HELLER ÁGNES SÍRJA

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2021.12.14.

A francia köztársasági elnök első útja Heller Ágnes sírjához vezetett. A magyar álkonzervatív, áljobboldali szcéna, az orbánok, schmidtmarik, djjeszyk, matyik és oszik kisvonalúságának, kisszerűségének, általános kicsiségének jelképe lehetne az a mély frusztráció, amit Heller Ágnessel kapcsolatban éreznek. Heller sokkal tehetségesebb volt, mint azok a senkik, akiknek a sírjához esetleg kivihetnék a kínai külügyminisztert, orosz stratégát, fülöp-szigeteki főrendőrt. Kivihetnék, ha még nem élnének és virulnának az MCC-n, a Kommentárban vagy a kötcsei szalonnázóban.

Alakulhatott volna úgy, hogy Heller Ágnes élete végén erősen konzervatív lesz, anti-progresszív, és ha nem is trumpista, de nagyon durván jobboldali. Macron akkor is kiment volna a sírjához, Schmidtmariék akkor csak a zsidósága miatt utálnák, csendesen, magukban (Orbán viszont valószínűleg elfogadta volna). Lehet, hogy akkor a baloldal utálná, Georgij Oszipovics árulójának tartanák, mitomén, kit érdekel.

Tegnap láttam az Elem-et Háy Jánostól, amelyben Kerekes Éva valami olyat mond a végén a Mucsi Zoltánnak, hogy nem mindegy, hogy kik veszik körül az embert, amikor egyedül hal meg. Hellert különös emberek vették körül, akik összekötnek Háyval, akkor is, ha őket és persze Hellert nem értem, Háyt pedig igen.

Hellernek köze volt a kultúránkhoz, alakította a kultúránkat, azt a kultúrát, amelynek ehhez a kurzushoz semmi köze sincs, és nem azért mert baloldali kultúra (nem az), hanem mert kultúra, és a kultúrához való viszonyuláshoz szükség van a tehetség elviselésére, amire a jelenlegi hatalom és holdudvara képtelen.

Tegnap az Elem után sétáltunk a Bartókon, egy helikopter körözött felettünk, majd egyszer csak megjelentek Macronék autói. A-ból B-be mentek, mert Franciaország érdekei valahogy most A és B között helyezkednek el, de Franciaország kultúrája ott van a budapesti izraelita temetőben, a kalinyingrádi katedrális falában, és persze a Pantheonban. A mi Pantheonunk meg sehol sincs, hacsak nem valami mezőn Lengyelországban a fák gyökerében, Heller Ágnes sírja a franciáké és a németeké, és erre ne legyünk büszkék.

ITT OLVASHATÓ