Szerző: RÁCZ JOHANNA
2021.10.20.
„Nem vagyok különleges, de erős vagyok. De azért, tudja, a felszín alatt nem bánnám, ha itthagyhatnám ezt a világot. Mindenki meghalt, és azt hiszem, magányos vagyok”
– mondta a férjét gyászoló, 93 éves Alice brit kutatóknak egy mélyinterjúban. Miközben a gyerekek, a serdülők és az aktív korúak mentális egészségéről sok szó esik, különösen mostanában, a világjárvánnyal összefüggésben, az időskor lelki terhei mintha nem különösebben lennének a köztudatban. Pedig az idősödés mindenkit érint, és egy sor olyan veszteség jár vele, amelyek kibillenthetik az egyént az egyensúlyából, és növelik a rá nehezedő pszichés terhelést. A koronavírus-járvány ugyanakkor valamelyest az idősek esetében is rávilágított a magányosság és elszigeteltség problémájára – bár az ő esetükben nem a karanténozással kezdődtek a nehézségek.
Az Egyesült Királyságban és Ausztráliában a Bath-i Egyetem Magány Projekt címmel indított mélyinterjús kutatást, amelyben azt igyekeznek feltérképezni, hogyan tapasztalják meg, és milyennek élik meg az idős emberek a magányt, hogyan válik az öregedéssel párhuzamosan egyre nagyobb problémává az egyedüllét és elszigeteltség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.