2021. október 5., kedd

FIGYELMEZTETTEK A GYERMEKORVOSOK, MÁSOK A TÜNETEK A NEGYEDIK HULLÁMBAN

SZABAD EURÓPA
Szerző: FAZEKAS PÁLMA
2021.10.04.


Fertőzőbb, mint a bárányhimlő – írja a negyedik járványhullámért felelős delta-variánsról a Házi Gyermekorvosok Szövetsége, amely támpontokat fogalmazott meg a gyermekek ellátásához. Az eddigi nemzetközi tapasztalatok alapján a magyar szakemberek arról írnak, hogy a delta-variáns okozta járványban a 18 év alattiak a felnőttekkel azonos arányban fertőződhetnek meg minden korosztályban.


„Maszkban tanítok, de ez kevés kollégámra jellemző. Örülnék, ha fontolóra vennék a döntéshozók, hogy kötelezővé teszik a maszkviselést az oktatási intézményekben” – mondta a Szabad Európának egy budapesti pedagógus, aki negyedik osztályosokat tanít. Vagyis azt a korosztályt, amelyet nem oltanak.

A tanárnő, akinek a családjában több generáció lakik együtt – ápolásra szoruló idős ember és gyermekét váró fiatal nő is van körülötte – fél, hogy hazaviszi a fertőzést, és örülne, ha lenne rendszeres tesztelés az iskolákban. Abban az iskolában egyébként, ahol ő tanít, most is mérik érkezéskor a diákok hőmérsékletét, mindenütt ki vannak helyezve a kézfertőtlenítők, a szülők pedig nem mehetnek be az épületbe.

Mint mondja, a tanév első heteiben kiugróan sok volt a megbetegedés a tanárok és a gyermekek körében, tesztelés hiányában azonban nem tudják, hogy ez a negyedik járványhullám számlájára írható-e, vagy egyszerűen az okozza, hogy mindenki visszatért a közösségbe az online oktatás járványügyi szempontból biztonságosabb közegéből...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.