Szerző: MUHARI JUDIT
2021.12.26.
Egy alapvetően feudális viszonyokkal terhelt országban élünk, ahol a szimmetrikus méltóság tisztelete egyszerűen nem létezik, alulról felfelé jár a tisztelet, felülről lefelé pedig ennek hiánya a természetes - állítja Ferge Zsuzsa, Széchenyi-díjas szociológus, a szegénység és a kirekesztés kutatója.
Keveset sikerült tenni annak elfogadtatásáért, hogy a társadalmi jól-léthez hozzá tartozik a humánum. Így fogalmazott önéletrajzában, ám hozzátette, ennél sokkal többet jelent, hogy egész életében támaszt, melegséget adtak a barátai, munkatársai, egykori tanítványai, de legfőképpen a családja. A munka és a magánélet mindig megfért egymás mellett?
Lényegében igen. A munkám szerencsére olyan volt, hogy én határozhattam meg, hol, mikor és mennyit dolgozom. Bár éppen amikor a gyerekek kicsik voltak, nyolc órát töltöttem a hivatalban. Nem állítom biztosan, hogy akkor minden egyensúlyban volt, de hétvégéken sokat kirándultunk a férjemmel és a gyerekekkel. A barátokra is jutott idő. Legtöbben a középiskolából és az egyetemről maradtak, és sokan jöttek a szakmából is. Nincsenek sokan, de ők egytől egyig az életem meghatározó részei.
A szociálpolitikában, a szegénységkutatásban megkerülhetetlen a neve. Mikor érezte, hogy ezzel szeretne foglalkozni?
Vannak korai emlékeim arról, hogy az anyám felhozott a lakásunkba éhes utcagyerekeket. Ez meghatározó élmény volt, de ha komolyan belegondolok, akkor sokkal később, a 60-as években végzett családlátogatás-sorozat volt az igazi mérföldkő. Ekkor még statisztikus voltam, és néhány kollégámmal lehetőséget kaptunk arra, hogy a hivatal Ladájával bejárjuk a fél, vagy talán az egész országot. Szegény és gazdagabb családokhoz is bekopogtattunk, a legtöbb helyen szívesen fogadtak minket. Ez jó lehetőség volt arra, hogy valamit megismerjünk az életből.
Mi olyat látott, ami addig ismeretlen volt ön előtt?
A cigánysoron láttam, milyen az, amikor az egész lakás egyetlen szobából áll, és abban nyolcan laknak. A szekrény mögött, a szekrény alatt, az ágyon és az ágy alatt is alszanak. Láttam, hogy mit esznek, milyen az, amikor a gyerek éhesen áll fel az asztaltól. Nagyképűség lenne azt állítanom, hogy megismertem ezt az életet, de azért valami képem van arról, hogy nagyon sokan milyen hiányokkal éltek, és élnek ma is. Nincs ágy, ágynemű, étel, ruha. Hiányoznak az iskolaszerek, a hely, ahol a gyerekek megírhatják a leckéjüket. Nincs olyan felület, ahová letehetnének egy füzetet. Ez körülbelül meg is határozza, hogy aki így nő fel, hogyan teljesít az iskolában. A fejlődés legfontosabb folyamata, hogy egy gyerek ki tudja magából hozni azt, ami benne rejlik. Ilyen feltételek mellett ez képtelenség. Aki soha nem kap lehetőséget arra, hogy énekeljen, bármilyen tehetséges, nem lesz belőle Pavarotti...