Szerző: FORGÁCH KINGA
2021.12.15.
A történet egy veszteséggel indul, a főszereplő elveszíti a társát, gyászol. Miért döntöttél úgy, hogy innen, ebből az intenzív érzelmi állapotból, krízisből indítod el az öregedésről szóló könyved?
A mindennapi munkámban, az esetek többségében, krízisben lévő emberekkel találkozom, ami egy beszűkült állapot, és nagyon fontos, hogy az érzést megengedjük, de közben a teret is kitágítsuk, hogy az egyén lásson az adott fájdalmon túlmutatóan is lehorgonyzási pontot, távlatot. Ehhez egyrészt nagyon erősen kell érezni a másik embert, hogy mikor meddig képes jönni az úton, mennyit bír el a feldolgozási ívből, hol kell megpihennie az adott érzésben, ugyanakkor az érzés létjogosultsága és megélése mellett segítőként az is a dolgunk, hogy képesek legyünk megszólalni józan hangon, ami keretezi, körbeöleli az adott érzelmi állapotot, ad neki értelmet, fogódzókat is. Tehát egy érzelmi és kognitív egyensúlyozás történik a helyzetben, és így lábalunk szép lassan kifelé, a kliens tempójában.
A könyveim annyiban követik az élet realitását, hogy szeretek mélyről indítani, de nem öncélúan, hanem szép lassan, az érzelmi és szellemi eszközök fokozatos adagolásával
mutatva egy lehetséges emelkedési folyamatot, amely megengedi, hogy az olvasó találjon azonosulási pontot az indulásnál, azonban az olvasási folyamatban már képessé váljon leválni az adott főhős karakteréről és egyre inkább saját magára reflektálja a felismeréseit, így egy befogadó olvasás során létre tud jönni egy irodalomterápiás hatás, amelyben az olvasó nemcsak mondatokat és történetet olvas, hanem egy professzionális vezető kézen fogja, sétál vele, és hagyja meg-megpihenni közben, ahogyan a személyes, érzelmi és a tágabb vonatkozásokat bemutató tudományos ismeretterjesztő részek váltakoznak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.