Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.12.23.
Furcsa, amikor az ember, egy olyan szocializációból, amelyben megvannak a karácsony családi tradíciói segítőként megérkezik a társadalmi leszakadás problémájába. Itt szembesül pl. azzal, hogy van, ahol nincsenek ehhez kapcsolódó családi hagyományok. Máshoz kapcsolódók sem, mert az élet másképp szerveződik ott, ahol az egyik napról a másikra élés a szabályozó.
Persze ez nem derül ki egyből. A furcsa kettősséget, amit megtapasztalunk csak akkor tudjuk értelmezni, ha alaposabban vizsgálódunk. Az iskolában pl. minden gyerek úgy viselkedik, mint ahol otthon is van karácsony. Lelkesen kántálják ők is a karácsonyi dalokat…de számukra nem azt jelenti, mint a többieknek. Aztán lassan kiderül számunkra minden. Hogy csak a mi karácsonyhoz kötődő óráinkon találkoznak mézeskalács-sütéssel. Vagy azért nem viszik haza az elkészített karácsonyfadíszeket, mert nem lesz fenyő, amire felakasszák. És ott marad az asztalunkon a családnak szóló karácsonyi üdvözlet is. Inkább nekünk adják, nem viszik haza, mert tudják, otthon nem értékelné senki.
Ahogy tovább megyünk a gyerekekkel, és pl. karácsonyi kívánságokat gyűjtünk, kiderül, nem is nagyon tudnak kívánni. Egyszer írtam valahol, a szegénység legnagyobb bűne, hogy a vágyakozás képességét is elveszi a gyerekektől. Ahol már értelmetlen álmodozni is, ott másképp szocializálódnak a gyerekek.
Közben pedig ott van a fogyasztói világ hatása, ami percenként az arcába tolja mindenkinek: az vagy, amid van, amit birtokolsz. Itt vannak a jólét attribútumai, amivel, ha nem rendelkezel, az szégyen. A szegényt meg így is túl sokszor szembesíti a világ, hogy neki mindenért szégyellnie kell magát. Mintha mindenért csak ő lenne a felelős. Törekszik hát arra, hogy ne látszódjon szegénynek. A gyerekek pedig ebbe nőnek bele. A kettős világba, amiben a valóságban a “nincs” van, de a kifelé mutatott képben, vagy a pillanatnyi lehetőségekben ott a láttatott “van”.
Persze ezt nem értik azok, akik távol vannak tőle. Ők, akik évekig őrízgetik a gyerekeik karácsonyi rajzocskáit. Ők, akik nem csinálnak harsány nagybevásárlást hó elején, mikor van pénz, mert másfajta szocializációval és másfajta pénzbeosztással élnek. Másfajta jövedelemből, más életstratégiával. És nem értik a “miért?”-eket. A felszínt látják, és többnyire ebből ítélkeznek.
Mivel ők is a fogyasztói világ hatásában élnek, azért ilyenkor, karácsonykor, az adományozás megsokszorozódik. Adni, ajándékozni. Mintha ez tenné ünneppé a karácsonyt. Mindenki azt szeretné, hogy ezekkel legyen ünnep ott is, ahol a “nincs” az úr.
Mi pedig közvetítünk ebben, mert örülünk a karácsonykor felfokozódott odafordulásnak, és sokat dolgozunk azon, hogy ez a kapcsolat tiszta és erős legyen. Mert mindig abban reménykedünk, hogy ez majd kihat az év többi részére is, és közeledhet egymáshoz ez a végletesen kettészakadt világ.
Örülünk, hiszen sok családban tehetjük ünneppé így a napot, nemcsak a gyerekek ajándékával, hanem az élelmiszercsomaggal is, amit ilyenkor a támogatóink segítségével mi is kicsit gazdagabbá tehetünk.
Ám ilyenkor azért mindig eszembe jut: tényleg, ennyit tehetünk a leszakadókért? Ilyenkor sokkal többen, az év közben kevesebben, hogy próbáljuk adományokkal a felszínen tartani őket? Ennyi tudással, tapasztalattal, amit az emberiség megszerzett az évezredek alatt ennyire vagyunk képesek? A 21.században élelmiszeradományokkal csökkenteni a szegénységet Európa közepén?
Miért nem tudunk olyan rendszereket működtetni, amiben csökkenthető a társadalmi leszakadás? Ebben nemhogy nem haladunk előre, hanem inkább egyre növeljük a szakadékot. Mi az akadály? Az egyéni érdekek? A pénz, a hatalom mindenekfelettisége?
Az egó túltengése, amibe már nem fér bele a közösségi érzés?
Hol az egyén felelőssége, és hol a rendszeré? Kibújunk-e alóla, vagy próbáljuk mi is megkeresni magunkban, a lehetőségeinkben, hogy mit tehetünk a másikért?
Mindenki tehet valamit. Pl. nyitottabb lehet a másik iránt. Empatikusabb, szolidárisabb. Nem félreforduló. Esélyt adó. Alázatos. Megértő. Felelősséget érző.
Ezek emberi viszonyulások. Nem pénzfüggők. Ám ha ezekkel alapoznánk meg az együttélés szabályait, a rendszer is, amiben a források vannak, másféle lenne. Nem kirekesztő, és nem hibáztató. Esélyt adó.
Akkor a karácsonyi tradíciók képesek lennének megteremni minden családban. Akkor nem a jótékonykodásban élnénk meg a karácsony üzenetét, nem a tárgyiasult adományokban, hanem az emberi kapcsolatokban.
A karácsony tiszta üzenete keretet ad az ünnep megélésének. Mindenki maga dönti el, milyen tartalommal tölti meg. Amivel ilyenkor megtöltjük, az mindig kicsit jobb, emberibb, mint ahogy év közben viszonyulunk. Jó lenne tovább tartani ezt a jóságot, mint a karácsony. Talán egész évre képesek lennénk működtetni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.