PÁRHUZAMOS ALKOTMÁNY

NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ
Szerző: ANTAL ATTILA
2021.11.13.

Az Orbán-rendszerben rejlő gyűlöletpolitikával és fasisztoid tendenciákkal nem lehet kiegyezni, ugyanakkor az Orbán által befolyásolt társadalmi csoportokkal viszont kötelességünk megpróbálni egy országban élni.

Az előválasztás befejeztével végre érdemben foglalkozhat az ellenzék azzal, hogy milyen stratégiát kell alkalmazni az Orbán-rendszer alkotmányos struktúrájával kapcsolatban. Ugyanis az ellenzéki csatározások alatt a helyzet számottevően romlott: Orbán „többszintes mélygarázst” épített a mélyállam alá. Orbán korábban politikai ellenfeleit „tagadta ki” a nemzetből, most pedig arra rendezkedik be, hogy kétharmadát elveszítve, vagy rosszabb esetben ellenzékben is ő legyen az ura az alkotmánynak. Vajon megakadályozható az ebben rejlő polgárháborús veszély? 

Sajnos, nagyon gyakran úgy érzem, hogy a hazai politikai közösség annyira megosztott alkotmányos és ideológiai elvek, a világról való gondolkodást, de pusztán a valóság értelmezését illetően is, hogy ha ezeket egy alkotmányba akarnánk beleszorítani, akkor az felrobbanna a sok ellentmondástól. Persze, joggal állíthatjuk, hogy éppen ilyen helyzetekre találták ki az alkotmányos demokráciát, amely rögzíti az emberi együttélésre, az állam és polgára közötti alapvető viszonyokra vonatkozó normákat. A helyzet azonban az, hogy éppen az 1989-es alkotmányosság bukása mutatta meg azt, hogy egy alkotmánynak nem csak közjogi, hanem politikai identitása is kell, hogy legyen, hiszen az teremti meg azokat a társadalmi kötőerőket, amelyből az elfogadottság, a legitimáció fakad. Ezt jól látta meg a Fidesz, és kiépített egy olyan alkotmányos rendszert, amely mind közjogi, mind politikai szempontból az Orbán-rendszerre van méretezve. A kétharmad folyamatos birtokában az alaptörvény-módosításokkal végezték el az utómunkálatokat és amíg korábban a lendületes politikai kormányzáshoz bizonyos szempontból szükség volt a kétharmadra, addig ma már Orbán elkezdett berendezkedni a „kétharmad utániságra”: ebben a keretben kezelhető a felsőoktatás alapítványosítása, a gazdasági hátország megerősítése és a közjogi pozíciók bebetonozása egy esetleges kormányváltás esetére. Orbán alkalmassá tette a rendszerét a túlélésre, akár a kétharmad, akár a kormányzás formális elvesztése esetére. 

Az ellenzéki politika térfél dinamizálódása maga után vonta, hogy újból kiéleződtek azok a viták, amelyek arra vonatkoznak, hogy mit lehet kezdeni az Orbán-rendszer alkotmányával. A vita egyik oldalán megfogalmazódott a „feles többséggel való alkotmányozás” gondolata, amely abból indul ki, hogy az Orbán-rendszer alaptörvénye közjogilag érvénytelen. A másik („túlfeszült lényeglátó”) oldalon pedig megjelent az az érvelés, hogy az Orbán-rendszer politikai leváltása nem érintheti a korábbi rendszer legalitását, az új kormányt is köti a 2010 utáni jogrendszer és az ebből fakadó jogállami kritériumok, s emiatt minden „jogtörés” sokkal nagyobb problémát jelentene, mint bármi, amit az Orbán-rendszer okozott...

ITT OLVASHATÓ