Ami a korábbi, sok ezer éves történelmi múltat illeti, Weber két, főként a tradicionális uralmi formákra jellemző tulajdonlást különböztetett meg, melyek bizonyos mértékig léteznek a legális-racionális uralom feltételei között is, és – valamennyiünk számára nagy meglepetésként – a XX–XXI. század fordulóján felbukkantak a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában is. Ilyen a prebendális tulajdon, amely bizonytalan tulajdonlást jelent. Az uralkodó a neki alávetett elitek tagjainak kénye-kedve szerint adja a vagyont (leginkább földeket vagy az adószedés jogát); ezeket továbbörökíteni nem lehet. Például teljes mértékben ilyen alapon működtették a szultánok az oszmán birodalmat. A másik forma a patrimonializmus. Ilyen esetekben az „úr” vagy az uralkodó múltbeli érdemekért vagy a jövőbeli szolgálat fejében tulajdont ajándékoz a kiválasztottaknak. A kedvezményezett élvezheti ennek a hasznait, a tulajdon örökölhető, de arra hitelt felvenni csak kivételes esetekben lehetett, s eladása is korlátozott. Így működött Magyarországon évszázadokon át az ősiség és a hitbizomány intézménye, de ilyen volt a Horthy-korszak emblematikus új jogi konstrukciója, a Vitézi Rend is. 1938 végéig összesen 4400 vitézi telket (505 tisztit és 3895 legénységit) osztottak ki, meglehetősen nagy arányeltolódásokkal: 72 ezer holdnyi területen, átlagosan inkább 5-10, esetenként 10-20 katasztrális hold nagyságban. A szervezet élén, főkapitányi rangban mindvégig maga Horthy állt. Elvben a rend tagjai kötelesek voltak rendkívüli alkalmakkor (lázadás, sztrájk stb.) az államrendészet kiegészítése gyanánt fegyveres karhatalmi szolgálatot ellátni, de a gyakorlatban ilyesmire soha nem került sor.
Max Weber terminológiáját használva azt állítjuk, hogy a kommunizmus összeomlása után a kelet-európai posztkommunista rendszerek (még Oroszország is) nyugati típusú legális-racionális uralom kialakítására törekedtek, de már az átmenet korai szakaszában kiegészítették ezt a tradicionális uralom bizonyos formái. Először a patrimonializmus éledt újra. Ez elkerülhetetlen volt. Kapitalisták nélkül nem lehet kapitalizmust csinálni. Jelcin Oroszországában kineveltek egy új nagyburzsoáziát, oligarchákat, akik egyfelől kvázi magántulajdonosként viselkedtek, de politikai szerepük is meghatározó volt. Putyin ezt megváltoztatta. Az új szabály ez: a vagyon az elnök szolgálata fejében jár. Vagyis az uralmi rendszer patrimoniálisból prebendálissá alakult át. Putyin a Jelcin idején „felnőtt” oligarchákat személye iránti hűségre kötelezte. Akik erre nem voltak hajlandók, azokat korrupciós vádakkal emigrációba üldözte, vagy be is börtönözte. Kínában Hszi elnök is hasonló módon működik. Ő is szívesen használja a korrupcióellenes kampányokat a túlzott politikai ambícióval rendelkező újgazdagok felszámolására és vagyonuknak a hozzá hűségesek kezére való átjátszására. Jól ismert tény, hogy 1990 és 2010 között a kelet-európai országok nem igazán követték a tulajdonváltás orosz vagy kínai modelljét. Budapesttől Varsóig az egymást váltó kormányok a privatizációt jelentős arányban a külföldi tőke bevonásával oldották meg.
Jelen írásunk legfontosabb állítása éppen az, hogy mindezek után Magyarország 2010-ben irányt váltott. 2010 után nálunk is megnőtt a prebendális tulajdon szerepe (bár volt példa előtte is erre, főként a nagy pártok „pénztárnokai” esetében). Egyre inkább szemet szúróvá vált a Fideszhez közel állók gyors gazdagodása. Az is kimutatható volt, hogy az ilyen kiválasztott kedvencek a közbeszerzések, az EU-juttatások jelentős részének megszerzése, a földbérlet, valamint az ingatlanpiacon kivívott kedvező pozícióik nyomán váltak és válnak egyre gazdagabbá. Ezeken a piacokon „számukra lejt a pálya”, és ez egyáltalán nem véletlen. Ezek a speciális piacok ugyanis konstrukciójuknál fogva a mindenkori kormányok által védett piacok, ahol nem kell a profitért a multinacionális nagyvállalatokkal versenyezni. Itt nagyarányú járadékvadászat folyik...
Zűrzavaros, álságos és végrehajthatatlan a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 2011-es kormányrendelet csütörtökön kihirdetett módosítása. Ha már az unió nyomására a részben külföldről támogatott civil szervezetek megkülönböztetése kapcsán a kormány visszakozásra kényszerült, kitalált még egy, az elutasítottnál is otrombább szabályozást.
A rendelet úgy szól, hogy a „civil szervezet köteles a közhasznúsági mellékletében (...) feltüntetni a részére támogatást, adományt nyújtó személy (...) tekintetében a végső adományozót”. Most ne menjünk bele a részletekbe, hogy ez pontosan mit jelent. Érjük be annyival, hogy a „civil szervezet javára adománygyűjtő tevékenység folytatható”. Ennek pedig része lehet az is, hogy például egy háziorvosi rendelőben vagy mondjuk egy gyorsétteremlánc kiszolgáló helyiségében elhelyeznek gyűjtőládát, ahová mindenki bedobhatja a tetszőleges, a dobozon megjelölt alapítványi célt szolgáló saját forintjait. És akkor még nem is beszéltünk a telefonos adománygyűjtő akciókról.
Az adomány címzettje ezek alapján miként lesz képes azonosítani, hogy kitől kapott akár csak pár száz forintot is a tevékenysége támogatására? Erre nyilván képtelenek lesznek. De az még aggályosabb, ha valaki egy jogvédő szervezetnek a saját bankszámlájáról esetleg rendszeresen utal némi pénzt, mert az ő személyét elvileg fel lehet fedni. Ennek szükségszerű következménye lesz, hogy például a kormány által nem kedvelt jogvédő szervezeteknek egyre kevesebben fognak fizetni, mert senki nem szeretne bekerülni valamilyen bizonytalan célokra használt állami nyilvántartásba.
Ezt fordítsuk le egy konkrét példa alapján magyarra: amikor egy köztisztviselő rendszeresen támogatja a Greenpeace-t, kétszer is meggondolja majd, hogy a továbbiakban fizessen-e egyetlen fillért a környezetvédőknek, mert az állásával játszik. Ha ugyanis az adatbázisokat összefuttatják, lebukhat, és sietve kirúgják, mert egy Soros-féle szervezetet támogat. Ami nálunk főben járó bűn.
Orbán Viktor egyértelműen a putyini modellt követi, hiszen a NER-nek sincs szüksége a másként gondolkodókra, de így a fürdővízzel kiönti a gyereket is. Gondoljunk csak arra, hogy Áder János és felesége, Herczegh Anita által létrehozott a Covid-árvákat segítő alapítványt. Az új szabályozást – bár nehezen lehetne őket „sorosistának” minősíteni – ők sem úszhatják meg, mert a kezdeményezésüket támogató személyek adatait nekik is be kell mutatniuk...
