Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2021.11.02.
Az tölti ki a napjaimat, hogy a 19. századról olvasok. Lehetne akár szórakoztató is látni az újabb és újabb bizonyítékokat a történelemírás ostobaságairól, ha nem tudnám, milyen elképesztően kártékony a folyamatos hazudozás, a tények elferdítése, ahogyan egyik esemény fertőzi tovább az utána következőt. Lehetne szánalmas is látni, hogyan nyilvánul meg a történelemírók kasztjában az általános törvényszerűség: egy szakma művelői között (köztisztasági munkástól az akadémikusig) körülbelül 90 százalék a rossz, 8 százalék a közepes, 1 egész 9 tized a jó, a maradék a kiváló. A rossz természetesen minden területen másképp értékelendő, a rossz mérnök nem az, akinek a hídja a felavatás másnapján leszakad, olyan azért nincs (legalábbis ritka).
A világtörténelmet 98 százalékban azok írják, akiknek az ambíciói az egyetemi diploma megszerzésének magasságáig érnek, a képességeik meg egy bérelszámoló szellemi színvonala körül lebegnek. De én nem találom ezt sem szórakoztatónak, sem szánalmasnak, én csak tehetetlen dühöt érzek, amikor például a nagy szabadságharcos géniusz Kossuthról olvasok vagy a zseniális Napóleonról. Ezek az írások olyanoktól származnak, akiknek már az avatás előtt leszakad a hídjuk, ha mérnöknek mennek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.