírású propagandalevelet a talpasoknak, ami szintén nem komilfó, és választási csalás a maga módján. Amikor állam és párt, e kettő vezetője, aki egy és ugyanaz, összeolvad, a kormány közvetíti a párt propagandáját, a költségvetés minden pénze a párt rendelkezésére áll, és a miniszterelnök sajátjaként költi azt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.