Szerző: PRINZ DÁNIEL
2021.11.11.
Amikor bizonyos szükségleti cikkek árai elszaladnak, időről időre felmerül, hogy az államnak kellene megmondania, mennyiért árulhatnak a termelők és mennyiért vehetnek meg a fogyasztók egyes dolgokat. A koronavírus-járvány kitörésekor például a Demokratikus Koalíció, a Jobbik és a Magyar Szocialista Párt is az élelmiszerek és más szükségleti cikkek árának befagyasztását követelte, míg a kormány hatósági árat határozott meg a tesztekre, de hasonló ötlet a Párbeszéd által javasolt lakbérplafon is. A javaslatok mögötti elképzelés az, hogy az alapvető fogyasztási cikkekhez, a lakhatáshoz, a covid-tesztekhez vagy éppen az üzemanyagokhoz mindenkinek hozzá kell férnie, ennek pedig a legjobb módja, ha meghatározzuk a piaci árat. Most ugyanezzel a stratégiával próbálja megfékezni a kormány az elszabaduló üzemanyagárakat úgy, hogy 480 forintban maximálja a benzin és a gázolaj árát.
Ez az elképzelés azonban alapvetően hibás, sőt kontraproduktív. Nem arról van szó, hogy az állam soha nem avatkozhat be a piacok működésébe, vagy ne kéne szegényebb honfitársainkat támogatni. Nyilván értékválasztási kérdés, hogy ki szerint mekkora beavatkozás fogadható el, vagy ki mekkora mértékű újraelosztást szeretne. Az árak maximalizálásával azonban alapvető gond, hogy pontosan a hozzáférés ellen hat. A sokszereplős, versengő piacokon (az élelmiszerpiac, a lakáspiac vagy éppen a benzinkutak piaca egyértelműen ilyen) az árakat ugyanis a kereslet és a kínálat határozza meg. Akkor emelkednek az árak, ha nő a kereslet vagy csökken a kínálat. Ha pedig csökken a kereslet vagy nő a kínálat, csökkennek az árak. Vagyis, ha valaki az árak csökkenését szeretné elérni, akkor elsősorban a keresletet érdemes csökkentenie, vagy a kínálatot növelnie...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.