ORBÁN VIKTOR ALAVJU

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.12.12.

„Ha van miből adni, az ember szívesen ad.” – üzente tegnap a nyugdíjasoknak maga Orbán Viktor, ami már majdnem olyan, mint amikor Feri bátyámnak ígérte be novemberben a nyolcvanast. Igaz, azt személyesen, és pállott sörszagú ivóban, valamint Völnerrel az oldalán, aki viszont azóta elesett a csatában. Illetve nem egészen, nem vitték el pórázon, mintha szoci volna, és nem csináltak belőle nemzetféltő zokogást, szintén, mintha szoci volna a megtévedett, de ez ma mellékszál. Feri bátyám az érdekes, illetve Feri bátyám, mint általános alany (people, we) viszonya, nexusa mintegy a diktátorhoz, legalábbis annak olvasatában és előadásában.

Ez olykor kölcsönös, amikor a felek feloldódnak a mindent átható szerelemben, „na, hello röfi”, illetőleg „Orbán Viktor alavju”, valamint kézcsók. Ezekből kitetszik, hogy a legyalult tudatú szavazógép igényli, óhajtja a babusgató gondoskodást az ő atyuskájától, lett légyen az atyuska fasiszta briganti, kommunista pernahajder vagy ezek elegye. A szavazógép önmagában elveszett, áll a vérzivatarban, várja az útmutatást, ezzel együtt egy kis aprót, egy necc krumplit. A szavazógép nem alkalmas a demokrácia működtetésére, és, mint hazánk sorsából kitetszik, a demokrácia nem is működik, még csak nem is zökkenten zakatol, hanem tetszhalott állapotban leledzik.

Tudjuk ezt, és már el is sirattuk magunkat miatta, most azonban ezt az Orbán vs félhülyék viszonyt kellene vizsgálnunk, mert a Facebookon tett kijelentésre, hogy még egyszer: „Ha van miből adni, az ember szívesen ad”, érkeztek is a hálálkodások, miszerint „köszönjük miniszterelnök úr, mindörökké Fidesz”. És már látszik is, hogy a foglalkozás elérte a célját. Orbán Viktor örökös miniszterelnök olyan hangnemben nyilatkozik, mintha a sajátját osztogatná nagy kegyesen, a félhülye viszont nem tudja, hogy azt kapja vissza a föl levétele után, amit tőle elvettek, ilyképp hálálkodik a kegyért, ami feléje irányul, és értelmezésében megmenti a nyomorult életét.

Innen nézvést kies hazánk elveszett. Nem most, hanem száz éve, amikor a génekbe ivódott a kegyelmes úrnak való hálálkodás a morzsákét, és igaza volt az ezért elüldözött Kertész Ákosnak abban, hogy a magyar genomban benne van az alattvalói tudat kódja, amitől a jelek szerint szabadulni soha nem lehet. Generációkon ível át, a most születők a CSOK-kal szívják magukba, illetve a hittanórán alapozzák meg a kellő bávatagságot. Egyáltalán, mint kitetszik, itt minden porcikámmal a feudalizmus ellen toporzékolok, amibe rövid kitérő után Orbán újra löki vissza az országot. Voltaképp ezt jelenti az ő kereszténydemokrata illiberalizmusa...

ITT OLVASHATÓ