A BALLIBERALIZMUSON TÚL: SZABADSÁGRA ÍTÉLVE

MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2022.01.04.

2021 egyik legfontosabb magyar nyelvű könyve volt Kis János sajátos műfajú memoárja, a Szabadságra ítélve.[1] Ahogy kezdtem magamban elrendezni az év tapasztalatait, egyre rosszabb lelkiismerettel gondoltam arra, hogy nem írtam még le, mit is jelent nekem ez a könyv, a benne elbeszélt történet, Kis János személye és egyáltalában a magyar baloldal és a magyar liberalizmus bő fél évszázados története. Mert természetesen ez a könyv éppen attól olyan fontos, hogy az elmúlt bő fél évszázad egyik legjelentősebb magyar történelmi személyiségének és politikai gondolkodójának a reflexióját tartalmazza ennek a bő fél évszázadnak (családi visszaemlékezései révén még messzebbre visszanyúló időszaknak) a fordulatairól, benne saját szerepéről, és persze arról, hogyan fejlődött gondolkodóként is.

Előzetesen be kell vallanom, számomra két különböző Kis János létezett ennek a könyvnek az elolvasása előtt: az a Kis János, akire édesapám, a marós szakmunkás azt felelte a tízéves fiának 1990-ben, hogy nyilván Kisre és a pártjára fogunk szavazni, mert ők az igazi ellenzék és nagyon okos emberek (akarva, nem akarva megalapozva ezzel a válaszával a sajátja mellett ennek a kisfiúnak a politikai identitását is mind a mai napig) és az a Kis János, akinek filozófiai munkásságát, saját liberális hitvallásom ellenére, csak fokozatosan tanultam meg értékelni az elmúlt években. Vannak emberek, mint a Szabadságra ítélvének gyűlölettől fröcsögő recenziót szentelő Schmidt Mária, akik szenvedélyesen elítélik a Szabadságra ítélve szerzőjét és egész életművét és vannak, akik, mint a 444-en a könyvről szintén recenziót író Miklósi Gábor, akik teljesen Kis János legendás személyes kisugárzása alá kerültek. Előbbieket, ha nem is értem, annyiban legalább el tudom fogadni, amennyiben egy meghatározó történelmi személyiség aligha kerülheti el, hogy szélsőséges érzelmeket váltson ki ellenfeleiből. Utóbbiakat valamivel jobban értem, mert bár nem vagyok Kis János tanítványa (életemben talán ha háromszor találkoztunk személyesen, művei közül pedig számomra A politika mint erkölcsi probléma vitán felül a legfontosabb, miközben ebben aligha értenének velem egyet Kis tanítványai), a liberalizmushoz sem azon az úton jutottam el, amin ő haladt és amit a munkái sokak számára kijelöltek, de elég sok emberrel beszéltem, akinek az életében nagy szerepet töltött be Kis János karizmatikus személyisége, ami némiképp megtévesztő módon (hiszen a karizma mégiscsak olyasmi, amin keresztül valaki nagy befolyást gyakorol fölöttünk) szerénységében, barátságosságában, nyitottságában mutatkozik meg.

A Szabadságra ítélve nagy segítségemre volt, hogy kicsit jobban megértsem, hogy a magam két Kis Jánosa, a sokak által gyűlölt vagy rajongva tisztelt Kis János hogyan férhetnek meg egyetlen személyben. Ehhez bizony tevékeny, jelentős élet kell: fontos pillanatokban a pillanat fontosságának felismerése és karakteres, másokból elkerülhetetlenül erős érzelmeket kiváltó döntések meghozatala, eredeti és érdekes gondolatok kigondolása. S ha lehet, nem egyszer, hanem évtizedeken keresztül. Vannak, akik életükben egyszer fel tudnak nőni a helyzet kihívásaihoz (én például a német veszélyt felismerő, hazájáért életét adó Bajcsy-Zsilinszkyt ilyennek látom, akárcsak a rendszerváltó Antall Józsefet) és vannak, akik, mint Kis János is, évtizedeken átívelő komplex életművük újabb és újabb szakaszaiban is egyaránt kiérdemlik az odafigyelést. Hogy eközben sokféle arcukat mutatják meg sokféle ember előtt? Hogy úgy mondjam, az ilyesmi aligha elkerülhető...

ITT OLVASHATÓ