Szerző: 24.hu
2021.12.19.
Hannah Arendt 1945-ben azt írta, a fasizmus teljes hazugság volt, és ez szörnyűséges politikai következményekkel járt.A fasiszták szánt szándékkal váltották valósággá a hazugságokat.„Alapvetően azt az ősrégi nyugati előítéletet aknázták ki, amely összekeveri a valóságot és az igazságot – írta Arendt –, és azt tették »igazzá«, amit mindaddig csakis hazugság formájában lehetett kimondani.”
Mi az a Matiné?
Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.
A Matiné eddigi termését itt találni.
Arendt a valóságot alakíthatónak, változékonynak látja; az igazságot nem. Számára értelmetlen bármilyen vita egy fasisztával. A fasiszták valójában arra törekedtek, hogy hazugságaiknak „post facto alapot adjanak a valóságban” – gyakorlatilag elpusztították az igazságot, nem csak elkendőzték azt. Arendt szerint az ideologikus politizálásnak ez a módja elkerülhetetlenül az általunk ismert valóság pusztulásához vezet: a fasiszták hazugságai alternatív valóságot teremtettek. Értelmezése azonban inkább arra utal, hogy az igazság elpusztítását a fasiszták transzcendensebb igazságba vetett hite tette lehetővé, nem pedig egyszerű hazugságok. Arendt nem csupán sértegette a fasisztákat. Akárcsak más kortárs antifasiszták, ő is meg akarta érteni, miért hitték el olyan sokan, hogy ideológiájuk egyetlen, osztatlan igazságot jelképez. Az biztos, hogy egyes prominens fasiszták képmutatók, hazudozók voltak, akik az ideológiát a propaganda eszközeként használták fel. De ha ez így van, hogyan, miért tartottak ki gyakran legfontosabb vezetőik és követőik is a végsőkig e hazugságok, e propaganda mellett – egészen odáig, hogy meg is haltak azokért?
Ugyan ki halna meg egy hazugságért?
A fasizmus nem egyszerű, képmutató hazugság volt, hanem megélt, hittel átitatott, felülről és alulról megerősített megtapasztalás is. A fasiszta témák elsajátításával, beépítésével keletkező fasiszta Én számos jelentéssel bírt, a hivatalostól a fasiszta világészlelés spontán megnyilvánulásaiig. Rengeteg ilyen hívő létezett.
A fasizmusban a fikció kiszorította helyéből a valóságot, és maga vált valósággá. Akik nem hittek benne, azoknak ezek a fantáziák nem lehettek és ma sem lehetnek elképzelhetők, kizárólag hamis álláspontként, a politika természetére irányuló hiteltelen állításokként. A fasiszták számára viszont épp az ellenkezője igaz.
Fontos megállapítani, hogy 1922 és 1945 között kivételes egyetértés mutatkozott fasiszták és antifasiszták között a transzcendens igazság nem racionális jellegéről a fasizmus keretei közt, illetve a tudattalan jelentőségéről a politikában. A fasiszták szemében a tudattalan (ezt a bonyolult fogalmat Sigmund Freud, Theodor W. Adorno és mások is az Én legkevésbé racionális dimenziójának leírására használták; ez a rész az, amely képtelen tudatos lenni) egyszerűen azt a racionalitás előtti, belső Ént jelentette, amelyet a fasizmus tudatossá kívánt tenni...
Fontos megállapítani, hogy 1922 és 1945 között kivételes egyetértés mutatkozott fasiszták és antifasiszták között a transzcendens igazság nem racionális jellegéről a fasizmus keretei közt, illetve a tudattalan jelentőségéről a politikában. A fasiszták szemében a tudattalan (ezt a bonyolult fogalmat Sigmund Freud, Theodor W. Adorno és mások is az Én legkevésbé racionális dimenziójának leírására használták; ez a rész az, amely képtelen tudatos lenni) egyszerűen azt a racionalitás előtti, belső Ént jelentette, amelyet a fasizmus tudatossá kívánt tenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.