Szerző: BAUER TAMÁS
2022.01.14.
Én más megoldást látok. Az új parlamenti többség – Vörös Imre professzor gondolatmenetét követve – megállapíthatná, hogy az Alaptörvény és a rá épülő „sarkalatos” törvények (ideértve az Alaptörvény előtti fideszes alkotmánymódosításokat is) eljárási és tartalmi szempontból a kizárólagos hatalomgyakorlást célozták, és azt meg is valósították, ezért kimondhatná azok semmisségét. Ugyanakkor helyreállíthatná a 2010. áprilisi választást megelőző állapotot, ismét hatályba léptetve – a választást követő fideszes módosítások nélkül – a köztársasági alkotmányt és az arra épülő kétharmados törvényeket. Ez megfelelne a demokratikus magyar jogállam normáinak, hiszen az 1989-es köztársasági alkotmány mögött széles konszenzus állt. Tartalmáról a háromoldalú tárgyalásokon született megegyezés. 1990. júniusi módosítása az elnökválasztás kérdésében azt az 1989-es szabályozást állította vissza, amelyet a pártállami parlament 1990 elején önkényesen megváltoztatott. Az 1990. júniusi módosítás egésze mögött az akkori hárompárti kormánykoalíció mellett ott állt az akkori legnagyobb ellenzéki párt, az SZDSZ is, megszavazásánál a Fidesz (vitatva a konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetését) tartózkodott, s csak az MSZP-frakció szavazott nemmel. Hasonló példa a konszenzusos szabályozásra az 1996-os médiatörvény, amelyet a kétharmaddal rendelkező akkori kormányoldal mellett két akkori ellenzéki párt (az MDF és a Fidesz) is megszavazott.
Igaz, voltak ellenpéldák is. Az önkormányzati rendszer 1994-es, illetve az igazságügyi rendszer 1997-es átalakítása csak az akkori kormánytöbbség szavazataival történt (miközben a törvényjavaslatok benyújtása előtt tárgyaltak az ellenzéki pártokkal), de ez a két ellenpélda nem teszi kérdésessé a 2010 előtti közjogi rendszer alapjában véve konszenzusos voltát. Amikor a Fidesz vezette ellenzék e két változtatás esetében kivonult a parlament üléséről, ugyanazt a normát kérte számon, mint amelyet az 1990-es alkotmányvitában képviselt, hiszen az ellen tiltakozott teljes joggal, hogy a kétharmados kormánytöbbség ellenzéki támogatás nélkül módosítja a közjogi rendszer alapvető elemeit szabályozó törvényeket.
A köztársasági alkotmány és a hozzá kapcsolódó kétharmados törvények újbóli hatályba lépése esetén tehát ismét széles konszenzusra épülő alkotmányunk és közjogi rendszerünk lenne, amelyet sokoldalúan megalapozott a Sólyom László vezette első Alkotmánybíróság, s amely annak idején széles körű tiszteletet élvezett. Elvetésére irányuló szándékáról a 2010-es választásig a Fidesz sem szólt. Az 1989-es köztársasági alkotmány a vele összefüggő, az alapvető jogokat szavatoló kétharmados törvényekkel együtt a magyar történelemben példátlan módon volt a jogegyenlőség és jogkiterjesztés dokumentuma. Ennek a korábbi közös alkotásnak a visszahozatalát kellene az esetleges választási győzelem esetén a hatpárti szövetségnek elfogadtatnia, egyúttal kijelentve, hogy új alkotmány írását csak az ellenzékkel együtt, a politikai oldalak közötti elemi együttműködési készség helyreállása után tartja majd időszerűnek.
A javasolt megoldás azt kívánja a hatpárti szövetségtől, hogy ha megnyeri is a választást, ne akarjon alkotmányozni a kisebbségbe szoruló Fidesz ellenében. Ugyanakkor az esetleg legyőzött, de továbbra is jelentős politikai erőt képviselő Fidesztől azt várja el, hogy mondjon le arról az Alaptörvényről, amelyről a konszenzussal elfogadott és konszenzussal működtetett köztársasági alkotmányt helyettesítve egymaga döntött, az akkori ellenzék ellenében. (Tudom, a hatpárti szövetségen belül a magukat újként meghatározó pártok politikusai számára is nehézséget okozhat a 2010 előtti köztársasági alkotmány visszaállítása, hiszen ők azt szeretik hangsúlyozni, hogy ugyanúgy elutasítják a 2010 előtti világot, mint azt, amelyet 2010-től a Fidesz létrehozott. Csakhogy 2010 előtt nem az alkotmánnyal volt baj, hanem a politikai élet gyakorlatával.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.