Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2022.01.19.
Nem vagyok felhőtlenül boldog ettől a változatosságtól. A szemétdomb sokszínűségét juttatja eszembe. Összegyűrt, tépett eszméket és fogalmakat látok egymásra hányva, fontosságtudatos félműveltek fontoskodásaival vannak tele mindenféle oldalak. Most éppen Ungváry Rudolf összeóvatoskodott cikkét futottam végig, ami a szókimondás jegyében született, és tényleg valamivel kevésbé keni szét a jelen honi fasiszta diktatúrájának leírását, mint mások, de azért ez is csak egy kivehetetlen maszatolás. És akkor jön egy „kommentelő”, akinek még ez is túl kontrasztos, ráugrik a szövegre abban a gumicsizmában, amiben előzőleg a pöcegödröt tisztította, és páros lábbal végigvikszel rajta – a szokásos idegen szavak alkotta koszcsíkok jelzik, merre járt. Köztük egy régen látott szószörnyeteg, a plebiszciter.
A „kommentnek” sehogyan sem volt semmi értelme, de ezzel a kifejezéssel együtt még a szokásosnál is erősebb bűzt árasztott. Gondoltam, utánanézek, honnan vehette a szerző ezt a förtelmet, a szagáról lehetett érezni, hogy még meleg, nyilván valamilyen közelmúltban nyilvánosságra került holmiból vételezte. Találtam is hamar egy interjút egy professzorral, aki sűrűn használta a „plebiszcitert”.
Távol álljon tőlem, hogy akár csak sejtessem fenntartásaimat az interjúalany professzorságát, „tudomány”területének komolyságát illetően, még kiderülne, milyen régimódi, szinte vaskalapos az én követelményrendszerem, ha a tudomány kerül szóba. A mi professzorunk „kutatási területei” is csuklásra ingerlik a hozzám hasonló maximalistákat, amennyiben az illető a következő felsorolást adja: plebiszciter politika, vezérdemokrácia, demokráciaelmélet, politikaelmélet, magyar politika.
Összerázkódtam. Nekem ez így sok. Az ember azt hinné, a linkségnek és az élősködő létnek is van egy határa, de ezek szerint nincs. Most már mindegy, idelavíroztam magam, próbáljunk kikecmeregni innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.