Szerző: KOVÁCS TIBOR
2021.12.16.
Kisajátított nemzeti gondolat
A Fidesz kommunikációjának 2010 óta egyik legfontosabb eleme a nemzeti gondolat, a hazaszeretet. Szavakban mindez eleinte a nyugati és a 19. századi magyar nemzeti liberális hagyomány szerint a közösségteremtés, az egységben rejlő energiák mozgósításának mintáját követte. Az eltelt évek alatt azonban nyilvánvalóvá vált: valójában állami szintre emelt, sértődött, ellenségkereső, agresszív nacionalista lázadás ez, amely saját nemzete egy része ellen fordul – őket hazaárulónak bélyegezve. Célja nem a nemzet felemelése, csupán a Fidesz hatalmon tartása.
De kezdjük az elején. Orbán Viktor utoljára 2010-es győzelmekor használta kicsit áttételesen a győztestől kötelező fordulatot, hogy mindenki miniszterelnöke akar lenni. „Azt is tudom, hogy ez a feladat megoldható, de ennek a feladatnak a megoldásához szükségem lesz mindannyiukra, kivétel nélkül minden magyar emberre…” A kormányzás első időszakát olyan mondatok jellemzik, amelyek a nemzeti egységben rejlő energiák felszabadítását látszanak célként kitűzni, amelyet a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata fogalmazott meg: „Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat.”
Nem sokkal ezután az összefogás erejének hangsúlyozására még a nemzeti összetartozás napját is törvénybe iktatták, amely azt hivatott szimbolizálni, hogy a világon bárhol élő magyarok egy közösséget alkotnak. Ezek a mondatok nemzeti liberális manifesztóként is értelmezhetők és a 19. századi magyar hagyományt és a modern nyugati nemzetfelfogást követik, amely egyrészt minden rendű és rangú embert a közösség részének tekint, másrészt Antall József – „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke” – szellemében a határon túliakat is bevonja a közösségbe.
Persze a gondolat, hogy mindenki tehetségének bevonása a fejlődés alapja, jóval megelőzte annak elméletét, a humán tőke és a társadalmi tőke fogalmát. Széchenyi a Világban egy kétkerekű kocsihoz hasonlította az országot, amely nem tud rendesen járni, mert egyik kereke parányi „úgy fog forogni ennek következésében az ország nagy erőműve, miként a kétkerekű kocsi, amelynek csak egyik kerekét vették magasabbra. Ha leereszkedik a parasztsághoz a nemesség, az még nem elég, hanem magához néminemű módon fel is kell azt emelnie, s csak így lesz a haza erős és boldog – így lesznek egyes lakosai tehetségesek, s a királyi szék olyan sziklára építve, amelyet sem külföldi erő, sem az idő viszontagságai nem rendíthetnek meg.”
Kossuth ugyanezt az „érdekegyesítés” követelésében fogalmazza meg. A lényeg, hogy olyan társadalmat kell építeni, amelynek minden „korú, nemű, vallású, politikai nézetű” tagja bekapcsolódhat a nemzetépítésbe. A modern nyugati nemzetfelfogás ezt még kiegészíti az esélyegyenlőség jelszavával. Természetesen ehhez alapfeltétel az érdemalapú társadalom, mert hiába találjuk meg a tehetségeket, ha azok nem bontakozhatnak ki.
Minél kisebb egy ország, annál inkább szüksége van erre a szemléletre, annál kevésbé engedheti meg magának, hogy akár egy ember tehetségét is elveszítse.
Széchenyi szavai egyértelművé teszik, hogy a nemzeti érzés önmagában nem érték. A nemzeti érzés eszköz. Az ideológiává tett nemzeti érzés ennek ellentéte: önmagában való értéknek tekinti a hazaszeretetet. Általa nem egyesít, hanem diszkriminál...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.