Szerző: NÉMETH PÉTER
2021.10.02.
„Amit látunk és hallunk, az alapvetően és meghatározóan a közelgő választások miatt történik. Most Orbán olyan gazdaságpolitikát valósít meg e téren, ami korábban sosem volt: korlátok nélkül nyúl bele a közös kasszába. Mindenkinek kínál valamit, mindenkinek ígér valamit, kerül, amibe kerül” – nyilatkozta Békesi László közgazdász, egykori pénzügyminiszter a Hírklikknek. A szakember arról is beszélt, milyen csúsztatásokkal, hazugságokkal érvel Orbán, amikor az unió vissza nem térítendő támogatásáról beszél.
– Muszáj visszanyúlnunk egy korábbi beszélgetésünkhöz, amikor azt nyilatkozta, hogy semmi esély a magyar gazdaság visszapattanására. Ehhez képest, most a kormány pontosan erről beszél, ráadásul a Moody’s is felértékelt bennünket. Ön tévedett, vagy a kormány akar becsapni bennünket?
– Vélhetően mind a két állításban lehet igazság. Én valószínűleg alábecsültem annak a rendkívül felpörgetett, kereslet-vezérelt gazdaságpolitikának a hatását, amelyet most, a járvány enyhülés utáni időszakban tapasztalunk. De a válaszomban azért is bizonytalan vagyok, mert nem könnyű a számokban kiigazodni. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy olyan mértékű volt tavaly a bázisban a visszaesés, hogy ahhoz képest tűnik nagyon erősnek, masszívnak a növekedés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.