Szerző: HOMPOLA KRISZTINA
2022.01.31.
Hogyan vált az Egységben Magyarországért kulturális szakpolitikai vezetőjévé?
A hat párt közös kulturális munkacsoportja nyár óta dolgozik. Engem november végén kerestek meg a miniszterelnök-jelölt környezetéből, majd maga Márki-Zay Péter kérdezte, hogy van-e hozzá bátorságom. Igent mondtam. Jól jellemzi a hazai kulturális életet: a néhány főből álló kabinetben ketten is jelezték, hogy a munkahelyük, közösségük, produkciójuk támogatását kockáztatná, ha nyilvánosságra kerülne a nevük. Ezért úgy döntöttünk, hogy egyelőre rajtam kívül mindenki inkognitóban marad.
Mi a feladatuk?
Jelenleg a közös választási program egyes kiválasztott, legfontosabbnak ítélt területeit járjuk körbe. Ilyen a már a megszűnés szélén emlegetett Nemzeti Kulturális Alap (NKA), amelynek megőrzése rendkívül fontos. Döntő, hogy ne a miniszter, hanem a tárcától független ember vezesse. Az NKA-nak meg kell növelni az eszközeit, a működésében pedig változtatni kell néhány dolgot. Meg kell például szüntetni a miniszteri keretet, mert az sok irritáló támogatás forrása, ráadásul elviszi a szakkollégiumoktól a pénzt.

A két névtelenséget kérő kabinettaggal kapcsolatban Ön is említette: inkognitójuk jól példázza a hazai kulturális viszonyokat. A 2018-ban a kormányfő által meghirdetett kultúrharc kettéosztotta kulturális élet. Mit lehet tenni a pacifikálás érdekében?
Márki-Zay Péter a Magyar Kultúra napján tett megnyilvánulásában úgy fogalmazott: ha nyer, szeretetkormányt alakít. A leghatározottabban ellene leszünk mindenféle revansnak. Azt szeretnénk, hogy a következő időkben egyre többen megéljenek egy harcmentes kulturális életet. Azok is, akik most harcosnak tekintik magukat. Meg kell haladni, hogy minden kulturális tevékenység valaminek a szolgálatában álljon, bizonyságtétel legyen, lojalitástól függjön vagy azt igazolja. Úgy tűnhet, hogy ez teljesíthetetlen vállalás, de nem az. Az országok nagy részében - akár Csehországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, sőt Lengyelországban, is - legfeljebb értékkülönbségek láthatók, nem érték-, vagy inkább érdekalapú kultúrháború.

A szakmai alapú döntéseket emberek hozzák. Mi ment meg minket attól, hogy ők valamelyik oldalhoz sorolódjanak? Hogy lehet elérni, hogy ne legyen panasz: azért nem kaptam pénzt, mert eddig a Fidesz rendezvényein léptem fel?
A tao helyett a minisztériumba bevont közel negyvenmilliárd forint elosztása egy majdnem kétezer soros excel táblát tölt meg. Kóros, hogy ennyi kulturális tevékenység alkalmi döntéstől függjön. Arra törekszünk, hogy az éves költségvetés visszanyerje a meghatározó szerepét. Közismert, hogy a magyarországi kulturális ráfordítás európai összehasonlításban kiemelkedő. Ez azonban nem érvényes az éves költségvetés olyan visszatérő, meghatározó elemeire, mint a közgyűjtemények, a közművelődési terület vagy a művészet támogatása, ami csak az összesítésben mögöttünk hagyott országok mértékével változott. Helyette viszont felduzzadtak az ad hoc juttatások. Ha nem külön rendeletekből ömlene a pénz ilyen projektekre, akkor az intézmények a programjaikat az éves stabil, kiszámítható költségvetésükből tudnák finanszírozni. Nem szorulnának arra, hogy döntnökök szimpátiájától függjön a a tevékenységük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.