NÉPSZAVASzerző: NÁDASDY ÁDÁM2021.10.09.
Kínosak Londonból nézve Orbán Viktor Fidesz-miniszterelnök nagyhangú hősködései, melyek jó esetben csak mosolyt szülnek, mivel minden öniróniát nélkülöznek.
Az angolok – és nem csak a nagyvárosiak, mint azt mifelénk megszoktuk – híresek az öniróniáról, arról, hogy nem félnek görbe tükörbe nézni. Mondhatnám persze, hogy nekik könnyű önironikusnak lenni, hiszen öntudatosak, jómódúak, szabadok, hosszú időn át ők voltak a világ legsikeresebb nemzete, és sok száz év óta minden háborút megnyertek. (Az afganisztáni kudarcot nem sorolom ide, hiszen nem mondható, hogy a tálibok kiverték őket; az angolok távozása nem klasszikus háborús vereség.) Szóval könnyű annak önironizálni, aki magabiztos, aki nyeregben érzi magát.
Shakespeare valamikor 1600 körül megírta a VI. Henrik-trilógiát, melyben jó száz évvel korábbi, XV. századi eseményeket ábrázol, dagadó nemzeti büszkeséggel. De azért bemutatja a „százéves háború” dicstelen végét, az angolok franciaországi térvesztését, majd kiszorulását egy gonosz boszorkány, bizonyos Jeanne d’Arc machinációi következtében. Ezt a nőt végül sikerült egyházi támogatással máglyán elégetni, de az angolok elveszítették franciaországi birtokaikat. Igen ám, de a katolikus egyház Johannát később ártatlannak nyilvánította (mert az is volt), majd 1920-ban szentté avatta. Ez a hagyományos angol történelemfelfogással szemben olyan volt, mint ha velünk magyarokkal közölnék, hogy Nagy Szulejmán szultánt, a mohácsi győztest Európa védőszentjévé nyilvánítják. No de mit tesz erre a kor vezető drámaírója, Bernard Shaw? Ír egy darabot „Szent Johanna” (!) címmel, melyben az egész históriát az igazságnak megfelelően adja elő, szellemesen lefestve az angolok mérhetetlen cinizmusát és önzését. Nagy fricska volt ez, ráadásul pont egy katolikus döntés következményét dörzsölte be az angoloknak. A közönség tódult a színházba. A darab keserűen szatirikus, amit mifelénk úgy neveznek: nemzetellenes. Az angolok ezt a kifejezést nem ismerik, és 1922-ben, egy győztes világháború után nem fájt nekik az önbírálat, nem féltek a tükörbe nézni. Senki se mondta, hogy Shaw hazaáruló (pedig még ír származású is volt!). Én megértem, ha Magyarországon se 48 után, se 18 után, se 45 után nem akaródzott senkinek előállni ilyesfajta önkritikus, önostorozó, magyarellenes darabbal. Nehéz lett volna például 1922-ben megírni a magyar honfoglalást Szvatopluk és a leigázott szlávok szempontjából, beleértve az ő boldog felszabadulásukat a várva-várt trianoni döntés következtében...
