A TARTALOMBÓL:– Márki-Zayné Vincze Felícia: Engem mint szülésznőt teljesen kivégzett a rendszer – Exkluzív interjú
– „A gyűlölködésben nincs nagy különbség” – Kovács Gergely, a kétfarkúak elnöke balesetükről, bűnbakkeresésről, morális elvekről. Interjú
– Madzsariba szakadt magyarok – Haklik Norbert a brünni életről, cseh írókról és arról, hogyan kell inni az abszintot. Interjú
– A mégsem laposan emelkedő görbe – Szemben a kormány főtanácsadójának várakozásaival ugyanúgy berobbant és terjed a járvány, mint a második és harmadik hullám idején
– Túl kevés túl későn? – A Greenpeace szakértője szerint ki kellene mondani: szabaduljunk meg a fosszilis energiától
– „Ez így földrablás!” – Saját területéért harcol egy debreceni gazda, akinek földjén már a kisajátítás előtt elkezdhette az önkormányzat az előmunkálatokat – Helyközi járat
– Egyetlen fillérjébe sem kerül a kormánynak a minimálbér-emelés – Gémesi György szerint az iparűzési adó tervezett megfelezése hadüzenet az önkormányzatoknak
– Annyit kell várni egy új autóra, mint a szocializmusban – Ráadásul hatalmas az áremelkedés, a használt jármű is egyre drágább
– Élményterápia Down-szindrómás gyerekeknek: nincs itt semmi látnivaló – A Fővárosi Állat- és Növénykert programján jártunk
– Kevés lakásra nagy az igény – Megyei jogú városokat kérdeztünk a lehetőségeikről
– Nyomás alatt – Lengyelországban a parlamenti többség fenntartásának nehézségei és az Európai Unióval kiéleződött viták után ismét az abortusz kérdése okoz fejfájást Kaczynskiéknak
– Fák, metán, szén és rengeteg pénz – Glasgow-i klímacsúcs: vajon mennyire őszinte az a klímavédelmi felbuzdulás, ahová 400 magángéppel jönnek?
– Küszöbön az új iráni atomalku – Heteken belül megkezdődhetnek a tárgyalások
– Mi van a kijevi háborúsdi mögött? – Ismét az orosz veszélytől hangos a világsajtó, miközben Zelenszkij sorra állítja félre potenciális ellenfeleit
– Egység vagy vereség? – Bulgária újra választ: A közélet megtisztítására csak akkor kerülhet sor, ha összefognak a korrupcióellenes pártok
– Lócsiszárok végnapjai – Röhrig Dániel képei a Helyzet-Képben. Szöveg: Röhrig Dániel és Katona József
– Nem a mit, hanem a hogyan – Mit tehet egy színész, ha lejárató propagandafilmben való közreműködésre kérik fel? El kell játszania mindent, vagy mondhat nemet is?
– Minden napja felért egy forradalommal – A 90 éve született Latinovits Zoltánról nyílt kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
– Először jó ötletnek tűnt – A legnagyobb amerikai tudományos pénzosztó szervezet, az NIH elismerte, hogy finanszírozott egy olyan koronavírus-kutatást a vuhani virológiai kutatóintézetben, amelyben véletlenül veszélyesebb vírust állítottak elő, mint ami a természetben előfordul. Bár ez a koronavírus elvileg nem képes embert fertőzni, csakhamar kiderült, hogy ugyanott a MERS vírussal is hasonló kísérleteket folytattak, ami viszont az esetek harmadában halálos
– A szex rabjai – Magyar kutatók vezetésével az egész világra kiterjedő online szexkutatás indult
– A jó cselekedet mámora – Zágoni Balázzsal új kötetéről, a Karácsonyi kitérőről
– „Prophéták nem theologusok” – Száz éve halt meg Goldziher Ignác, „nagy bölcse Keletnek”
– Két modell, hasonló eredmény – Romániában a Kárpátok Maradonája magánvagyonából hozták létre a nagy sikerű akadémiát
Publicisztika:
– Puzsér Róbert: A klímakatasztrófa elkerülhetetlen
– Gulyás Balázs: A vegetáriánus hentes – Maga itt a kultúrhörcsög?
– Reichert János: Fegyverkeznek
– Lukács Csaba: Beismeréssel felérő csend – Álláspont
– Karácsony Gergely: A sikeres klímapolitika csak társadalmi igazságosságra épülhet
– Szabó Antal: Lajos-Faktor
– Nagy Attila Tibor: A szabadságkorlátozó NER – Ítélet Orbán felett
– Kalmár Benedek: Orbán és Le Pen
– Vona Gábor: A mindennapi koronavírus pszichopatológiája – Polip
– Pethő Tibor: Melyik hónapnak van idusa? – Ószleng
– Híd Jenő rajzol: Nulladik típusú találkozás
– Szerető Szabolcs: Kokik és lelki terror – Szotyola
– Dévényi István: Boldogok országa
– Marabu: Hip(p)okriták
Tárca:
– Szécsi Noémi: Húsz százalék
Kritika:
– Cseh–Csengey-redivivus – Másnap – és mi most itt vagyunk. In Memoriam Csengey Dénes. Zenés színházi előadás
– Apró, kapa, nagyharang – Gárdonyi Géza: Ida regénye
– Tévéfilmes passió – Magyar passió. Rendezte: Eperjes Károly
– Sztoriban – Németh Róbert: Nem vagyok itt
Átlátszó-melléklet
– „Mint az indiánok a rezervátumban” – A leggazdagabb magyar vállalkozók egyik kedvenc befektetési célpontja az Alcsútdoboz melletti Göböljárás, ahol azonban a lakosság nem részesül a fejlesztésekből. Nekik csak a kerítések maradnak
– „Ha ad hitelt, ha nem, bezárhat” – Közelebbről megvizsgálva a kisboltnyitási támogatást, számos kétség merül fel a megvalósítással kapcsolatban
– Túl az elk*ráson – 2006 ősze és a köztársaság halála
– Fontos geológiai vizsgálatok maradnak el a paksi talajkiemeléskor
– Kipereltük a védettségi igazolványok árát
ITT OLVASHATÓ