Szerző: ÉS
2021.12.17.
I N T E R J Ú
Beszélgetés Richard Shiff amerikai művészettörténész-professzorral
K R I T I K A
Baráth Katalin: A történetírás terhe. A magyar historiográfia rendhagyó története. Kijárat Kiadó, Budapest, 2021, 272 oldal, 3100 Ft
Az eltérő hozzáállás (a nagyon gyakorlatias, de kevéssé önreflexív történészi, és az elméletben néha egészen elvesző irodalmári) miatt igen kevesen művelik párhuzamosan a történészi és irodalmi pályát mifelénk (legnagyobb hatásfokkal talán Kisantal Tamás), az pedig, hogy valaki egyszerre legyen kanonikus zsáneríró és céhbeli történész, finoman szólva sincs a hazai történettudomány struktúrájába kódolva. Hogy e struktúra mennyire erős, arról ugyanakkor mindennél jobban tanúskodik, hogy bár ez a csodálatos hibrid létezik, Baráth Katalin legújabb, már címében is White-ot idéző historiográfiai kötetének fülszövegéből egyáltalán nem szerzünk tudomást arról, hogy szerzőnk a Dávid Veron-sorozat, az Arkangyal éjjel vagy az Afázia írója. Vajon mi lehet ennek az oka? A történettudomány komolyságfétise? A szerző vágya, hogy könyvét kizárólag szaktudósi minőségében olvassák? Esetleg ezek valamilyen arányú elegye?Tovább
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább
Bod Péter: Ex libris
Benedek Szabolcs: Ballada egy csapatról
Tim Marshall: A földrajz fogságában
John Lewis Gaddis: A hidegháború
Ablonczy Balázs: Ismeretlen Trianon
Vásárhelyi Mária: Kettő az egyben
Arató András: Az elmúlt félév. A Klubrádió és én. Kossuth Kiadó, Budapest, 2021, 350 oldal, 4200 Ft
A naplószerűen lejegyzett párhuzamos történetek szétszálazhatatlanul egymásba gabalyodnak, amin nem lepődhetünk meg, hiszen Arató élete, mindennapjai teljesen egybefonódnak a rádióval. Ami a Klubrádióval történik az Aratóval is történik, és ami Aratóval történik, az a Klubrádió működésén is nyomot hagy. Akár Sienában van, akár Brüsszelben, akár budapesti lakásában karanténban, fogadott gyermeke, a rádió, mindenhol vele van.Tovább
Schüttler Tamás: Mozaikok egy életből
Gergely Ágnes: Mozdonygyári éjszakák. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 72 oldal, 2990 Ft
A címadó írás, a Mozdonygyári éjszakák látszólag egyszerű történet, iróniával, humorral idézi fel életének e nehéz időszakát, amikor vasmunkástanoncként bújt meg egy nagyüzem tanműhelyében, mert akkor éppen származása miatt ebbe a közegbe irányítja a hatalom. Az emlékezés azonban tömör korrajzzá nemesíti a történetet. A rendszerrel szembeni ellenérzések névtelen, WC-falakra írott rigmusokban fejeződnek ki. Az emberek közötti szolidaritás teszi élhetővé ezeket a sötét időket. Ugyanebben a gyári közegben jelenik meg – szintén nem csekély iróniával – a munkásírók és költők köre, egy olyan gyári alkotóműhely, amelynek akkor éppen a fiatal Örkény István a mentora, s amelyben a sematizmus bornírtsága válik a követendő irodalmi értékké (Sötét vízesés).Tovább
Radvánszky Anikó: Hontalanság
Yasmina Reza: Babilon. Fordította Kiss Kornélia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 189 oldal, 3699 Ft
Az, amit Reza a művei kapcsán „az idegek intelligencia feletti uralmaként” emleget, a pillanatnyi kizökkenésre, őrületre való hajlam itt is döntő szerepet játszik. A regény egészét átható kérdés, hogy jóravaló átlagemberek miért vetemednek saját társadalmi státuszukkal összeegyeztethetetlen, látszólag értelmezhetetlen cselekedetekre. A válasz a konvencióknak alárendelt élet törékeny egyensúlyában keresendő, amely adott helyzetben, leginkább érzelmi frusztráció hatására, könnyen kibillen, és groteszk megoldásokhoz vezet. Noha nem action gratuite-ről van szó, a történetből mégis hiányzik bármifajta pszichológiai feloldás, mert az események – az elbeszélő többször hangoztatott meglátása szerint – esetlegesen és a fejünk felett zajlanak alapvetően kaotikus világunkban. Tovább
Lapis József: Homeward bound
Markó Béla: A haza milyen? Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 160 oldal, 3500 Ft
A haza fogalmán való töprengés egyáltalán nem nevezhető újkeletűnek a költő életművében. Egyebek mellett a 2013-as Csatolmány kötet több költeménye központi problémaként kezeli a hazához, illetve, részben kisebbségi kontextusból, a magyarsághoz fűződő viszonyt. Valójában az a helyzet, hogy az új könyv esetében a cím – A haza milyen? – egy-két verset (például a kötetzáró címadó művet) leszámítva nem feltétlenül jelent szigorúan tematikus megközelítést. Sokkal inkább körüljárásról, körülírásról van szó, illetve arról, hogy a kérdést úgy érthetjük, hogy miként élünk (milyen) hazákban, mi minden kerül kapcsolatba a – ki-ki számára másképpen megképződő – hazával? Mindebben kiemelt szempontként mutatkozik meg a nyelv kérdése.Tovább
Váradi Róbert: Éretlenségi tablónk
Salamon János: A modern ész kritikája. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 368 oldal, 3990 Ft
Amennyire kritikus és bizalmatlan a szerző a modern kor emberével (néha szinte viszolygással vegyes megvetéssel ír róla), annyira kritikátlan és bizalommal teli a természetet illetően. Salamon értelmezésében – osztva az antik felfogást – az egyénileg és közösségi szinten is kívánatos emberi minőség, létmód (a szónak legtágabb: intellektuális, morális és esztétikai értelmében) nem az amorális és irracionális természetnek mintegy korrekciójaként tételeződik, hanem éppen fordítva: a természet részeként nekünk magunknak illene egy eleve harmonikus, hierarchikusan szervezett, önmagában jó (morális) és értelmes (logosszal bíró és ésszel felérhető) Egészhez közelítve felnőnünk, így elnyerve ezzel emberi méltóságunkat és értékünket.Tovább
Wagner István: Schiele utóhatásai
(Schiele und die Folgen, Albertina Modern, Bécs, azonos című, 152 oldalas német katalógussal, megtekinthető január 23-ig)
Ezzel a címmel válogatott össze a bécsi Albertina Modern a huszadik század tucatnyi művészétől közel 130 képet, Egon Schiele sajátos önarcképei és önábrázolásai ihletésére született, hasonló tematikájú, de más-más stílusú alkotásokat. Mint ismeretes, önképein nem a külső hasonlóság vagy a felismerhetőség volt a fontos, hanem a belső lelkiállapot kivetítése a mimika, a gesztus, a szerepjátszás felfokozott, már-már teátrális beállításában. Kíméletlen őszintesége szakított minden addigi akadémiai vagy társadalmi elvárással, alakjai a modern ember elidegenedésének ikonjaivá váltak.Tovább
Széplaky Gerda: Méltatlan
Heller Ágnes portrébüsztjéről
A műben megjelenített szimbolikus (egyúttal provokatív) tartalmak jelentették a művész részéről a reflektáltságot. A Heller-szoborban azonban nem fedezhetünk fel ilyesmit, pusztán egy technikai ötlet működteti. Szalay egy 3D technikával megszerkesztett tárgyat hozott létre: Heller Ágnes fotói alapján számítógépes programmal egy háromszögekből felépített, kubista formát generált – nem mintázófával, hanem egérrel dolgozott. Kérdés, hogy pusztán az eszközhasználat okán kortárs művészeti produktumnak tekinthetjük-e az alkotást.Tovább
Stőhr Lóránt: Bizalomtiprás
(Lőrincz Nándor–Nagy Bálint: Legjobb tudomásom szerint)
A film a házaspár lélektani drámájaként indul, a férfi szorong a gyerekvállalástól, a nő attól, hogy nem tud saját gyereket szülni, eltelik tíz-tizenöt perc a barátaik körében zajló lapos társalgással és az abból kialakuló veszekedéssel, míg bekövetkezik az erőszak fordulata. A két súlyos emberi dráma viszont szétfeszíti a nagyjátékfilm kereteit. A több mint kétóra hosszúságú film túlzsúfolt és túlbeszélt, a kisebb-nagyobb érzelmi fordulatok száma már-már akciófilmet idéz. A szerzőpáros főhősükhöz méltó precizitással, a legapróbb részletekig követi végig az események lélektani következményeit, s közben szem elől veszti a dramaturgiai hatást és az összképet.Tovább
Gergics Enikő: Rések a pajzson
(Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem, Orlai Produkció–Jurányi, november 19., Patrick Marber: Közelebb, Thália Télikert, december 11.)
Szikszai Rémusz rendezése többet beszél a majdnem felnőtt gyerek magára hagyottságáról, mint a szocialista Románia megnyomorító diktatúrájáról. Fontos ezért a befejezés, amikor Johanna már felnőttként, telefonon mond mesét a távol lévő gyerekeinek: a tudatos anyaság talán begyógyíthatja a gyerekként kapott sebeket.Tovább
Fáy Miklós: Kétszáztíz felett
(A Pannon Filharmonikusok koncertje – Müpa, december 10.)
Az interpretáció körülbelül azon a nyomon megy, ahol szokott, de vannak apróbb-nagyobb meglepetések, tempóváltások, nem szórakozunk rosszul. Leszámítva a tubást, ő feltehetőleg nem érzi túl jól magát, ahogy szórja egymás után a gikszereket, és a hangszer jellegéből fakadóan ezek a gikszerek hangsúlyosak és letagadhatatlanok, de túléljük. A végén harangoznak, zajonganak, még el sem hal az utolsó hang, már szól a taps, hát miről szól egy ünnepi hangverseny, ha nem erről?Tovább
Siba Antal: Szerényen, mértéktartóan
(Hadházy képviselő újabb légi felvételei Hatvanpusztáról)
A HVG még korábban közölt képeket, és egy félórás dokumentumfilmet is bemutatott, melynek főtémája az uradalom kialakulása. A lap Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert is kérdezte a terebélyesedő birtokról, aki úgy reagált, ő nem járt személyesen Hatvanpusztán, de ott szerinte „többségében gazdasági épületek vannak”. Darabra talán megáll – írja a HVG –, de a képek alapján nem gazdasági birtokról van szó.Tovább
Rákai Zsuzsanna: Funkció, kompozíció, interpretáció
(Núria Rial, Corinna Scheurle, Julian Prégardien, Samuel Hasselhorn, Insula Orchestra, Accentus, Laurence Equilbey – Művészetek Palotája, december 12.)
Mindezek ismeretében Laurence Equilbey saját együttesei, az Insula Orchestra és az Accentus élén inkább a kantátasorozat szellemi egységét, absztrakt alkotás mivoltát kívánta kidomborítani a Művészetek Palotájában december 12-én rendezett hangversenyen, mintsem egyházi jellegét. Döntése, persze, a konkrét körülményeket tekintve is jogosnak volt tekinthető, amiatt pedig még inkább, hogy a funkcionalitás és művészi koncepció közt érdekesen egyensúlyozó kompozíció határait a dirigens még tovább szűkítette, és csak az első három kantátát tűzte az este műsorára.
I R O D A L O M
Olyan hangosan telefonált, hogy nemcsak a váró visszhangzott tőle, de valószínűleg arrébb, a recepción, vagy akár a felettük lévő emeleten is lehetett hallani. Fekete zakót és vászonnadrágot, valamint a legújabb divat szerint öltönyhöz is hordható márkás, sötét sportcipőt viselt. Nyakkendőt nem kötött, mintha ezzel is az öltözékének eleganciájában megbúvó lezserséget akarná hangsúlyozni, a napszemüvegét pedig a homloka fölött a hátrafésült hajára tolta. Odakint egyébként borús volt az ég.
– Márpedig a természetes nyelvérzékem azt mondja, hogy ez így lenne helyes.
Karsai pár percen belül harmadjára hallotta a kifejezést: „természetes nyelvérzék”. Mondhatnánk, hogy erre kapta föl a fejét, de ez nem igaz, a fiatalemberre egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. Amit nemcsak harsányságával sugallt, hanem gesztusaival és mimikájával egyaránt.Tovább
Kerékgyártó István: Volvo-lámpa
Mikor hosszú vándorutam során Göteborgba érkeztem, tudtam, hogy teljesítenem kell Teve kérését, aki a Zsóka bárjában volt biliárdos cimborám. Egy nagybátyja élt a városban, megadta hát a telefonját és a címét, hogy ott lakhatom majd az öreg Zsalakovicsnál, aki az apja testvére volt. És nemcsak a címét adta meg, hanem a kezembe nyomott néhány régi családi fotót is, hogy ezt vigyem el az öregnek.
Egy utcai fülkéből tárcsáztam a számot. Rekedt férfihang szólt bele a kagylóba, tört magyarsággal beszélt, és kedvesen invitált, még azt is megkérdezte, szeretem-e a jó magyar sertéspörköltet, mert akkor készít nekem egyet. Én persze lelkesen támogattam ebbéli tervében, és megkérdeztem:
– És kedves Zsalakovics bátyám, milyen körettel tervezi azt a pörköltet?
– Milyennel, milyennel? A nokedlit itt elfelejtheted, a friss fehérkenyeret meg pláne. Ez Svédország! Főtt krumplival esszük.Tovább
Kávai Katalin: Münnich sofőrje
Ferdi nagybátyám bőszen forralta a húslevest. Időnként egy alumíniumkanállal belekóstolt és csettintett. Liza meg én már a terített asztalnál üldögéltünk. Ferdi bácsi konyharuhát terített a karjára, mint egy békebeli óbudai pincér, és „nagyságos kisasszonyoknak” szólított bennünket. Felsorolta a hűtőszekrény polcain ételesekben sorakozó menüt. A zsidó hitközség rendszeresen gondoskodott róla, Ráhel néni halála után is. Eszükbe se jutott, hogy ő valójában katolikus családból származik. De az is lehet, ilyenformán hálálták meg, hogy a bácsi annak idején megmentette Ráhel életét a nyilasoktól. A néni 1944-ben kitért és megkeresztelkedett, mint annyian, de tisztán látszott, hogy ez sem fogja meghozni a biztonságot. Ferdi bácsival akkor már pár éve együtt éltek, így felajánlotta, hogy elveszi feleségül.Tovább
Nógrádi Gábor: Élet és irodalom
Sohasem tudta, mit olvas éppen a felesége, akivel huszonnyolc éve élt egy fedél alatt. Azon az ősz eleji délutánon csak azt látta, hogy az ölébe ejtve hever a nyitott könyv, és az asszony könnyekkel a szemében néz maga elé. Néz maga elé, a fal felé, ahol a gyerekek, unokák fotói függnek a képkeretekkel szorosan egymáshoz illesztve, hogy minél több elférjen szemmagasságban, ha az ágyon ül, ahol hátát a támlának döntve olvasni szokott.
A férfi arra gondolt, talán nem is az olvasás, nem is az ölében fekvő regény váltott ki a feleségéből könnyes érzelmeket.
Talán a gyerekeire gondolt.
De nem, mégsem, nem miattuk sír. A gyerekek felnőttek, más országokban élnek, és ha telefonálnak, mindig azt mondják, jól vagyunk.
Mindenesetre különösnek találta, hogy a felesége ötvenkét évesen sír egy könyv felett. Sohasem volt sírdogáló fajta, mint sokan mások a neméből. Sváb és kun ősökkel az emberek kevésbé sírósak.
Dühében, igen, néha dühében kifakadt belőle a zokogás, de csak mint egy jajkiáltás. Mint egy feljajdulás. Igen, ez a jobb szó. Vagy mint állatból a fájdalom sikolya. De ezt a ritka sikolyt is rögtön elharapta. Délután szokott így olvasni az ágyára ülve órákon át, hátát megtámasztva és fáradhatatlanul, ahogy mindent csinált a takarítástól a gyomlálásig, béna apja gondozásától a miniszterelnök gyűlöletéig.
Külön szobában aludtak, ami harminc év után nem szokatlan egy házasságban, de talán nem is általános. Bár ezt a pszichológusok jobban tudják. Ezért kapják a fizetésüket.Tovább
Vandlik Katalin: Családi album
Most a tizenkettedik kerületben járja az utcákat, jó lenne, ha itt találná meg a családját, mégiscsak előkelő környék. A házak előtt halmokba rakott törött bútorok, képkeretek és szebb napokat látott gyerekjátékok nem érdeklik. Gyakorlott szeme rögtön kiszúrja viszont a régi bonbonosdobozokat, azokban lapulnak a régi fotók. Ki tudja, miért, a lomtalanítások kifogyhatatlanok régi fotókból. Az ember azt gondolná, hogy a lakók az évek alatt már a szépapjukig visszamenőleg kidobták az összes rokonukat, amikor még mindig bukkannak elő fényképek nagynénitől örökölt albumokból, pincében vagy szekrény mélyén hánykolódó tekercses és bonbonosdobozokból. Ilyenkor mindig abban reménykedik, hogy ismét rábukkan egy családtagjára. Mivel a régi fényképekből nem igazán lehet jó pénzt csinálni, a lomkupac közepén trónoló termetes nő is hagyja őt nyugodtan kotorászni. Az is lehet, hogy már látta korábban, végül is Dédiéket is így találta meg.Tovább
Pásztor Andrea: anyajegy
Pásztor Andrea: Vénusz születése
Pásztor Andrea: lomtalanítás
Villányi László: 1968
Villányi László: Borbély
Villányi László: Iskola
Sohasem tudta, mit olvas éppen a felesége, akivel huszonnyolc éve élt egy fedél alatt. Azon az ősz eleji délutánon csak azt látta, hogy az ölébe ejtve hever a nyitott könyv, és az asszony könnyekkel a szemében néz maga elé. Néz maga elé, a fal felé, ahol a gyerekek, unokák fotói függnek a képkeretekkel szorosan egymáshoz illesztve, hogy minél több elférjen szemmagasságban, ha az ágyon ül, ahol hátát a támlának döntve olvasni szokott.
A férfi arra gondolt, talán nem is az olvasás, nem is az ölében fekvő regény váltott ki a feleségéből könnyes érzelmeket.
Talán a gyerekeire gondolt.
De nem, mégsem, nem miattuk sír. A gyerekek felnőttek, más országokban élnek, és ha telefonálnak, mindig azt mondják, jól vagyunk.
Mindenesetre különösnek találta, hogy a felesége ötvenkét évesen sír egy könyv felett. Sohasem volt sírdogáló fajta, mint sokan mások a neméből. Sváb és kun ősökkel az emberek kevésbé sírósak.
Dühében, igen, néha dühében kifakadt belőle a zokogás, de csak mint egy jajkiáltás. Mint egy feljajdulás. Igen, ez a jobb szó. Vagy mint állatból a fájdalom sikolya. De ezt a ritka sikolyt is rögtön elharapta. Délután szokott így olvasni az ágyára ülve órákon át, hátát megtámasztva és fáradhatatlanul, ahogy mindent csinált a takarítástól a gyomlálásig, béna apja gondozásától a miniszterelnök gyűlöletéig.
Külön szobában aludtak, ami harminc év után nem szokatlan egy házasságban, de talán nem is általános. Bár ezt a pszichológusok jobban tudják. Ezért kapják a fizetésüket.Tovább
Vandlik Katalin: Családi album
Most a tizenkettedik kerületben járja az utcákat, jó lenne, ha itt találná meg a családját, mégiscsak előkelő környék. A házak előtt halmokba rakott törött bútorok, képkeretek és szebb napokat látott gyerekjátékok nem érdeklik. Gyakorlott szeme rögtön kiszúrja viszont a régi bonbonosdobozokat, azokban lapulnak a régi fotók. Ki tudja, miért, a lomtalanítások kifogyhatatlanok régi fotókból. Az ember azt gondolná, hogy a lakók az évek alatt már a szépapjukig visszamenőleg kidobták az összes rokonukat, amikor még mindig bukkannak elő fényképek nagynénitől örökölt albumokból, pincében vagy szekrény mélyén hánykolódó tekercses és bonbonosdobozokból. Ilyenkor mindig abban reménykedik, hogy ismét rábukkan egy családtagjára. Mivel a régi fényképekből nem igazán lehet jó pénzt csinálni, a lomkupac közepén trónoló termetes nő is hagyja őt nyugodtan kotorászni. Az is lehet, hogy már látta korábban, végül is Dédiéket is így találta meg.Tovább
Pásztor Andrea: anyajegy
Pásztor Andrea: Vénusz születése
Pásztor Andrea: lomtalanítás
Villányi László: 1968
Villányi László: Borbély
Villányi László: Iskola
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.