OLVASOM A SZALAY-BOBROVNICZKY VINCÉVEL KÉSZÜLT INTERJÚT A SZOMBATBAN. SZAVAI A NETTÓ HAZUGSÁG, A LEGTISZTESSÉGTELENEBB HITELRONTÁS ÉS A KRITIKÁTLAN BENYALÁS FELETTÉBB VISSZATASZÍTÓ ELEGYE

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2022.01.31.

Ha akad, akinek az alábbi szöveg hosszú, haladjon nyugodtan tovább, de kérem, utólag ne tegyen szemrehányást.

Olvasom a Szalay-Bobrovniczky Vincével készült interjút a Szombatban. Szavai a nettó hazugság, a legtisztességtelenebb hitelrontás és a kritikátlan benyalás felettébb visszataszító elegye.

Legelébb elmondja, hogy a kormány megkülönböztetett figyelmet fordít „a zsidósággal kapcsolatos párbeszédre, illetve a történelmi múltunk közös feldolgozására.”

Nyilván ennek a „párbeszédnek” és „közös múltfeldolgozásnak” a leglátványosabb szimbóluma a Szabadság térre csempészett velejéig hazug trágya; ennek a párbeszédnek és közös múltfeldolgozásnak az eredménye a naponta átkozmetikázott Horthy-rendszer restaurációs igénye; ennek a párbeszédnek és közös múltfeldolgozásnak az eredménye azoknak az agyonpénzelt, a történelmet a politika kívánalmai szerint átsatírozó pszeudo-intézeteknek a létrehozása, amelyeknek az egyik főigazgatója a kamenyec-podolszkiji deportálást és tömegmészárlást könnyed eleganciával idegenrendészeti eljárásnak nevezte. Nem sorolom tovább, pedig lenne mit.

Aztán arra a kérdésre, hogy mit szól a Kovács András professzor által koordinált, 16 EU-országra kiterjedő antiszemitizmus kutatás eredményéhez, amely szerint „Magyarország az első öt között van, ami a lakosság antiszemita előítéletekkel való fertőzöttségét illeti”, Szalay-Bobrovniczky nem szégyelli kapásból kétségbe vonni a szociológiai felmérés hitelességét, s miután a szociológiai kutatás nem azt az eredményt hozta, amit elvártak tőle, amit megfinanszíroztak, s amit politikailag reméltek, obskúrus magabiztossággal jelenti ki, hogy ez a közvélemény-kutatás „nem tükrözi a valóságot”, mert hogy mi a valóság, azt vagy Szalay-Bobrovniczky mondja meg, vagy Orbán Viktor, s ha ez utóbbi, akkor ahhoz Szalay-Bobrovniczky rögvest igazodik. És még a hitelrontástól sem riad vissza, ha pártját és főnökét kell szolgálnia: „egyértelműen tendenciózus közvélemény-kutatást” emleget, s leszögezi, hogy „Kovács András a CEU professzora, így nem is várhatunk objektív eredményeket.” (Csak zárójelben jelzem, hogy egy ilyen mondat a civilizált világban Kovács András lemenői számára, több generációra kiterjedően, egzisztenciális jólétet biztosítana.)

Aztán minthogy neki is fel kellett cserélnie az agyát a centrális közagyatlanság kormánypárti módijára, azt állítja, hogy Márki-Zay „a Fideszes zsidók listázását javasolja.” Szögezzük le: ha Szalay-Bobrovniczky fogalom- és szókészlete megegyezik a magyar nyelv szókészletéből, grammatikájából és az univerzális logika érvrendszeréből következő szó- és fogalomkészlettel, akkor bátran állíthatjuk: Márki-Zay nem listázott, ellenben Szalay-Bobrovniczky hazudik.

Ezután Szalay-Bobrovniczky nagy hevületében magára a Legfőbb Tekintélyre hivatkozik, idézve Orbán egyik legaljasabb, ám legárulkodóbb mondatainak egyikét: „Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait.” Orbán szégyellhetné magát, ha volna benne parányi szégyenérzet: a sokszázezer áldozatot Magyarországnak elsősorban önmagától kellett volna megvédenie: a numerus clausustól, az egymást követő és egyre radikálisabb, a fajelmélet teóriáján nyugvó zsidótörvényektől, a zsidótörvényeket megszavazó magyar országgyűléstől, a kirekesztés és dehumanizálás megannyi módjától és formájától, a kilakoltatást és bevagonírozást végző magyar hatóságoktól, a népi feljelentőkedvtől, az üresen maradt lakások szomszédok általi kifosztásától, vagy a haláltáborokból hazatérőkre zúduló gyűlölettől: nem szívesen, de sorolom tovább, ha Szalay-Bobrovniczky igényli, hiszen láthatóan hadilábon áll az elemi történeti tényekkel.

Aztán elmondja a régi mantrát: „Soros György és civilnek álcázott impériuma Magyarország lejáratásán dolgozik… hosszú évek óta törekszenek minden fórumon, így az EU-ban is arra, hogy hazánkat elítéljék, pellengérre állítsák és forrásokat vonjanak meg tőle.”

A HuffPoston épp ma jelent meg egy remek cikk és egy interjú Emily Tamkinnal, aki a „The Influence of Soros” és a „Bad Jews” c. hamarosan megjelenő könyv szerzője, s aki elmondja, hogy a magyar kormánypropaganda rafinált módon Sorost nem tartja zsidónak, mert hiszen maga mondta, hogy nem vallásos, nem hisz Istenben, másfelől azonban a középkor óta leghagyományosabb és leghatásosabb antiszemita sztereotípiákat használják fel: a keresztény világ elleni nemzetközi összeesküvő, háttérből manipuláló pénzspekuláns, aki titkos seregével a keresztény-magyar civilizáció tönkretételén munkálkodik: nem Soros személyéről van szó, őt minden további nélkül lehetne támadni, hanem az évszázados mítosz került elő, hogy a legförtelmesebb politikai haszonszerzés okán építsék azt tovább, annak valamennyi jól ismert antiszemita toposzával.

És végül: ugyancsak a minap jelent meg Jan Grabowskinak, az Ottawai Egyetem történész professzorának egy írása a NYT-ban. Az írás történeti és jelenkori tényekkel igazolva elemzi azt a „holocaust-torzítást” (Holocaust distortion), amely oly gyorsan terjed Kelet-Európában, kiváltképp az új lengyel történelmi revizionizmusnak köszönhetően. Ennek fő törekvése részben az áldozati versengés, a hamis áldozati egyenértékűség, másrészt az államilag támogatott, mi több, kikényszerített erőfeszítés, amely a lengyeleket megpróbálja hófehérré suvickolni, s a megszálló németekkel szemben zsidómentőkké transzponálni. A szerző ennek számtalan dokumentumára utal az írásában, s arra, hogy a lengyel hősiességről és vitézségről szóló lengyel narratívát miként támogatja Lengyelország nacionalista kormánya. Ennek során említi a magyar kormány hasonló relativizáló és „önfelmentő” gyakorlatát, a helyi bűnrészesség minimalizálását, eljelentéktelenítését, Magyarország kifehérítését, s a katasztrófának a német megszállókra történő hárítását. Végül a szerző felidéz egy bírósági esetet, amikor az általa szerkesztett Night Without End c. könyv egy helyén egy holokauszt-túlélő felidézi azt az esetet, amikor falujának polgármestere hívta fel a nácik figyelmét az ott bujkáló zsidók egy csoportjára. A könyv megjelenését követően derék lengyel hazafiak megtették a feljelentést, amelynek során a bíró a könyv szerzőitől bocsánatkérést várt el, mert, mint mondta: az ilyen vélemény az identitástudatot és a nemzeti büszkeséget sérti, s a lengyel nemzetnek tulajdonítani felelősséget a holokausztért, a zsidók második világháború alatti meggyilkolásáért és vagyonuk elkobzásáért a nemzeti örökség szféráját érinti, következésképp, mint abszolút valótlan és káros állítás, jelentősen befolyásolhatja a nemzeti méltóság érzését…”

Az ítéletet végül hatályon kívül helyezték, de nem baj, ha Szalay-Bobrovniczky tisztában van azzal, hogy a magyar kormány legjobb barátja az a lengyel kormány, amely a „zsidókkal való párbeszéd” és a „közös múlt feldolgozásának” fenti, a magyar kormánytól sem oly idegen útját járja.

ITT OLVASHATÓ