Szerző: POLÁK ZSÓKA
2021.11.04.
Hogyan kerül egy szentendrei lakótelepi srác az aligátorok és az evenkik közé?
Ha valaki gyerekkoromban azt mondja, hogy a NatGeo felkér, hogy forgassak Floridában egy teljes filmet, akkor mindent aláírok. De nem gondolom egyedi történetnek az én esetemet. Az ember tudja, mit szeretne csinálni, mi az oda vezető út, a visszaigazolások által érzi, hogy tehetsége is van. Innentől kezdve már csak kitartás és egy-két kulcsember kell, aki az ember életébe belépve lehetőségeket ad neki. Nyilván nagyon hosszú út vezetett a Felszabadulás-lakótelep melletti erdőktől a floridai mocsarakig. Gyerekkoromban rajongtam a természetért, majd rájöttem, hogy ez egy szakma is lehet, amiből meg lehet élni, bár a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején nem mindenki gondolta ezt így. De mostanra ez kőkemény biznisz lett, elég nagy költségvetésekkel.
A barátaim kelet-német meg orosz fotógépekkel járkáltak, de ez a formátum engem nem fogott meg, mert iszonyú nehéz egy képbe belesűríteni mindent. Nehezebb, mint a film, viszont a film hosszabb és bonyolultabb folyamat. És akkor jött ez, hogy a kép mozoghat is. A gimnáziumnak volt egy VHS-kamerája, azt kölcsönkértem. Forgattam két filmet az osztálytársaimmal, az egyiket egy Örkény-novellából. Majd lementem – ha már annyit madarászok – a mocsárba forgatni, és az utóbbi jobban tetszett, mint a színészeket utasítgatni. Kevésbé stresszesnek éreztem, ami hatalmas tévedés volt, mert a természetfilmezés elég stresszes műfaj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.