Szerző: SZŰCS R. GÁBOR
2021.10.22.
A szlovén sziget. Ez a szorgalmas kis nép éppen az önállóságért vívott hosszú küzdelem miatt roppant büszke önmagára./1 2002-ben, amikor először merült fel a NATO-tagság lehetősége, nem is annyira a veszélyes nyugat-balkáni térség közelsége, hanem a lakosság többségének ellenvéleménye miatt nem hívták meg az országot a szervezetbe. Egy évvel később, 2003 márciusára azonban változott a helyzet: a NATO- és a EU-tagságról egyszerre rendezett népszavazáson 66,02 százalék szavazott arra, hogy Szlovénia fogadja el a meghívást a NATO-ba, és 89,6 százalék mondott igent az uniós csatlakozásra./2
Az utóbbival kapcsolatban tehát igen erős volt a támogatottság. Mi több, ebben az összefüggésben éppen a nemzeti büszkeségnek volt jelentős szerepe. A saját pénz elvesztése nem jelentett sokat: a hagyomány nélküli, frissen kitalált nevű tolárhoz nem fűződött érzelem./3 Ezzel szemben megszokták, hogy a második, titói Jugoszláviában is ők a legfejlettebbek, a leginkább nyugat-európaiak, országuk tulajdonképpen nem is a Balkán része (valóban nem az)./4 És joggal kavart érzelmeket (már Jugoszlávia részeként is), hogy a tőlük a Tito-korszakban központilag elvont pénzekből (például az exportbevétel 2 százaléka) a fejletlen területek alapjába5 vándorolt összegek egyszerűen eltűntek a semmiben. Ennek ellenére, amikor Jugoszlávia szétesett, egyetlen, tíznapos konfliktustól eltekintve Szlovénia volt a nyugalom szigete. A sok délszláv menekült miatt bővelkedett a szlovének számára tökéletesen érthető szerb-horvát nyelvet beszélő, jelentős részben jól képzett munkaerőben,6 de a betanított vagy segédmunkát is többnyire az exjugoszláv bevándorlók végezték és végzik.
Ami az intellektuális hátteret illeti: ennek a kis országnak igen nagy értelmisége van. Szlovénia volt a rossz (vagy jó) nyelvek szerint Jugoszlávia esze. A jugoszláv önigazgatás elveit Edvard Kardelj, a zökkenők miatt szükségessé vált korrekciókat Stane Dolanc dolgozta ki, a függetlenség elnyerése után pedig olyan közgazdászok, mint a liberális pénzügyminiszter Dušan Mramor vagy a konzervatív, de igen eredeti nézeteket valló Jože Mencinger váltak nemzetközileg elismertté.
A függetlenedéskor Szlovéniának egyszerre három feladatot kellett megoldania: az önálló állam kiépítését, a sajátosan torz, „önigazgató” szocializmusból a piacgazdaságra való áttérést és a demokratikus átalakulást. Mindemellett, ha elvben nem is evidenciaként, de elkerülhetetlenül csatlakoznia kellett az atlanti védelmi szövetséghez, illetve az európai integrációhoz. Ehhez hatalmas lelkesedésre, akarásra és persze felkészültségre volt szükség. Egyikben sem volt hiány. A szlovének meg akarták mutatni, hogy nemcsak Jugoszláviában voltak az elsők, hanem annak széthullása után az egész térségben, azaz a politikai értelemben vett Kelet-Európában is azok maradtak. Sok szlovén szemében a „varsói” Kelet-Európa mélyen elmaradott, a szovjet fegyverek és ideológia által hosszú időre visszavetett térség, amelyhez képest ők egy másik, sokkal inkább nyugati világot képviselnek.
Ezt mutatták a számok is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.