MAGYAR HANGSzerző: Magyar Hang2021.07.26.
Hiába ment el Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőn délelőttre összehívott ülésére, mégsem tudták meghallgatni – számolt be a Telex.hu. A fideszes képviselők távolmaradása miatt ugyanis az ülés határozatképtelen maradt. Emiatt még a napirendről, így a belügyminiszter meghallgatásáról sem tudtak szavazni, vagyis a jelenlévő bizottsági tagok nem is tudták feltenni a lehallgatási botránnyal kapcsolatos kérdéseiket a kormány és a titkosszolgálatok képviselőinek.
Az ülés után a testület ellenzéki tagjai – Stummer János (Jobbik) elnök, Molnár Zsolt (MSZP) és Ungár Péter (LMP) – tartott közös sajtótájékoztatót a Parlamentben. Stummer János elmondta: a határozatképtelenség megállapítása után nyolcszemközti beszélgetést folytattak a belügyminiszterrel. A jobbikos elnök azt is bejelentette: a parlament őszi ülésszakának első napján 8 órára összehívja a bizottság ülését, amelyen meghallgatják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat éves beszámolóját, és ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznek a kémszoftver ügyében.
„Beismerő vallomást tett a Fidesz”
Stummer János az elmaradt ülést követően nyilatkozott a Magyar Hangnak. – Beismerő vallomást tett a Fidesz azzal, hogy a Fidesz-KDNP négy képviselője nem jelent meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának rendkívüli ülésén – kommentálta a kormánypárti tagok távolmaradását. Megerősítette, hogy a Pegasus-ügy miatt a meghívott Pintér Sándor belügyminiszter megjelent az ülésen, a bizottság előszobájában várakozott, míg az elnök megállapította az ülés határozatképtelenségét, és lezárta azt.
Ezt követően került sor az említett nyolc szemközti beszélgetésre a bizottsági elnök szobájában Pintér Sándor, illetve a három ellenzéki bizottsági tag között. Az elnök elmondása szerint a belügyminiszter nem adott választ arra kérdésre, hogy szerzett-e be a magyar kormány az izraeli Pegasus-kémszoftverből.
Ezen felül a beszélgetés során tájékoztatták a belügyminisztert arról a politikusok, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai átfogó belső ellenőrzést folytatnak le az ügy miatt, amelyet a jelenlegi parlamenti ciklus mellett az előzőre is kiterjesztenek – magyarázta. Hogy miként fogadta tájékoztatásukat a belügyminiszter, arra Stummer János azt mondta, Pintér Sándor tudomásul vette azt.
Az elindított átfogó vizsgálatról azt mondta, hogy azt kutatják, átfutott-e a bizottságon közbeszerzési mentesítési kérelem. Mint mondta, függetlenül a kormánypártok politikai viselkedésétől azt keresik: sor került-e ilyen szoftver beszerzésére. Előrevetítette, hogy ez várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, mert nagy mennyiségű iratanyagot kell megvizsgálni, a felvetődő szakmai kérdésekre pedig választ kérni. Felvetésünkre – miszerint lehetséges-e, hogy volt ilyen közbeszerzési mentesítési eljárásról szóló indítvány a bizottság előtt –, Stummer János azt felelte: akkor kapcsolt magasabb fokozatba ez a kutatás, amikor az előző heti kormányülésre érkező Pintér Sándor azt felelte egy tőle érdeklődő újságírónak, hogy a kérdéseivel a nemzetbiztonsági bizottság elnökéhez forduljon.
Stummer azt is mondta, hogy céljuk az is, hogy ha történt ilyen beszerzés, akkor kiderüljön, kit és miért figyeltek, illetve hogyan, milyen engedéllyel történt ez meg. Ha az derül ki, hogy történt ilyen beszerzés, akkor az őszi parlamenti ülésszak első napján, reggel 8 órára összehívott bizottsági ülésre a biztonsági szakszolgálatot is meghívják, ahol beszámoltatják a szakszolgálat vezetőjét. Ha tőle nem kapnak választ a felvetődő kérdésekre, akkor ténymegállapító vizsgálatot kezdeményeznek, hogy válaszok legyenek a kérdéseikre...