SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: MIÉRT NEM INDÍT TÁMADÁST A KREML?

NÉPSZAVA
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2022.01.15.

Ugyan máig nagyon fenyegetőnek tűnik mindaz, amit Moszkva Ukrajnával szemben tesz, kiváltképp az ukrán határnál felhalmozott jelentős orosz katonai erő, mégsem valószínű, hogy Oroszország nyílt és átfogó támadást indítana szomszédja ellen. Ennek több oka is van.

Az első, és talán a legfontosabb, hogy ha így tenne, az radikális szakítás lenne eddigi magatartásával. A Kreml ugyanis mind ez idáig afféle „szégyenlős”, avagy „be nem vallott” háborút folytatott. A hivatalos moszkvai álláspont szerint azon a két szakadár területen, amelyet még 2014-ben sikerült Ukrajnáról leszakítani, orosz erők nincsenek és soha nem is voltak. Ami ott folyik – állítják orosz részről – az ukrán polgárháború, amelynek semmilyen módon nem részese Oroszország. A Minszk-1 és a Minszk-2 megállapodás is azt mutatja, hogy ezt az álláspontot – leginkább azért, hogy minél gyorsabban megállítsák az esztelen vérontást – kész volt mind Berlin, mind Párizs elfogadni, és úgy tenni, mintha elhinnék, hogy Oroszország nem részese a konfliktusnak, hanem éppolyan garantálója a megállapodásnak, mint ők. Következésképpen, ha Moszkva nyílt és átfogó támadást indítana Ukrajna ellen, azzal teljesen új helyzetet teremtene, és már a Nyugat sem fordíthatná el diszkréten a fejét, elfogadva, hogy Oroszországnak nincs köze az ukrajnai történésekhez. Ha Moszkva háborút indítana, azzal drámaian megváltoztatná magatartásának nemzetközi jogi megítélését, ami aligha lehet érdeke, mert viselnie kellene annak minden negatív következményét.

A második ok, ami miatt Oroszország – ha józanul mérlegeli képességeit – nem indít átfogó támadást, az az, hogy nem áll rendelkezésére kellő nagyságú megszálló erő.

Az orosz hadsereg létszáma alig nagyobb egymilliónál, ezen belül a szárazföldi erők épphogy elérik a 400 ezer főt. Van ugyan Oroszországnak is nemzeti gárdája, az úgynevezett Roszgvargyija, ám ott sem szolgálnak 400 ezernél többen. Ilyen korlátozott létszámú erővel azonban nem lehet egy 40-42 milliós országot, vagy annak jelentős részét megszállva tartani, kiváltképp akkor nem, ha az ott élők többsége ezt ellenzi, vagy tevőlegesen ellenáll. Újabb ukrán területek megszerzése és ellenőrzés alatt tartása egészen más feladatokkal járna, mint járt a Krím esetében, ahol a félszigetet a kontinentális Ukrajnával egy keskeny földnyelv köti össze, amit könnyű volt blokkolni. De még abban az esetben is komoly problémát jelentene a megszerzett újabb területek ellenőrzése, ha az csak Ukrajna egy részét érintené. Az új határok biztosítása érdekében ugyanis számtalan helyen kellene az utakon ellenőrzőpontokat felállítani, és akkor még nem beszéltünk a megszállt területek „belső” ellenőrzéséről.

A harmadik ok, ami miatt súlyosan elhibázott lenne egy kiterjedt és nyílt orosz támadás, az az, hogy az ukrán hadsereg minősége ma egészen más, mint volt 2014-ben. Ma sokkal jobban képzett és felszerelt, és sokkal inkább motivált, mint volt a Krím annektálása idején, amikor az ország új politikai vezetésétől nem is kapott egyértelmű utasításokat, vagy ha igen, akkor az a nem-ellenállásra szólított fel. Mindez azonban a múlté. Az ukrán hadsereg, ha megtámadnák, biztosan harcolna, és nagyon súlyos veszteségeket okozna az agresszornak, miközben ezeket a veszteségeket nehéz lenne az orosz társadalom elől eltitkolni. Próbálkozott ezzel Moszkva 2014-ben is, de sikertelenül. Miért sikerülne jóval nagyobb veszteségek esetén? Vagyis az az eufória, ami a Krím megszerzését követte, most biztosan elmaradna. Az orosz társadalom nem akar nagy veszteségek árán újabb ukrán területekhez jutni, ezért egy nyílt és kiterjedt háborúnak most aligha lenne belpolitikai haszna. És ezzel nyilván a Kremlben is tisztában vannak.

A negyedik ok, ami miatt aligha lenne érdemes támadást indítani – függetlenül attól, hogy a cél Ukrajna egészének, vagy csak egy részének megszerzése lenne –, Ukrajna szegénységével függ össze. Az ukrán GDP nominálisan ma kisebb, mint a magyar. Az egy főre eső bruttó hazai termék Európában itt a legalacsonyabb. Ugyanakkor mégiscsak egy nagy lélekszámú országról van szó, vagyis igen jelentős erőforrásokra lenne szükség gazdasági és politikai konszolidálásához. Ilyenekkel azonban Oroszország jelenleg nem rendelkezik.

Ukrajna túl nagy és túl szegény ahhoz, hogy problémáit Oroszország meg tudná oldani. Mi értelme lenne ilyen súlyos terhet a nyakába vennie? Ez nagyságrendekkel nagyobb feladat lenne, mint amivel a Krím annektálása járt.

S végül, de nem utolsó sorban, egy nyílt és átfogó háború esetén Oroszországnak számolnia kellene azzal, hogy a Nyugat minden korábbinál drákóibb szankciókkal sújtaná. Az országot lekapcsolhatnák a nemzetközi bankközi átutalási rendszerről, a SWIFT-ről, és a korábbiaknál is nehezebb helyzetbe kerülne az orosz hitelfinanszírozás. Lehet, hogy a büntetőintézkedések a gázszektort nem érintenék – leszámítva az Északi Áramlat 2 vezetéket, amely egy háború esetén aligha kapná meg a működési engedélyt –, de az nagyon is elképzelhető, hogy valamilyen formában korlátoznák az orosz kőolaj-exportot. Ez rendkívül érzékenyen érintené Oroszországot, mert a szénhidrogén-kiviteléből származó valutabevételének kétharmadát a nyers kőolaj és származékai adják. Mindebből talán nem alaptalanul lehet arra következtetni, hogy ha a Kremlben figyelembe veszik e szempontokat, akkor nem szánhatják el magukat támadásra...

ITT OLVASHATÓ