Így szól:
„A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket. Most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk.”
Hogy miért a lehető legnagyobb ostobaság egy jelentéktelen választási kampány miatt Magyarország diplomáciáját Amerika-ellenessé hangolni, azt már tegnap alaposan kiveséztem, és van egy olyan érzésem, hogy kell is még foglalkoznom ezzel a közeljövőben.
Viszont mi a helyzet a Facebookkal? Ha az a megszállók veszélyes fegyvere, miért nem tiltják be? Hiszen a kormánysajtó szó szerint évek óta kampányol ellene, követeli a „magyar nemzeti közösségi oldalt” helyette, a Pesti Srácok még tüntetést is szervezett tavaly februárban a techóriások, vagyis a Facebook, a Google és a YouTube ellen, a magyar online teret állandóan törvényi úton próbálják szabályozni – ha már a kormányfő is fegyvernek látja, miért nem tesz ellene semmit? Úgy örülnének a kedves békemenetelők, végre mindenki otthon kapálgatna, az is, aki a tizediken lakik (az az erkélyen) és este a férfiaknak, legényeknek a kocsmában zajlana a közösségi élet, leányoknak meg a fonóban. Asszonyoknak sehol.
Azért nem tiltja be, mert nem hülye.
És ugyanezért szidja-átkozza, mint a bokrot – az utóbbi érthetőbb, hiszen a szavazótáborának döntő többsége csak meredten néz egy-egy informatikai kérdésre, és biztos abban, hogy az „Algoritmus” egy démon neve. Szóval, hogy miért szidja, az világos: azért, mert az online térben botladozó digitális járatlanok szavazatára is szüksége van, márpedig ők nincsenek kevesen. És mivel nem értik az egészet, használják, de utálják. Hát milyen az már, hogy nem ért mindenki egyet? (Ez különben minden politikai oldal híveire vonatkozik, nem csak a kormánypártiakra).
De nem tiltja be és nem is fogja, épp azért, mert – mondta is – fegyvernek tekinti. Csak épp a saját kezében...
Hollandia. Katolikus ország. A statisztikák szerint magas a valláshoz tartozók aránya. Nem tudom, hogyan mérték ezt az adatot, nem látok utalást arra, alkalmazták-e a Cronbach-alfa módszerét a mérőszámok hitelességének erősítésére, valószínűleg nem, de majdnem mindegy, azzal is csak a valósághoz valamivel közelebbi számokat kapunk. Ha engem megkérdeznek például, én a valósághoz hűen csak azt mondhatom, hogy a római katolikus vallás szerint kereszteltek meg, de az már nem érdekli a statisztikust, hogy 15 éves koromban dühös istentagadó lettem, ami évtizedek múltával a vallás (minden vallás) elutasítására szűkült, az istenhez fűződő viszonyom mindenekelőtt a magánügyem, a nyilvánosságra legföljebb annyi tartozik, nem tudom bizonyítani semmiféle isten létét, ebből valamelyest következően a nemlétét sem. Ezenkívül rengeteget járok templomba, minthogy a szakmám ezt megköveteli, sőt templomok rekonstruálásában és újjáépítésében is részt vettem, de 15 éves korom óta színleg sem imádkozom, sőt keresztet sem vetek, amikor belépek egy templomba, még kevésbé hajtok térdet az oltárral szemben, és értelemszerűen a szenteltvíz-tartót sem használom. Mindez azt jelenti, hogy én eggyel növelem a katolikus valláshoz tartozók létszámát, miközben nemhogy nem gyakorlom a vallásomat, hanem következetesen írom és mondom, milyen mértékig kártékony bármilyen vallás általában és az úgynevezett kereszténység különösen.
Ez a kép itt fent, ez hiteles adat a vallás szerepéről és súlyáról a 21. században. Ahhoz képest, hogy a szekularizáció a 16. század eleje óta küszködik a vallásnak a világi államról való leválasztásával, nem jutottunk valami messzire, de már ez is valami. Azokkal az adatokkal együtt, amik Európa fejlett államainak a valláshoz fűződő viszonyát jelentik, melyek szerint egyre több országban süllyed a mérhető szint alá a vallásukat gyakorlók száma. Az Egyesült Államok egy másik történet, ahol a keresztény elnökök egy zsidó könyvre téve a kezüket esküdöznek, és minden beszédük végén isten áldását kérik Amerikára. A világ legnagyobb hatalmú országában sajátos az oktatás, azon belül a vallás, a „hitoktatás” szerepe, hiába vannak ott a legjobb egyetemek, hiába a legmagasabb szintű a tudomány, a legmagasabban képzett tudós réteg, hiába a Szilícium-völgy, ha százmilliók nagyjából az illiteráció szintjén élik le az életüket, és az ő agresszív, saját felsőbbrendűségükbe vetett hitük a szó szoros értelmében elsöpör mindenkit, aki szót emelni merészelne a vallás ellen.
Különben az igazán rossz hír az, hogy a vallásosság csak lazán hozható összefüggésbe az iskolázottsággal. Egy felsőfokú végzettségű, akárhány diplomásról csak annyit lehet tudni, képes különféle ismeretek megtanulására, szerencsés esetben azok alkalmazására is, de arról nem tudunk, az illető hallott-e Descartes-ról, és ha netán hallott, megértette-e az ő mondatát, miszerint de omnibus dubitandum est, azaz hogy mindenben kételkedni kell, ami azt jelenti, kérdezni kell. Mindig mindennel kapcsolatban föl kell tenni a megfelelő kérdéseket – ez olykor nagyon nehéz tud lenni, holmi egyetemi diploma nem feltétlenül elegendő hozzá...
