2021. május 27., csütörtök

NEM ÁRULJA EL A KORMÁNY, DE ELINDULHATOTT KÜLFÖLDRE A MAGYAR PFIZER- ÉS MODERNA-SZÁLLÍTÁS

G7.HU
Szerző: VÁCZI ISTVÁN
2021.05.27.


Az ötmillió első beoltott elérése után ismét lelassult a magyar oltási program, és bár ebben a hosszú hétvége is szerepet játszhatott, a jelek szerint mintha a kormány is letett volna arról, hogy ezt a számot sokkal feljebb lehet még tornázni. Bár a 16 milliárd forintos kampány keretében elhelyezett, a védőoltás beadatására buzdító plakátok természetesen továbbra is láthatók, a nyilatkozatok alapján a legfelsőbb szinten nincs túl nagy optimizmus.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely múlt héten azt mondta, hogy „talán 5,5, ha nagyon optimisták vagyunk, a 6 millió oltásig még el tudunk jutni”, és a regisztráció alakulásáról beszélve hasonlóan nyilatkozott Orbán Viktor is múlt héten a közrádióban. (Miközben az eddig hezitálókat is arra kérte a miniszterelnök, hogy oltassák be magukat.)

A számok alapján elvileg még közel 400 ezer ember vár az oltására. Az operatív törzs mai adata szerint a regisztráltak száma 5,192 millió, és a többször ismertetett számok alapján korábban 260 ezren kapták meg (egészségügyben és rendvédelemben dolgozók, idősotthonok lakói és dolgozói) regisztráció nélkül az oltást...

NEVES KÖZGAZDÁSZOK KIFEJEZETTEN KÁROSNAK TARTJÁK A FUDAN IDETELEPÜLÉSÉT

HÍRKLIKK
Szerző: Hírklikk
2021.05.27.


Kizárólag gazdasági érvekkel utasítják el a kínai Fudan Egyetem kampuszának Magyarországra telepítését a magukat „tizenötöknek” nevező neves közgazdászok. Szerdán nyilvánosságra hozott közleményükben tételesen megindokolják véleményüket, ami sommásan a következő: „kifejezetten káros lenne a magyar gazdaságot és a jövő társadalmát további, soha meg nem térülő, újabb, több százmilliárd forintra becsülhető kiadással megterhelni”.

Nem ért egyet a kínai Fudan Egyetem idetelepülésével az a 15 neves közgazdász (a névsort lásd cikkünk végén), aki nyolc ponton – és sok alponton – keresztül igazolja szakmai érvek mentén kialakított álláspontját. Mint írják: nem szabad több százmilliárd forintos kiadással terhelni az országot akkor, amikor az elmúlt évben a magyar államadósság rátája ismét 80 százalék fölé emelkedett; csökkenteni kell a szintén felduzzadt államháztartási hiányt; az unió helyreállítási alapjából a kormány kivette az egyetemek megújítására szánt 1200 milliárd forintos csomagot; Paks II. és a Budapest-Belgrád vasút létesítésére alsó értéken 4300 milliárd forintos adósságunk halmozódik fel, a piacinál magasabb kamatlábak mellett.

Lássuk hát az érveiket, tételesen!


MILLIÁRDOKAT ÖNT A MAGYAR POLITIKA FACEBOOK-REKLÁMOKBA, MEGNÉZTÜK, KIK A LEGNAGYOBB JÁTÉKOSOK

TELEX
Szerző: HANULA ZSOLT
2021.05.27.


A Facebook az online hirdetési piac egyik legnagyobb szereplője, évente 70-80 milliárd dollár bevételt termel azzal, hogy mindenki másnál pontosabban és hatékonyabban tud reklámokat célozni. Ennek a pénznek egy apró töredékét, nagyjából évi egymilliárd forintot a magyar politika költi el – miközben minden oldal egységesen utálja a Facebookot, és állítja, hogy az el akarja hallgattatni az üzeneteit
.

A facebookos hirdetések világa sokáig volt a világ leghatékonyabban működő manipulációs gépezete, és egyfajta modern vadnyugat, ahol boldog-boldogtalan olyan politikai témájú megjelenést vehetett, amilyet csak akart, a pénznek nem volt szaga, a hirdetőnek felelőssége, a Facebooknak fenntartásai. A 2016-os amerikai elnökválasztás körüli botrányok, az orosz beavatkozás (aminek aktív eszköze volt a facebookos hirdetések szórása is) után megváltoztak a dolgok, Mark Zuckerberg transzparenciát hirdetett.

Ma már nem annyira egyszerű anonim módon politikai hirdetést, szponzorált posztokat venni a közösségi oldalon, és egy hatalmas, szabadon böngészhető – bár azért kicsit eldugott – adatbázisban bárki utánanézhet a politikai-közéleti témájú hirdetések hátterének. Mi is ezt fogjuk tenni most, ha valaki mélyebben is elmerülne az adatok között, erre tessék.

A Facebook Ad Library magyar adatbázisa 2019 április 15. óta létezik, vagyis a 2018-as választások előtti migránsozós őrület ebben nincs dokumentálva, de a 2019-es önkormányzati választási kampány, és az azóta történtek (különös tekintettel az elmúlt pár hét eseményeire) már elég részletesen.

Az adatbázisba azóta 162 389 szponzorált poszt került be, amikért összesen közel kétmilliárd, pontosan 1 930 022 502 forintot fizettek a megrendelők
.

Első körben lássuk, melyik magyar Facebook-oldalak posztjait reklámozták az elmúlt két évben a legtöbb pénzért:...


AKIK NEM VESZIK LE A MASZKOT - A 444 NEGY LEGFONTOSABB CIKKE MA REGGEL

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.05.27.


Jó reggelt! Olyan szép idő lesz, mint tegnap.

4 legfontosabb cikkünk most

- Biden utasította a hírszerzést, hogy 90 napon belül mondják meg, honnan ered a koronavírus

Formálisan is felbomlott az ellenzéki egység Egerben, az előválasztás előtt egymásnak estek a felek

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

KISAJTOLNA MÉG PÁR MILLIÓT AZ ÁLLAMI BOTRÁNYCÉGBŐL A KÖRÖZÖTT VOLT GAZDASÁGI IGAZGATÓ KÖRE

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.05.27.


Ha valaki azt hitte, hogy így négy év elteltével már nem lesznek érthetetlen fejlemények a 2017-es budapesti vizes világbajnokság körül, sajnos tévedett. Az eseményt szervező Bp2017 Kft. nemrégiben tette közzé a 2020-as évről, vagyis annak végéről szóló beszámolóját, amelyből kiderül, hogy az állami tízmilliárdokkal kitömött cég ellen négy per is folyamatban van, vagy várható különböző tartozások miatt. A négy eljárásból kettőt ráadásul olyan vállalkozások indítottak, amelyek a Bp2017 Kft. egykori gazdasági igazgatójához, Balogh Sándorhoz kötődnek.

Baloghról – aki az akkori fejlesztési miniszternek bizalmasa, a nemzeti vagyonért felelős jelenlegi miniszternek pedig egykor a férje volt – a vb óta kiderült, hogy a gyanú szerint nagyüzemben csalta az adót, és ügyében hivatali vesztegetés elfogadása miatt is nyomozás indult. Mivel emiatt hat elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben, külföldre menekült, üzleti köre azonban azóta is aktív Magyarországon...

BRIT SZEMSZÖGBŐL NEM TŰNIK HASZNOS SZÖVETSÉGESNEK ORBÁN - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2021.05.27.


Kim Darroch, volt brit uniós nagykövet szerint nem tűnik hasznos szövetségesnek Orbán Viktor. A diplomatát a Financial Times idézi, mert pénteken fogadja a magyar miniszterelnököt brit kollégája, Boris Johnson. Miközben Szerbiában a kommunista párt már szobrot állítana „Hszi elvtársnak”, Magyarországon területet kap a Fudan Egyetem. Csernyánszky Judit lapszemléjében arról is volt szó, hogy hova utazhatnak a nyáron a keleti vakcinákkal oltott magyarok.


A Reuters tudósítása alapján számolnak be a médiumok, többek között a michigani tévé (WTVB) - honlapja is arról, hogy a magyar parlament megszavazott egy jogszabályt, amely alapvetően szükséges az uniós Covid-segélyalaphoz; ezzel egy lépéssel minden uniós tagállam közelebb került a pénzek, támogatások, hitelek kifizetésének megkezdéséhez. Ugyanis minden tagállam parlamentjének jóvá kell hagynia a tervezetet. A támogatási alap összegét hatalmas jelzővel illeti a Reuters, és úgy fogalmaz, hogy így a szó szoros értelmében mielőbb kilábal a Covid-válságból az Unió, hisz 750 milliárd euró segíti beindítani a gazdaság motorját. A tudósítás szerint nacionalista Orbán vezette Magyarország az elmúlt 10 évben az uniós támogatásoknak köszönhetően volt képes masszív GDP-növekedést produkálni, miközben a hozzá lojális üzleti elit közpénzekből gazdagodott, részben uniós alapokból, ami most is fontos lesz. Nehéz választás elé néz Orbán – legalábbis a közvélemény-kutatások szerint. A kormány 4,3 százalékkal számol, az MNB kalkulációja szerint 6 százalékos gazdasági növekedés várható. Jelezték: Románia, Ausztria és Lengyelország még nem ratifikálta az uniós segélyalap tervezetét.

Nem kis fejfájást okoz a magyaroknak, vajon hova utazhatnak vakációzni a keleti vakcinákkal – vette át Inotai Edit írását a Balkan Insightból a Transitions online, amely 29, volt szovjet blokkbeli országgal foglalkozó nemzetközi portál. Azt írják: Orbán Viktor miniszterelnök mindenkit be akart előzni az oltási kampányban, ezért is fordult a keleti piacokhoz oltóanyagokért, az Európai Unión belül egyedülálló oltási stratégiát megvalósítva. A cikk emlékeztet, hogy a harmadik hullám óriási csapásként érte az országot és egészségügyi ellátórendszerét, így egymillió lakosra vetítve a legmagasabb halálozási rátát sikerült elérnie az egész világon, a halottak száma pedig megközelíti a 30 ezret. Az oltottak szabadon mozoghatnának, de a kínai és az orosz vakcina némi bonyodalmat okozhat. Az EU egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy csak az uniós gyógyszerészeti hatóság engedélyezett oltásait fogadják el a határon. Amit az úgynevezett zöld kártyához is kötnek. Nemcsak a fideszes uniós képviselő Hidvéghi Balázs, de a momentumos Donáth Anna is elfogadhatatlannak tartja, hogy több mint 1 millió magyarral kiszúrnak így. Utóbbi úgy fogalmazott: Ne büntesse Brüsszel Orbán bűnéért a magyar állampolgárokat! A júniusban az Európai Parlament elé kerülő, a digitális zöld kártyára vonatkozó jogszabály abban az esetben nyitva hagyja az orosz és a kínai szer befogadásának lehetőségét, ha egyes országok így akarnak eljárni. Egyelőre Bahrein, Szlovénia, Horvátország, Görögország, Észak-Macedónia, Szerbia, Törökország, Mongólia, Grúzia, Csehország fogad be beoltott magyar turistákat, a lengyelek és a szlovákok, németek az uniós rendelethez tartják magukat. Ausztria a kínaival elnéző (miután a WHO engedélyezte), viszont az orosszal szemben fenntartja kifogásait. A Pfizer és az AstraZeneca rendjén lenne, de a magyar oltási kártyán sajnos nincs feltüntetve az oltóanyag, ezért azok is bajba kerülhetnek, akiket ezekkel az engedélyezett szerekkel tettek védetté. A cikk szerint egyelőre az egyetlen uniós tag, amely keleti vakcinákat alkalmazott (de szerdán Szlovákia elfogadta a Szputnyik V használatát – a szerk.), miközben mások jóindulatára számít, amikor utazásról lenne szó. Az idő nem Orbánnak dolgozik. Egyre több uniós állampolgárt oltanak be, most már szinte ömlik az EU-ba a nyugati oltóanyag, és ezzel jelentősen visszaesett a kereslet a keleti szerek iránt. Áprilisban Orbán még győztesnek gondolhatta magát, de májusban, amikor berobban a nyár, az ő feje fölött inkább sötét fellegek gyülekezhetnek – véli a szerző.

Az amerikai közszolgálati rádió, az NPR az izraeli-palesztin konfliktusból eredő, Magyarországot is érintő problémák közül azt emelte ki, hogy a magyar kormány saját értelmezése szerint a zsidó-keresztény kultúra nyomdokain haladva teljes mértékben Izrael mellé állt, és elutasította az EU közös állásfoglalását is. Orbán Izrael-pártiságát leginkább populizmussal és etno-nacionalista ideológiával magyarázzák. A németeknél ugyan a Holokauszt miatt nem kérdéses a kiállás, ellenben az egyre több muszlim bevándorló között sokan vannak Szíriából, akik Izrael-ellenesként nőttek fel. Európában tehát egyre nagyobb a megosztottság ebben a kérdésben, Európa egyik fele Izraelt félti a demokráciáját ért fenyegetés miatt, míg a másik fele úgy véli, hogy elnyomás alatt sínylődnek, szabadságukért harcolnak a palesztinok, és melléjük kell állnia.

A Bloomberg amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy míg Magyarország ingyen ad területet Kínának, hogy felépíthesse a Fudan Egyetem kampuszát (a főpolgármester és az EU-ból érkező tiltakozás ellenére), addig Szerbiában, milliárdos befektetések és kínai vakcinák után érdekes kampány indult el. Egy letűnt kor jegyében szobrot akarnak emelni elismeréssel adózva „Hszi elvtársnak”, azaz Hszi Csin-ping kínai elnöknek, de ott legalább a Jugoszlávia Új Kommunista Pártja néven ismertté vált kisebb párt kezdeményezte az akciót, amelyet ki is plakátoltak városszerte.

Pénteken fogadja Boris Johnson Orbán Viktort a Downing Street 10-ben – adja hírül a Financial Times, amely utóbbit szélsőjobboldali populista vezetőként aposztrofálja. Noha Orbán Johnson nagy hívének számít, a G7-ek találkozóját szervező brit kormányfő céljaival nehezen egyeztethető össze, hogy orosz- és Kína-barát politikussal parolázik. Kim Darroch, volt brit uniós nagykövet szerint nem tűnik hasznos szövetségesnek Orbán. Az árnyékkormány külügyminisztere, Lisa Nandy szerint a brit kormányfőnek nyomást kell gyakorolnia rá emberi jogi kérdésekben, a sajtószabadság ügyében és az antiszemitizmussal kapcsolatban, emellett a brit baloldal bírálja Orbánt Lukasenka és Putyin rendszere melletti kiállása és a és muszlimellenesség miatt is.

A FELSŐOKTATÁS RENDSZERVÁLTÁSA ZAJLIK AZ EGYETEMEKEN, VAGY AZ EGÉSZ ÁTVERÉS?

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.05.27.


Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter a parlamentben május 20-án, azt mondta, hogy a kormány az elmúlt évszázad legjelentősebb felsőoktatási szerkezeti átalakítását hajtja végre úgy, hogy átverték a résztvevőket. Az alapítványi átalakulások előtt az egyetemi szenátusoknak temérdek pénzt és támogatást ígérve csikarták ki a modellváltás elfogadását, ám egyelőre úgy tűnik, bár az átalakítás megkezdődött, de az egyetemek nem kapják meg az ígért pénzt. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az intézmények volt rektorai miként vélekednek az átalakításról, és saját egyetemük alapítványba való szervezéséről. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem volt rektora szerint a dolgot lehet jól és rosszul is csinálni, minden azoktól függ, akik azt végrehajtják. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora azt mondja, az eredmény attól függ, mennyi pénzt lehet majd előteremteni, és mennyi autonómiát hagynak amellett, hogy nagyobb követelményeket és többlet pénzeket tesznek a felsőoktatásba...

SZABAD SZEMMEL - ORBÁN MOSZKVA ÉS PEKING ÚTIMARSALLJA - A NÉPSZAVA NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

NÉPSZAVA
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2021.05.27.


The Times


A tekintélyes konzervatív újság szélsőjobbosnak minősíti Orbán Viktort a politikus holnapi londoni látogatása előtt. A találkozó pont akkor jön létre Johnsonnal, amikor Nagy-Britannia és az EU akciót készít elő Belarusz ellen, miközben a magyar kormányfő igyekszik megóvni a tekintélyelvű államot a nyugati elítéléstől. Emellett Oroszország szilárd szövetségese és többször is megakadályozta, hogy az unió megbélyegezze Kínát, miután a magyar fél udvarol a kínai beruházásokért.

Vagyis ő Moszkva és Peking útimarsallja, a brit vezetés mégis úgy harangozta be a kétoldalú együttműködést, hogy az létfontosságú a szigetország biztonsága és jóléte szempontjából, főleg a szervezett bűnözéssel összefüggésben. Brüsszel folyamatosan kipellengérezi a magyar demokrácia, a jogállam, valamint a sajtószabadság leépítését. Orbán ugyanakkor mélyen elutasítja az európai tervet, viszont nemrégiben az egyik legbátrabb európai politikusnak nevezte Johnsont és méltatta annak választási győzelmét, hozzátéve, hogy az az egész világ ellenében született.

A vendég egyébként Londonból Írországba megy tovább, a holnapi egyeztetés azonban fura abból a szempontból, hogy a brit miniszterelnök a jövő hónapban esedékes G7-es csúcs házigazdájaként létre akarja hozni a demokráciák szövetségét. Orbán viszont kétszer is meghiúsította, hogy az EU közleményben marasztalja el a hongkongi demokratikus mozgalmak elfojtását, azon felül sürgette a Fehéroroszország elleni szankciók feloldását. Rajta kívül nem sok olyan vezető van Európában, aki szoros kapcsolatokat tartana fenn Lukasenkóval, a földrész utolsó diktátorával.

A magyar kormányfő dicséri Putyin illiberális demokráciáját, azt modellnek tartja a földrész számára. Méregnek minősítette a migrációt és muzulmán betolakodókat emleget. De antiszemitizmussal is megvádolták, mert Soros kapcsán arról beszélt, hogy zsidó pénzemberek uralják a világot. Egyébként a Downing Street szóvivője azt válaszolta az ellenzéki Munkáspárt sürgetésére, hogy ahol gondot látnak az emberi jogok kapcsán, ott fel fogják vetni.

Die Welt

Váratlanul megingott Orbán rendszere, noha a politikus jó 10 éve szilárdan ült a nyeregben. Sikerének egyik titka, hogy gyenge volt az ellenzék, ám ez változni látszik a következő választás előtt, részben a koronaválság, részben Karácsony Gergely stratégiája miatt – írja a jobboldali német lap. A miniszterelnökre és a Fideszre nagy nyomás nehezedik, mert a polgármesternek nagyobb esélye van az áttörésre, mint bárki másnak előtte.

Az ellenzéki szövetség célja, hogy véget vessen Orbán Viktor hosszú ideje tartó uralmának. Fej-fej mellett halad a kormánypárttal, és ez új helyzet a sikerhez hozzászokott kormányfő számára. Hiszen idáig a kétharmaddal azt csinált, amit akart. Tetszése szerint alakíthatta át az államot. Az igazságszolgáltatás és a sajtó részben az ellenőrzése alatt áll.

De a járvány kezelése is visszaüthet. Majdnem 30 ezer áldozatot követelt a fertőzés. A lakosság számához viszonyítva az adat csaknem háromszor olyan rossz, mint Németországban – szomorú rekord. De a javában zajló oltási kampány ellenére még mindig sokan halnak meg a Covid-19 miatt. Megint csak a lélekszámmal összevetve jó kétszer annyian, mint a ragály által erősen sújtott Indiában.

Sokan ezért a kormányt teszik felelőssé, mivel nem készítette fel az ellátórendszert a 3. hullámra. De ennél is nagyobb gond az orvosok, nővérek elvándorlása, mert nincs elég szakember. Nem tudni persze, hogy az ellenzék mennyire képes napirenden tartani a járvány lesújtó mérlegét.

Vég Zsuzsanna, az Odera menti Frankfurt egyetemének szakértője szerint itt alapvető a sajtó szerepe. A hatalom ellenőrzése alatt álló orgánumok azt terjesztik, hogy a Fidesz nélkül csak még rosszabbak lettek volna a következmények. Hozzáteszi, hogy a pártot nem szabad leírni, Orbánnak mindig van a tarsolyában valami meglepetés. Karácsonyról ugyanakkor azt gondolja, hogy lendületben van és nap mint nap bizonyítja: képes ellátni hivatalát. Úgy hogy most első ízben inog az orbáni rezsim.

US News and World Report/Reuters

Az EU egy lépéssel közelebb került a segélycsomag bevetéséhez, és így a vírus okozta gazdasági nehézségek legyűréséhez, miután a magyar törvényhozás megszavazta, hogy emeljék meg a nemzeti hozzájárulások szintjét. Az előterjesztést az összes jelenlévő képviselő jóváhagyta. A jelentés hozzáteszi, hogy a nacionalista Orbán Viktor jó egy évtizede kormányoz és gyakran összetűz Brüsszellel a független média, a tudomány és oktatás, a bíróságok, valamint a civil szervezetek korlátozása miatt, de vita tárgya a bevándorlás visszaszorítása is.

Ugyanakkor a sok 10 milliárdnyi brüsszeli támogatás segített a politikusnak, hogy javítson a növekedés ütemén, sőt, az EU-s pénzek továbbra is létfontosságúak lesznek számára, miután a gazdaság magához tér a tavaly visszaesés után. Orbán, akire a közvélemény kutatások alapján kemény választás vár jövőre, a közpénzeket, így az uniós utalások egy részét arra is felhasználja, hogy erősítse a hozzá hű üzleti elitet.

Washington Post

A vezércikk szerint ki kell deríteni, honnan eredt a koronavírus, és ebben Kínának segítenie kell, ám mivel folyamatosan ködösít, erős a benyomás, hogy valami takargatnivalója van. Határozottan cáfolja, hogy a kórokozó a vuhani Virológiai Intézetből került volna ki. A másik lehetőség a zoonózis, tehát hogy állatról ugrott át emberre. Biden is ezt a kettőt említette, amikor utasította az amerikai titkosszolgálatot, hogy alaposan járjon utána a történteknek. Jó volna persze, ha az elnök közzétenné a hírszerzés értesüléseit.

Amit a WHO kiderített Kínában, az túl kevés volt és túlságosan szűk körű. Egyes adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a betegség jóval korábban kezdődött, mint ahogy azt Peking hangoztatja. Tudni kellene, hogy kik kapták meg először, ez sokat segítene a baj okának felderítésében. Ugyanakkor bizonyos, hogy a kínai vezetés már tavaly január elején tudott a fertőzés terjedéséről, de a hónap végéig titkolni próbálta. Ezért közben tízezrek hagyták el a tartományt, és alighanem tovább vitték a vírust. Szóval most nagy sok múlik Kínán, de idáig még arra sem hajlandó, hogy fontolóra vegye az alapos vizsgálatot.

Bloomberg

A járvány alatt Szerbia még közelebb került Kínához, mivel az bevetette a puha hatalmi eszközöket. Előbb sok milliárd dollárt fektetett be a szerb gazdaságba, majd milliós értékben érkeztek a vakcinák. Úgy hogy a kicsiny Új Jugoszláv Kommunista Párt már óriásplakáton hirdeti, hogy hálából emeljenek szobrot „Hszi elvtársnak”.

A belgrádi kormány még nem árulta el, hogy egyetért-e az ötlettel, de nem kétséges, hogy az eltelt időszak alatt kapcsolatai szorosabbak lettek az ázsiai nagyhatalommal, mint a Nyugattal. A kínai vakcinának köszönhetően – Magyarországhoz hasonlóan – előbbre tart sok más országnál az oltási kampányban. A szerb és a magyar vezetés egyúttal udvarolt, hogy más téren is elnyerje Kína rokonszenvét.

Idetartozik a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása, a Fudan Egyetem, de az is, hogy Belgrádban most készül el az új kínai kulturális központ. Építési költség: 55 millió dollár. A régi kínai nagykövetség helyén emelkedik, az épületet NATO-rakéták semmisítették meg 1999-ben. Emellett Kína beszállt az egyetlen szerb acélműbe, megvette az ország legnagyobb réz- és aranybányáját. A kínai cégeknek adott infrastruktúra fejlesztési megbízások összértéke: bő 8 milliárd dollár. A kérdés ezek után csupán az, mit jelent a szerb uniós tagság szempontjából, hogy Vucsics elnök Pekinghez törleszkedik.

Süddeutsche Zeitung

Az új cseh külügyminiszter úgy látja, hogy még nem érett meg az idő a többségi döntéshozatal bevezetésére az uniós külpolitikában, mert pl. nem Magyarország volt az egyetlen, amely ellenvéleményt fejtett ki, amikor az EU a minap közleményben akart felszólítani tűzszünetre az izraeli-palesztin viszályban. Jakub Kulhánek szerint nem tragédia, hogy a külügyekben a tagállamok továbbra is maguk akarják megszabni a követendő irányvonalat, ragaszkodnak a nemzetállami hatáskörhöz.

A lényeg az, hogy a nagy kérdésekben egyetértés van, és a politikus azt sürgette az interjúban, hogy a tagok ne hagyják magukat megosztani, mert Oroszország és Kína pont arra törekszik. Szerinte e tekintetben nem hátrányos, hogy a prágai felhívás ellenére sok tagállam, így Németország sem követte a cseh felhívást és nem utasított ki orosz diplomatákat, amiért az orosz titkosszolgálat pár éve felrobbantott egy cseh fegyver raktárat.

Ugyanakkor Zeman elnöknek ellentmondva közölte, hogy a bizonyítékok nem hagynak kétséget maguk után. De azért Oroszországgal fenn kell tartani a párbeszédet, pl. a leszerelés és gazdasági együttműködés ügyében, viszont az gond, hogy Moszkva az „Oszd meg és uralkodj” politikáját folytatja. Szerinte nem az orosz törekvés sikerét bizonyítja, hogy Magyarország lelkesen vett a Szputnyik V-ből. Ugyanakkor úgy véli, hogy közvetlenül a befejezés előtt már nem lehet leállítani az Északi Áramlat 2 építését, ám vigyázni kell arra, hogy a gázvezeték ne lehessen hatalmi eszköz Moszkva kezében.

Politico

Az uniós elnökség átvételére készülő szlovén miniszterelnök támogatja azt a magyar és lengyel javaslatot, hogy hozzanak létre külön intézetet az alkotmányos kérdések megvitatására és annak segítségével boronálják el a vitákat Brüsszellel a jogállam ügyében. Jansa, aki az EP első emberének társaságában ismertette terveit a következő hat hónapra vonatkozóan, hozzátette, hogy a jogállam azt jelenti: mindenkit azonos elvek alapján kell elbírálni, és ehhez nem kell kikérni a Velencei Bizottság véleményét, inkább saját testületet kell felállítani a megfelelő szakvélemény beszerzésére.

Azt ígérte, hogy a szlovén EU-elnökség éves párbeszédet fog javasolni az Európai Bizottságban a jogállam megvitatására, ideértve, hogy tekintsék át a demokratikus normák alakulását bizonyos országokban.

Számára azonban a következő időszak fő célja, hogy felgyorsuljon a nyugat-balkáni államok felvételi folyamata. A nyitás ugyanis segítene megoldani egy sor súlyos dilemmát a térségben, beleértve a migrációt és a geopolitikai vetélytársak beavatkozását, név szerint azonban egyetlen külső hatalmat sem említett. Egyben kiállt amellett, hogy Horvátországot, Romániát és Bulgáriát is vegyék be a schengeni rendszerbe.

Uniós vezetők kemény időszakra számítanak, mert Jansa jobboldali-populista hírében áll és előszeretettel röpít világgá a szociális hálón teljesen megdöbbentő és kiszámíthatatlan üzeneteket, amivel kiérdemelte a Tweeto marsall gúnynevet.

KAMPÁNYNAP

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.05.27.



Tegnap nem lehetett úgy KESMA lapra nézni, Orbán tévére kapcsolni és Orbán rádiót hallgatni, hogy azokból ne Gyurcsány neve látszott, hallatszott, olvasódott volna. Tele volt az éter és mind az összes nyomdagépek Gyurcsánnyal, minden fideszista feje és szája, egy Gyurcsány volt a világ, és vélekedésem szerint lesz is még jó ideig. Május 26. volt, évfordulója az őszödi beszédnek, amiről a nagyvilág csak ősszel szerzett tudomást. De tegnap az összes fideszista megemlékezett az anyukájáról, akinek Gyurcsány kilövette a szemét, az apukájáról, akinek letépette a körmét, egyáltalán, az a csoda, hogy valaki még életben van közülük, aki mindenki hős forradalmár volt annak idején.

Ami tegnap történt – függetlenül Gyurcsánytól, Őszödtől, mindentől – egy szóval írható le hiány nélkül, és ez az undorító. Kálomista filmes-fideszes műalkotást készített nyolcszáz millióból szándékai szerint: „Számomra mindennél fontosabb, hogy át tudjunk adni a következő generációnak valamit abból, amit mi átéltünk, és amit azóta is elég ügyesen próbálnak elsikálni.” Ennek a filmnek innen fogva a keletkezésében, úgymond a fogantatásában van az eredendő bűne. Nem akar itt senki semmit elsikálni, a NER fennállása óta halljuk ugyanezt, Kálomista szándéka a megbízás alapján az uszítás, még egyszer kijelentve, teljesen függetlenül Gyurcsánytól és Őszödtől.

Ez az uszítás pedig olyannyira fontos a Fidesznek és végül az eredőnél Orbánnak, hogy a film előzetesét motoros futárokkal küldték ki a szerkesztőségekbe, hogy lehessen kórusban csaholni. Kálomista kijelentette, ha Gyurcsány beperelné a film miatt, áll elébe, mindent bizonyítani tud. Nem tudom, mit kell vagy kellene bizonyítani, mi szerepel a filmben, az viszont e tudás nélkül is egyértelmű, hogy Kálomista műalkotása egy bűncselekmény terméke, mikor is közpénzből végeznek pártpropagandát. Kálomista filmje egyenértékű egy M1 híradóval, egy kossuthos felszopó interjúval, Kálomista ezért egyszer majd nagyon szégyellni fogja magát.

Maga a film azonban csak nyolcszáz milliós kiegészítő kellék a tegnapi csaholáshoz. Már egy év sincs a választásokig – ha lesz olyan az elhúzódó vészhelyzetben –, a tegnap pedig csak egy kampánynap volt ennek szellemében. Voltaképp ilyesmit várhatunk gátak nélkül változó tartalommal és főhőssel, bugyogni fog a szar az eljövendő időben. Ez volt a nyitány, aminek érezhető felvezetését láttuk az elmúlt hetekben, amikor a ellenzéket cuzammen terelték be Gyurcsány mögé, mindenki az ő embere és mindenki az ő kottájából játszik. Így lesz majd Őszöd és a szemkilövetős sztori rávetítve Karácsonytól Fekete-Győrig mindenkire. A kampány közepén ülünk, amit a Fidesz közpénzből fizet...