Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2021.01.06.
Az ünnepek elmúltával a diplomaták is nagyot sóhajtanak, és előveszik az elintézetlen aktákat. Az Európai Unió ez év első napján hivatalba lépett portugál rotációs elnöksége például megkezdte konzultációit a tervezett új bevándorlási és menekültpolitikáról, amely arra lenne hivatott, hogy helyébe lépjen az úgynevezett dublini szabályozásnak. Ezt a 2015-ös menekülthullám teljesen idejétmúlttá, betarthatatlanná tette, hisz azon az elven alapul, hogy az érkező menedékkérő ügyében mindig annak a tagországnak kell eljárnia, ahol a menedékkérő először lépett az Unió területére. A hatalmas migránstömeg láttán logikus lenne a feltételezés, hogy az EU-országok a szolidaritás jegyében automatikusan megosztják egymással ezeket a terheket – de, mint tudjuk, ez koránt sincs így. A kvóta szerinti elosztás elvét némely tagországok kategorikusan elvetették, és az Unióban azóta is azzal kísérletezgetnek, hogy milyen más, működőképes mechanizmussal lehetne enyhíteni a déli tagországokra nehezedő migrációs nyomást. Az előző elnökséget adó németeknek ebbe beletört a bicskája, most a portugálok próbálkoznak. A tagországok belügyminisztereinek a tanácskozása január 28-án esedékes.
Eduardo Cabrita, aki a lisszaboni kormányban e tárca vezetője, először Görögország képviselőjével egyeztetett, majd sorra kerül a spanyol, az olasz és a máltai kolléga is. Ezek azok az országok, amelyek Európa szolidaritását várnák a migránskérdésben. A portugál belügyminiszter ezután a Reuters beszámolója szerint külön leül majd a lengyel és a magyar illetékesekkel – e kormányok azok, amelyek a legkeményebben elutasítják a migránsok befogadásának a gondolatát. A londoni székhelyű hírügynökség mindenesetre idézi a portugál belügyminisztérium nyilatkozatát, miszerint a migrációval kapcsolatos kérdések csakis a szolidaritás jegyében rendezhetők, és – itt a lényeg – a szolidaritás nem önkéntesség kérdése. Nos tehát, ez utóbbi kitételt kellene valamilyen tartalommal megtöltenie az Európai Uniónak.
Európa hozzáköti magát Kínához? Amerika aggódik
A Washington Post nem kevés szemrehányással ír arról, hogy az Európai Unió mindössze három héttel Joe Biden hivatalba lépése előtt beruházási megállapodást kötött Kínával, ahelyett, hogy még várt volna egy kicsit, és előbb konzultál az új, demokrata párti amerikai kormányzattal. Az alkut mindenesetre még meg kell erősítenie az Európai Parlamentnek is. A Washington Post megjegyzi, hogy a sietség a németeknek volt betudható, akik december 31-ig látták el a soros EU-elnökséget. A német autógyártó és egyéb ipari termelő szektor kiéhezetten várja a megrendeléseket, hogy termékeivel eláraszthassa az egyébként szigorúan ellenőrzött kínai piacot, és a megállapodás megkötését Angela Merkel kancellár forszírozta a washingtoni lap szerint.
A cikk olyan bíráló véleményeket idéz, miszerint Európa hozzákötözi magát az egyre inkább önkényuralmi jegyeket mutató Kínához, amely mind kevesebb hajlandóságot mutat arra, hogy tartsa magát a nemzetközi szabályokhoz. Jake Sullivan, akit nemzetbiztonsági tanácsadójának választott Joe Biden, nem volt ennyire elmarasztaló. A CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy az új washingtoni kormányzat le akar ülni a hasonlóan gondolkodó szövetségesekkel, és el akarja oszlatni azt a bizalmatlanságot, ami a Trump-kormányzat alatt köztük kialakult. Sullivan udvariasan arról beszélt, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben a szövetségesek osztják az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos aggodalmait, és hogy ő bízik abban, sikerül közös eljárásrendet kialakítaniuk ezekben a kérdésekben.
A Washington Post azonban leszögezi: az EU és Kína bejelentett beruházási megállapodása „egy ettől eltérő valóságot jelez”. Felhívja a figyelmet arra, hogy Európának mind Merkel, mind Emmanuel Macron francia elnök szerint meg kell teremtenie a stratégiai autonómiáját, ki kell lépnie a Pax Americana védőernyője alól, ahol az elmúlt több mint fél évszázadban meghúzódott. A kínai megállapodással azonban Európa alááshatja a Pekinggel szembeni egységes frontban rejlő lehetőségeket – írja az amerikai lap, ezt a már kissé sarkos megállapítást azonban nem saját magának, hanem a beruházási ügylet úgymond bírálóinak tulajdonítva.
A Washington Post írásában Merkel címére megfogalmazott bírálatnak van magyar vonatkozása is. Idézi Noah Barkint, az Egyesült Államok Német Marshall Alapja elnevezésű elemző műhely vezető vendégkutatóját, aki a Foreign Policy folyóirat hasábjain azt írta: azt a növekvő mértékben fekete-fehér világot, amelyben a liberális demokráciákat létükben éri kihívás az önkényeskedők és populisták részéről, Merkel továbbra is szürkének látja, és nem csak Kínát illetően - hiszen ugyanerre volt példa az az alku, amelyet a kancellár a demokratikus visszaesést mutató Magyarországgal és Lengyelországgal kötött, azért, hogy elkerülje az EU költségvetése ügyében az összecsapást.
Annyi felmentést azért ad a Washington Post Angela Merkelnek, hogy megemlíti: a kancellár pragmatizmusát többen naivitásnak tartják. De mindenesetre idézi Gideon Rachmant, a Financial Times publicistáját is, aki arra figyelmeztetett, hogy a Kínára való gazdasági támaszkodás elmélyítésével, ha azt nem kíséri a többi demokráciával való politikai koordinálás, az európaiak sérülékenyebbé válnak Peking nyomásgyakorlásával szemben.
