Szerző: L. RITÓK NÓRA
2021.10.31.
Ebből is látszik, hogy a pozitív-negatív viszonyulás is egy elég képlékeny kategória, és gyakran nagyobb időintervallumban kap értelmezést, néha csak történelmi távlatokban. Mert a közeg, amiben ezek a közösségi viszonyulások fejlődnek, az nehezen értelmezhető azoknak, akik éppen benne vannak, sokszor érzelem-vezérelten, traumatizálva, vagy épp manipulálva, esetleg érdekek mentén pozícionálva magukat.
Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, és még eléggé csak a felszínét kapirgáltam annak a problémahalmaznak, amit társadalmi leszakadásnak, generációs szegénységnek hívunk, eléggé meglepett a farkastörvények világa. Amiből hiányzott a szolidaritás, az elvek… vagyis, egy elv határozottan volt. Megszerezni, felülkerekedni, pillanatnyilag elérni valamit, bármi áron. Ebben nagyon sérülékeny viszonyok épültek, és ami stabilnak tűnt, akár családon belül is, pillanatok alatt ellentétébe fordult. A rokoni családok között is ugyanez volt a helyzet. De nem találtam egyetlen olyan nem rokoni kapcsolatot sem, amibe ne fért volna bele a kenyértörés, nem egyszer agresszív jelenetekkel.
Hatalmas csalódások értek, hiszen én bizalommal és jó szándékkal közeledtem mindenkihez, és naivan azt reméltem, hogy ez majd hasonló reakciókat vált ki. Most is ilyen vagyok, de már sokkal óvatosabb….a magam lelkének megvédése miatt is. Sokat elemezgetem ma is magamban a régebbi eseményeket is, és a mostaniakat is. Persze ma már nemcsak a felszínt érzékelem, az évek során olyan összefüggéseket sikerült meglátnom, megértenem, ami világossá teszi a reakciókat, legalábbis többnyire.
De meg kellett tanulnom megmaradni, helytállni, lehetőleg megoldáshoz segíteni őket az ilyen helyzetekben, és a pozitív alapállás mellé társulnia kellett a nyugalomnak, és a következetességnek is.
A nyugalomnak azért, mert megláttam, megtapasztaltam a köztük levő cirkuszok során, hogyan növekszik az agressziószint a végletekig, mert nincs konfliktuskezelési képesség, a verbális erőszak hamar átcsap fizikaiba is, egymást is húzzák bele, fokozzák ameddig bírják. Emlékszem, már az is eredmény volt, hogyha elrohant az egyik fél, vagy velünk szemben is így reagáltak le egy-egy helyzetet, amikor nem értettek egyet velünk. Mert abban már volt valami kontroll, legalább az eszköztelenség érzése, és ez oldotta fel valamennyire a helyzetet. Később pedig vissza lehetett térni rá, már indulatok nélkül megbeszélve az egészet.
Persze ma is vannak, akik erőből, nagy hanggal, fenyegetőzve kívánják elérni, amit akarnak. De korántsem annyi az ilyen eset, mint ami korábban volt.
Ebben segítség az is, hogy kapcsolódunk a rendőrséghez. Értjük már őket is, sokkal jobban, mint a kezdetek idején. Írtam többször arról, hogy a családon belüli, vagy családok közötti konfliktusban a “rád hívom a rendőrt”, mint megoldás, mennyire beépült. Mert nem tudják maguk között elrendezni a konfliktust, kívülről várják ezt is, ez is a tanult tehetetlenség egyik változata.
A következetesség pedig nélkülözhetetlen, ha az ember valamiféle írott vagy íratlan szabályrendszert szeretne kialakítani velük együtt, ami a működés alapját adja.
Elképesztően fontos lenne egyébként, hogy a konfliktuskezelést már gyerekkorban kezdjük el tanítani, mert aki ebben szocializálódik, aki előtt az agresszív minta van csak, meg a külső segítségvárás, az nem tud más lenni. És nagyon fontos lenne az indulatkezeléssel is foglalkozni, ami szerintem sok embernél már olyan szintű probléma, ami orvosi segítséget igényelne. Persze ott a “jó” Frontin, az mindenre jó…alapgyógyszer a szegénységben. De az csak a tünetet kezeli. A szorongás, az idegesség abból a traumatizált állapotból fakad, amiben élnek, ami a mindennapok része.
Amikor ezt az egészet a közösségfejlesztéssel hozom össze, az nem véletlen. Mert a közösségek a konfliktuskezelésben, indulatkezelésben lehetnek ezeket fokozók, vagy tompítók. Ha a közösség működik, akkor ott lesznek közösségi szabályok, lesznek megbeszélési technikák, megértések és elhatárolódások, és lesznek támogató viszonyulások is. A közösségfejlesztés elengedhetetlen része ennek a munkának.
A közösséghez csatlakozás mindig önkéntes. Olyan helyzeteket kell teremteni, ami bevonzza az embereket. Az együtt eltöltött idő pedig sosem múlik el nyomtalanul. Ott lehet ismeretátadás is, de a legfontosabb, hogy terepe lesz a hiányos szociális készségek fejlesztésének.
Nehéz, és lassú fejlesztés ez, sok eltávozó-visszatérő taggal, nagy türelmet igényel. A nehézséget az egyéni érdekek felülkerekedése adja. A sértődés, mikor valaki úgy vár el valamit, hogy nem tett érte semmit, vagy amikor nem tartja a közösen kialakított szabályokat. Vagy amikor a saját hatalmi pozíció megélése nem egyeztethető össze a közösségig történő “leereszkedéssel”. Akik ebben élnek, ők képtelenek arra, hogy saját magukon kívül is lássanak. A segítés lehetőségével ők nem élnek, a feketezóna nekik ad elég megélhetést, le is nézik azokat, akik csatlakoznak hozzánk. Nem lett ebben támogató az elmúlt években a társadalmi közeg, ma teljesen jól és biztonságban érzik magukat az illegális jövedelemszerzésben, legyen az boltocskázás, dohány-vagy alkoholkereskedelem, vagy pénzért fuvarozás.
Szóval, ők többnyire ellenünk dolgoznak. Nem is részei a közösségnek, miközben belőlük élnek. Függőségben tartják a többieket. Ha kell, fenyegetve.
A héten volt egy esetünk az egyikükkel. A tanodatáborunkban halloween-program volt, imádják ezt a gyerekek, a kollégák kitaláltak minden féle tevékenységet, ami játék, de közben fejlesztés is. Már hamar sötétedik, és ilyenkor hazakísérik a gyerekeket, csoportosan. Mentek most is, jelmezben, nyilván játszva még a halloween-szerepeket. De volt, akit ez zavart. Kiabálva fenyegette meg a gyerekeket, hogy takarodjanak el, mert rájuk engedi a kutyát, akit ott vezetett, maga mellett. A gyerekek, és a tanodapedagógus is megijedt, és visszahátráltak az utcából.
Másnap úgy gondoltuk, meg tudjuk beszélni vele, hogy ezt nem lenne szabad. Elmentünk hozzá, de csak az játszódott le, amit már sokszor megéltem: indulatvezérelten, érvek nélkül, eltorzult arccal, kiabálva reagált, rasszista mondatokkal, mert “ezek a xxx cigánygyerekek csak abból értenek, ha rájuk uszítom a kutyát…”, mert “sötétedéskor menjen mindenki haza, nincs joga az utcán mászkálni senkinek…”. Arra a felvetésemre, hogy az utca nem az övé, mert ez közterület, kis vita alakult ki, mert szerinte az utca nem az… Aztán sommázta a gyerekekre irányuló munkákat is: “Ezekből a xxx -ból eddig se lett doktor, ezután se lesz…”
Aztán jött a szokásos mondat, amit már sokszor megkaptam azoktól, akiknek az üzletét sérti a tevékenységünk: “mióta maga itt van, azóta ez a falu semmit sem fejlődött”. Erre nem is reagáltam, nem is tartozott az ügyhöz. Csak azt mondtam, hogy ez nem megengedett, nincs joga ehhez, és nem fogom ennyiben hagyni. “Csináljon, amit akar, úgysem tud semmit tenni.”
Mindeközben biciklivel folyamatosan távolodott, egyetlen pillanatra sem állt meg, bár hangerővel bírta távolabbról is.
Ezt csak azért mondtam el, hogy érthető legyen, amit azokról mondok, akik nem részei a közösségnek, és nem is akarnak azok lenni. Persze volt már, hogy a hozzá hasonlóan tőlünk elhatárolódók alkottak közösséget, hiába azt érezzük, hogy antiszociálisak, mert akiket függőségben tartanak, őket maguk mellé tudják állítani, és bármikor készek a támadásra. Amikor a járvány első hulláma volt, mindenkinek adtunk támogatást, pénzbelit is. Neki is, akivel most ez a konfliktusunk volt. Mert egységben kezeltük a közösséget, nem akartunk abban a rendkívül feszült helyzetben még újabb feszültségeket kelteni. Elfogadta a segítséget, bár biztosan nem volt szüksége rá. Akkor nem volt baja velünk.
A társadalmi leszakadás furcsa közösségi szerkezeteket eredményez. Miközben azt szeretnénk, ha növekedne az egymással jól megférő emberek száma, tudomásul kell vennünk, hogy nem lehet mindenkit bevonzani. Bár igazából sajnálom őt is, hogy ilyen. Sokat veszít az életből ezzel a viszonyulással.
Sokat veszít mindenki, aki a negatív érzelmi-kapcsolati hullámokon érzi jól magát. És sokat veszít az a társadalom is, ahol túl sok lesz az ilyen vonal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.