TELI POFÁVAL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.12.20.

A gyerekek megtudhatták a héten, Orbán Viktor azt szereti a karácsonyban, hogy együtt énekelhet a szeretteivel. Ebből a mondatból feldereng talán, hogy advent jegyében folytatódott a kis magyar politikai pedofília. Nekem viszont, mivel már nem járok oviba, Orbán és az éneklés kapcsán a legutóbbi elcsalt választás utáni danászás jutott eszembe, amikor a kedves vezető jól láthatóan félrészegen óbégatott a színpadon Semjénnel. Akkor tehát érezték a karácsonyt ők, vagy csak annyit mondtak, szüret, folytatjuk. Mármint a lopást, az örömök tehát indokoltak voltak, viszont ezek szerint Semjén is a szerettek közé tartozik, akivel énekelni oly jó.

Formában volt, úgymond hozta magát a kedves vezető a vizsgált időszakban, s ha bennem – vagy a nyájas olvasóban – fölvetülne a kétség, minek annyit foglalkozni vele, és főként egyfolytában, arra a mentség annyi, hogy hát ő üli meg az életünket. Az erkélyéről szórja a rendeleteit, amelyekkel képesen beszélve seggével telepszik mireánk és szorítja ki a szusszal teli életet. És bár azt hisszük, ismerjük sorsunk megrontóját – aki másokban rezgő élvezeteket vált ki valami misztikus ok miatt –, rá kell jönnünk, mégsem egészen. Mint valami rohadt hagyma, úgy válnak le róla a héjak, a Merkel kezére rábukó taplótól egészen addig, hogy kolbásztól teli pofával kommunikál.

Mert ilyen is volt, és ez az, ami megihletett, nem a kis szarosoknak előadott hülyeségei, miszerint ő összetöri a csúcsdíszeket, és nem tudja kibogozni a karácsonyi égősort, ami információktól olyan emberinek akar tűnni, olyan egynek közülünk. Mert ugyanis, midőn hazatért a brüsszeli rezsiharcból, ahová mindenkit kardélre hányni utazott, de dolgavégezetlen jött vissza, és ráadásul mélységes kussban, valami ismeretlen és megmagyarázhatatlan okból kutyatápot szállított kutyamenhelyre. Hogy ez a stábnak hogyan jött ki, az nem tudható, de legalább a műsor megfelelő volt, midőn kolbásszal teli pofával örült annak, hogy még él. De ennek is sora van.

Hogy ki kire gondol karácsonyi jótéteményként, nem mindegy, akinek a kampánystábja választja ki, annak igen. Hősünk – vagy antihősünk – cocalátogatóban már volt (hello, röfi), óvodában rengetegszer, Feri bátyámmal is iddogálva örült a novemberi nyolcvannak. És egyáltalán, kies hazánknak nem igazán van olyan szeglete, ahol már ne fotózkodott volna, a kutyamenhely, az eddig kimaradt. Mi a cukiság, tépelődött a kampánystáb, és a gyerekeket Jézuska vs Mikulás vagy lepukkant nagybácsi képében mint láttuk a karácsonyi ének iránti rajongásával a hétre már kipipálta, adódott a kérdés, hogy akkor mi legyen. Legyenek kutyák, döntötték el, és lettek.

Az előkészületek – rajongó kutyamenhelyes felderítése, a terep TEK általi megpucolása és megfelelő bekamerázás, bevilágítás után – jöhetett a spontán jelenet, amikor a kedves vezető enkezével kutyatápot pakol és ad át. De, hogy közülünk valóságát még négyzetre emelje, a kamerák előtt kellett a kutyamenhelyessel közösen főtt kolbászt zabálni, hogy majdnem beterítette a kamerát a sprickoló, paprikás zsír, akárha disznóölésen volnánk a hajnali pálinkák után. Ez viszont csak maga a megrendezett műbukolika, ami megtelt élettel egy telefonhívással, de nagyon...

ITT OLVASHATÓ