Szerző: BÉNDEK PÉTER
2021.12.10.
Majdnem mindenkinek rendelkezésére áll a reprodukálódó, sőt növelhető tőkéje: a munkára való képessége, ami csak a marxi felfogásban válik egyoldalúan áruvá, illetve – a bérmunkán keresztül – a kizsákmányolás par excellence objektumává. A képzés és a tanulás révén – azaz befektetéssel önmagunkba – ez a tőke növelhető, majd produktívba fordítható: leválasztható és a tőke egyéb formáiban (bankbetét, részvény, vállalati törzstőke, festmények, ingatlan, nota bene utódok, alkalmazottak, politikai hatalom, „második” tudás stb.) tárgyiasítható. A fejlett társadalmakban kevés embernek nincs a munkaerejétől elválasztott tulajdona („tőkés énje”).
Ennek megfelelően mindenki gazdálkodik – legalább a képességeivel és az idejével. Az emberi élet fő kérdése attól kezdve, hogy eljutunk egy minimálisan reflexív életkorba, hogy mit kezdjünk a nekünk adatott szűkös idővel. Szerencsésebb gyerekkorban az ember megtanulja, hogy a legjobb esélye a kiegyensúlyozott (biztonságos, önkiteljesítő, elismert) életre képességek felhalmozásával nyílik, amelyeket aztán a tágan értelmezett piacon érvényesíthet egyre versenyképesebb pozícióban. Ha az illető az önkiteljesítését szolgáló képességeit elég drágán tudja áruba bocsátani, akkor autonómnak tudhatja magát. Biztonsággal ilyennek, ha a képességeit objektiválni tudta, azaz tőle független erőforrásként is reprodukálódnak, bővülnek és nyereséget termelnek, ami – az előbbiek értelmében – maga a szorosan vett tőkés lét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.