Szerző: ÉS
2021.10.29.
I N T E R J Ú
Beszélgetés Ingrid Carlberg svéd íróval, újságíróval
Károlyi Csaba: Szelídek és tigrisek
Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése, 1955–1997. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Hernádi Mária és Urbanik Tímea. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 272 oldal, 3999 Ft
Csak szépre, csak jóra emlékszem, a szenvedéseink idejéből is (…) Hiszen barátok voltunk.” (142–143.) Polcz Alaine-nek ez a levele az utolsó levél ebben a történetben.
A „szenvedéseik ideje” pedig a legszebb éveikre esett. Milyen boldogan írt Alaine és Miklós Kolozsvárról 1955-ben, 1957-ben. Milyen szeretettel várta őket Balázs, hogy majd veszekedjenek, ki mondja el az élményeiket. Milyen jó már ez a zárómondat 1955-ből: „Csókollak Titeket – mindkettőt ott, ahol szoktam – hű barátnétok: Ágnes” (12.) Ágnes pedig ilyen sorokat kapott 1958 januárjában a havasokból: „Írhatnál még egy pár verset nekem ajándékba!!! Cserébe én is feldolgozlak tanulmányaimban. (…) Napozunk is. Hajaj, mennyit mesélünk majd. Csók, ölelés: Ali” (36.). Mikor Alaine arról számolt be, hogy meztelenül mosakodtak a hóban, Ágnes így válaszolt: „Ez a férfiasan nyers élet lenyűgöz. Inkább papíron, mint natúrban.” (63.)Tovább
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább
Sári B. László: Ex libris
Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak
Alice Munro: A Jupiter holdjai
Margaret Atwood: Macskaszem
Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Petneházi Gábor: Bölcs íjászat
A reneszánsz reneszánsza. Beszélgetések Klaniczay Tiborról és a reneszánszkutatásról. Szerkesztette Ács Pál és Székely Júlia, ELKH-BTK-TTI, Budapest, 2021, 652 oldal, 3990 Ft
Ács Pál és Székely Júlia belülről ismerik ezt a kutatói közeget, és sikerül megszólaltatniuk a könyvben azokat a fontos szereplőket, akik Klaniczay kollégáiként, szövetségeseiként, beosztottjaiként a ReBaKucs tagjai, vagy inkább részesei voltak az 1970-es 1980-as években (jellemző az időzítésre, hogy közülük hárman – Jankovics József, Marosi Ernő és Péter Katalin – a könyv megjelenését már nem érhették meg). A fókusz fokozatosan tágul, a beszélgetőpartnerek sorrendje a családtól (Klaniczay Gábor) a belső, intézeti körön át halad a külső, szegedi, nemzetközi és érintőkörökig. (Szeged a Keserű-iskola révén különleges, sőt kezdeményező szerepben volt – ezt szegediként is írom – de ez már csak így van, 56-ban is mi kezdtük.)Tovább
Várkonyi Benedek: Állati dolgok
Gellért András: A rúdtáncosnő fegyvere – Karantén bestiárium. Kultúrbarlang Kiadó, Budapest, 2020, 190 oldal, 3190 Ft
Apró tárcák vannak előttünk, torzított hangon szólnak; minden, amiről szó van, a valóságból jön, nincs itt egyetlen pont, amely ne a jelenvaló életből eredne. És akkor is a valóságot látjuk, amikor a szerző kissé meglendíti a fantáziáját. Az abszurdból valóságos lesz, csak azért, mert a valóságunk is bizarr. Karinthys éllel veszi elő a hatalom körül zsongókat, például az udvari zenészeket, Sokát és Órefet; emlékszünk még Kosztolányi, Karinthy vagy Babits őrületére, amikor minden szót és minden mondatot megfordítottak, csak hogy egyetlen pillanatra se hagyják békén a nyelvet.Tovább
Szőke Dávid: Új alternatívák a roma színházban
Roma hősök II. Öt európai dráma. Fordította Kenyeres-Gyulassy Kinga, Király Kinga Júlia, Kondi Viktória és Krasztev Péter. Szerkesztette Krasztev Péter. Nők a Jövőért Egyesület–Független Színház Magyarország, Budapest, 2021, 276 oldal, 4990 Ft
Mindegyik színdarab célkitűzése felszámolni a többségi társadalomban uralkodó cigányellenességet, új művészi alternatívákat teremtve a roma alkotók számára. Egy Romániában megtörtént gyilkossági esetet dolgoz fel a kötet nyitó darabja, a Mihai Lukács és a romániai Giuvlipen Társulat által írt és előadott Ki ölte meg Szonja Grancsát? című dráma. Egy hargitai magyar-roma tizenéves lány vélhetőleg öngyilkosságot követett el, azonban tette előtt a következő üzenetet hagyta maga után a gimnázium falán: „az iskola én vagyok.” A darab a tettesek felderítése helyett a szemtanúk és ismerősök ellentmondásokkal teli, kiszínezett és megbízhatatlan elbeszéléseire hagyatkozva szól a roma nők kiszolgáltatottságáról az iskolai rendszer rasszizmusával szemben, a patriarchális konvenciók ellen való lázadásról, valamint a kisebbségi létélményből fakadó otthontalanságról.Tovább
A szerző további cikkeiZsembery Borbála
„Több szemlélődéssel, közös fénytörésben”
Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft
A címadó vers a kötet leghosszabb szövege, melyet a szerző Márványi Juditnak emlékének ajánl. Ebben – a többi szövegtől eltérően – a gyászt folyamatában látjuk kibomlani. A fragmentált szöveg egyes egységei töredékekben villantják fel a szeretett barát kórházi tartózkodását, lassú halálát, az újra és újra megtörténő, mozdulatokba, félszavakba bújtatott búcsú-kísérleteket, majd a halált és az azt követő elfogadást. Ez a vers abban is eltér a többitől, hogy nem egyetlen, jó szögben kivágott képpel dolgozik, hanem egy motívumra épít nagyon finoman. A tenger nem csak ebben a szövegben kap szerepet, a kötetben máshol is felbukkan, mindig egyfajta jótékony távolságot, szükséges, megnyugtató otthon-nem-létet jelentve. A Nem félek tengere egyszerre jelenti a távolodó másik alakját és a nyugalmat adó távollétet. A vers elején ezt olvassuk: „(…) és megérkeztem / a tengerhez, te vagy a tenger, / mondtam, és most nézlek.” (88.), majd a zárlatban a beszélő a tenger felé tart, ami jelentheti a megnyugvást, de a halálban való egyesülést is: „(…) Elindulok erre, mert szép az ösvény, / megyek egy irányba, ahogy élek, // le a vízhez, (…) / és nem foglalkozom a visszaúttal, / megyek le, ott a tenger.” (95.)Tovább
Svébis Bence: Kiérlelni a veszteséget
Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft
Érdekesnek tartom azokat a búcsúverseket, melyekben valamilyen ismeretlen okból a szerző a halott stílusát igyekszik imitálni. Groteszk gyászbeszédek ezek az elhunyt modorában, mintha önmagát búcsúztatná a halott. Nem véletlen, hogy ez elsősorban a paródiák, a karikatúrák sajátja, és mégis, valahol összeér az elmúlás ábrázolása és a karikírozás: mindkettő csak akkor bír bármifajta érvénnyel, ha tisztelettel művelik. Innen nézve a búcsúversek valamivel erősebbek a sokkal több személyességet felmutató gyászverseknél. Az az érzésem, nem telt el elég idő ahhoz, hogy a költő képes legyen úgy beszélni a veszteségről, hogy abból érdemi költészet váljon. Keresi a megszólalás lehetőségét, de igazán sosem jut el odáig.Tovább
Fenyvesi Ottó: Barcsay mester köpönyege
(Az Hommage à Barcsay című kiállítás 2022. január 31-ig látható a veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény galériájában.)
Megnyílnak a kíváncsi tekintet előtt ezek a kompozíciók. Erőteljesen szólnak a magyar avantgárd legjobb hagyományai szerint erről az elidegenedett, szétesett, sok sebből vérző, belső és külső bizonytalanságokkal küzdő, neurotikus korról, amiben élnünk adatik. Olvasatomban erre az őrületre megnyugtató értelemmel reflektálnak, az abszolút rend (kultúra, társadalmi egyezség, értékalapú hierarchia, értelem) elfogadásával. Vásznaikon visszazökken a világ a kozmikus rendbe.Tovább
K R I T I K A
Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése, 1955–1997. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Hernádi Mária és Urbanik Tímea. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 272 oldal, 3999 Ft
Csak szépre, csak jóra emlékszem, a szenvedéseink idejéből is (…) Hiszen barátok voltunk.” (142–143.) Polcz Alaine-nek ez a levele az utolsó levél ebben a történetben.
A „szenvedéseik ideje” pedig a legszebb éveikre esett. Milyen boldogan írt Alaine és Miklós Kolozsvárról 1955-ben, 1957-ben. Milyen szeretettel várta őket Balázs, hogy majd veszekedjenek, ki mondja el az élményeiket. Milyen jó már ez a zárómondat 1955-ből: „Csókollak Titeket – mindkettőt ott, ahol szoktam – hű barátnétok: Ágnes” (12.) Ágnes pedig ilyen sorokat kapott 1958 januárjában a havasokból: „Írhatnál még egy pár verset nekem ajándékba!!! Cserébe én is feldolgozlak tanulmányaimban. (…) Napozunk is. Hajaj, mennyit mesélünk majd. Csók, ölelés: Ali” (36.). Mikor Alaine arról számolt be, hogy meztelenül mosakodtak a hóban, Ágnes így válaszolt: „Ez a férfiasan nyers élet lenyűgöz. Inkább papíron, mint natúrban.” (63.)Tovább
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább
Sári B. László: Ex libris
Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak
Alice Munro: A Jupiter holdjai
Margaret Atwood: Macskaszem
Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Petneházi Gábor: Bölcs íjászat
A reneszánsz reneszánsza. Beszélgetések Klaniczay Tiborról és a reneszánszkutatásról. Szerkesztette Ács Pál és Székely Júlia, ELKH-BTK-TTI, Budapest, 2021, 652 oldal, 3990 Ft
Ács Pál és Székely Júlia belülről ismerik ezt a kutatói közeget, és sikerül megszólaltatniuk a könyvben azokat a fontos szereplőket, akik Klaniczay kollégáiként, szövetségeseiként, beosztottjaiként a ReBaKucs tagjai, vagy inkább részesei voltak az 1970-es 1980-as években (jellemző az időzítésre, hogy közülük hárman – Jankovics József, Marosi Ernő és Péter Katalin – a könyv megjelenését már nem érhették meg). A fókusz fokozatosan tágul, a beszélgetőpartnerek sorrendje a családtól (Klaniczay Gábor) a belső, intézeti körön át halad a külső, szegedi, nemzetközi és érintőkörökig. (Szeged a Keserű-iskola révén különleges, sőt kezdeményező szerepben volt – ezt szegediként is írom – de ez már csak így van, 56-ban is mi kezdtük.)Tovább
Várkonyi Benedek: Állati dolgok
Gellért András: A rúdtáncosnő fegyvere – Karantén bestiárium. Kultúrbarlang Kiadó, Budapest, 2020, 190 oldal, 3190 Ft
Apró tárcák vannak előttünk, torzított hangon szólnak; minden, amiről szó van, a valóságból jön, nincs itt egyetlen pont, amely ne a jelenvaló életből eredne. És akkor is a valóságot látjuk, amikor a szerző kissé meglendíti a fantáziáját. Az abszurdból valóságos lesz, csak azért, mert a valóságunk is bizarr. Karinthys éllel veszi elő a hatalom körül zsongókat, például az udvari zenészeket, Sokát és Órefet; emlékszünk még Kosztolányi, Karinthy vagy Babits őrületére, amikor minden szót és minden mondatot megfordítottak, csak hogy egyetlen pillanatra se hagyják békén a nyelvet.Tovább
Szőke Dávid: Új alternatívák a roma színházban
Roma hősök II. Öt európai dráma. Fordította Kenyeres-Gyulassy Kinga, Király Kinga Júlia, Kondi Viktória és Krasztev Péter. Szerkesztette Krasztev Péter. Nők a Jövőért Egyesület–Független Színház Magyarország, Budapest, 2021, 276 oldal, 4990 Ft
Mindegyik színdarab célkitűzése felszámolni a többségi társadalomban uralkodó cigányellenességet, új művészi alternatívákat teremtve a roma alkotók számára. Egy Romániában megtörtént gyilkossági esetet dolgoz fel a kötet nyitó darabja, a Mihai Lukács és a romániai Giuvlipen Társulat által írt és előadott Ki ölte meg Szonja Grancsát? című dráma. Egy hargitai magyar-roma tizenéves lány vélhetőleg öngyilkosságot követett el, azonban tette előtt a következő üzenetet hagyta maga után a gimnázium falán: „az iskola én vagyok.” A darab a tettesek felderítése helyett a szemtanúk és ismerősök ellentmondásokkal teli, kiszínezett és megbízhatatlan elbeszéléseire hagyatkozva szól a roma nők kiszolgáltatottságáról az iskolai rendszer rasszizmusával szemben, a patriarchális konvenciók ellen való lázadásról, valamint a kisebbségi létélményből fakadó otthontalanságról.Tovább
A szerző további cikkeiZsembery Borbála
„Több szemlélődéssel, közös fénytörésben”
Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft
A címadó vers a kötet leghosszabb szövege, melyet a szerző Márványi Juditnak emlékének ajánl. Ebben – a többi szövegtől eltérően – a gyászt folyamatában látjuk kibomlani. A fragmentált szöveg egyes egységei töredékekben villantják fel a szeretett barát kórházi tartózkodását, lassú halálát, az újra és újra megtörténő, mozdulatokba, félszavakba bújtatott búcsú-kísérleteket, majd a halált és az azt követő elfogadást. Ez a vers abban is eltér a többitől, hogy nem egyetlen, jó szögben kivágott képpel dolgozik, hanem egy motívumra épít nagyon finoman. A tenger nem csak ebben a szövegben kap szerepet, a kötetben máshol is felbukkan, mindig egyfajta jótékony távolságot, szükséges, megnyugtató otthon-nem-létet jelentve. A Nem félek tengere egyszerre jelenti a távolodó másik alakját és a nyugalmat adó távollétet. A vers elején ezt olvassuk: „(…) és megérkeztem / a tengerhez, te vagy a tenger, / mondtam, és most nézlek.” (88.), majd a zárlatban a beszélő a tenger felé tart, ami jelentheti a megnyugvást, de a halálban való egyesülést is: „(…) Elindulok erre, mert szép az ösvény, / megyek egy irányba, ahogy élek, // le a vízhez, (…) / és nem foglalkozom a visszaúttal, / megyek le, ott a tenger.” (95.)Tovább
Svébis Bence: Kiérlelni a veszteséget
Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft
Érdekesnek tartom azokat a búcsúverseket, melyekben valamilyen ismeretlen okból a szerző a halott stílusát igyekszik imitálni. Groteszk gyászbeszédek ezek az elhunyt modorában, mintha önmagát búcsúztatná a halott. Nem véletlen, hogy ez elsősorban a paródiák, a karikatúrák sajátja, és mégis, valahol összeér az elmúlás ábrázolása és a karikírozás: mindkettő csak akkor bír bármifajta érvénnyel, ha tisztelettel művelik. Innen nézve a búcsúversek valamivel erősebbek a sokkal több személyességet felmutató gyászverseknél. Az az érzésem, nem telt el elég idő ahhoz, hogy a költő képes legyen úgy beszélni a veszteségről, hogy abból érdemi költészet váljon. Keresi a megszólalás lehetőségét, de igazán sosem jut el odáig.Tovább
Fenyvesi Ottó: Barcsay mester köpönyege
(Az Hommage à Barcsay című kiállítás 2022. január 31-ig látható a veszprémi Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény galériájában.)
Megnyílnak a kíváncsi tekintet előtt ezek a kompozíciók. Erőteljesen szólnak a magyar avantgárd legjobb hagyományai szerint erről az elidegenedett, szétesett, sok sebből vérző, belső és külső bizonytalanságokkal küzdő, neurotikus korról, amiben élnünk adatik. Olvasatomban erre az őrületre megnyugtató értelemmel reflektálnak, az abszolút rend (kultúra, társadalmi egyezség, értékalapú hierarchia, értelem) elfogadásával. Vásznaikon visszazökken a világ a kozmikus rendbe.Tovább
Wagner István: Kilenc nő közelről
(CLOSE-UP, Fondation Beyeler, Riehen/Basel. Megtekinthető január 2-ig.)
A modern mesterek köréből kilenc művész pályafutását emeli ki a Fondation Beyeler Riehen baseli múzeumának aktuális kiállítása. CLOSE-UP (Közelről) címmel önarcképeket és családi-baráti körük portréit válogatták össze az 1870-es évektől napjainkig nyíló időintervallumból, földrajzi térben pedig Észak-Amerikától Nyugat-Európán át Dél-Afrikáig terjed Theodora Vischer kurátor érdeklődése. A tárlat kronologikus rendben, egyénileg mutatja be az alkotókat, akárcsak a berlini Hatje Cantz Verlag német vagy angol kísérő katalógusa, nemzetközi szerzőgárda tanulmányaival, 344 oldalon 215 képpel, illetve a kilenc rövidfilm, a német nyelvterület híres filmszínésznőinek közreműködésével.Tovább
Széplaky Gerda: Népszerűsítés vagy esztétikai tapasztalat?
(Evangélium 21, MODEM, megtekinthető november 7-ig.)
Kovács-Szabó Tímea és Kovács Levente rendhagyó vállalkozásra szánta magát: nem egyszerűen tematikus, hanem keresztény művekből álló gyűjteményt kívánnak létrehozni – ráadásul nem műgyűjtőként, hanem megrendelőként lépve föl. Ismeretes, hogy hosszú évszázadokon át az egyházi megrendelések működtették a képzőművészetet, a szekularizált nyugati kultúra azonban megteremtette a függetlenségét: az egyházról folyamatosan leváló művészetben a bibliai narratívák figuratív megjelenítésének s a szentek ábrázolásának hatalmas ikonográfiai tradíciója lezárult. A tovább élő szakralitás inkább nonfiguratív alkotásokban fejeződik ki, s nem konkrét vallási és egyházi témák, hanem inkább a hit felmutatására szolgál. Még szerencse, hogy a formálódó gyűjtemény legelső darabjai, melyekből Petrányi Zsolt kurátor élvezhető kiállítást hozott létre, reflektálnak erre a változásra.Tovább
Stőhr Lóránt: Jób vásznai
(Giorgio Diritti: El akartam rejtőzni)
Diritti szuggesztíven, jó tempóban vezeti végig az álmok, emlékek és fantáziák között indázó elbeszélését, helyenként viszont túlfogalmaz, erősen érzelmesbe csúszik át a a groteszk és a belső rettenet, a megértő komikum és a természeti líra tartományait bejáró sokszínű film. A főszereplő viszi el a vállán az alkotást. Elio Germano kivételes odaadással formálta meg ezt a zavart lelkű, félszeg, bogaras, művészként viszont felettébb öntudatos, megszállott és álmodozó figurát.Tovább
Ruff Borbála: Szörnyű, csodálatos, ultralaza
(Stephen Fry: Mítosz I. Görög mitológia angol humorral. Előadja Scherer Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)
Stephen Fry a London Magazine-nek beszélt arról, miért írta újra a mítoszokat. „A napfényről, a ragyogó személyiségről szólnak, ezért mindig élők, szexik, csábítók maradnak.” Ezek a jelzők első megközelítésben akár idegenül hathatnak, de ha Scherer hangoskönyvéről beszélünk, akkor én is azt mondom: Fry-nak igaza lehet.Tovább
Molnár Zsófia: A család az család
(Pintér Béla: Marshal Fifty-Six, PBEST, UP Rendezvénytér, október 16.)
De még a sztorira visszatérve: Pintér Béla ezt most egyértelműen a valóságból, a mi aktuális valóságunkból merítette, de bármennyire megcsavarta, a bemutató óta az élet még az ő legmerészebb álmait is felülírta. Mert úgy esett, hogy az öt évvel ezelőtti ötvenhatos jubileumon immáron bizonyítottan hetvenkedő Dózsa László ismét nyilvánosság elé lépett, hogy személyes megemlékezésével emelje az ünnep fényét. Hogy hol? A Színház- és Filmművészetért Alapítvány fenntartásában álló egyetemen. Úgy tűnik, tényleg színház az egész világ. Ő pedig mindig is színész marad benne.Tovább
Fáy Miklós: Tűz a csontokban
(Terence Blanchard: Fire Shut Up in My Bones – Metropolitan-közvetítés a Müpában, október 23.)
Ez most a továbblépés. Egy kicsit talán túlságosan lelkes a fogadtatás, az előadást vezénylő főzeneigazgató, Yannick Nézet-Seguin egyenesen az új klasszikus születéséről beszél, amit a közvetítés során nem érzékelek. Érdekes és hallgatható, semmilyen különösebb erőfeszítést nem követel a mű, de némileg túlfújt a darab.Tovább
Grecsó Krisztián: Tör előre
(Partizán, Gulyás Márton YouTube-csatornája)
Gulyás Márton a semmiből épített egy mértékadó közszolgálati csatornát, ami sokkal több értéket ment, és összehasonlíthatatlanul informatívabb, mint a párt összes adója együtt. Elképzelni is nehéz, hány őt ábrázoló vudubabát szurkáltak már halálra a Kunigunda úton, és milyen meghasonlás lehet a szerkesztőknek az egész napos harsány Partizán-mocskolás után otthon, privát böngészővel, titokban megnézni a friss adást. Tovább
Torma Tamás: A kitakarásról
(Kitakarások Pesten és Budán)
Mik jutnak eszembe? Az állandóságok megszokott térérzései, miközben ott dübörög az újdonság ereje is, meg az a még nagyobb erő, az állandóan változó városé, ahol a súlypontok érzelmek nélkül és állandóan arrébb helyeződnek. Meglepetésszerűen születnek és fejlődnek ki, hogy aztán tíz-húsz év múlva szomorúan sorvadjanak vissza az átlagosságba. És az is, hogy öregszem, mert egyre több olyan dologra emlékszem, ami elmúlt, ami már nincs, aminek a képe/emléke/íze csak a fejemben létezik. Miközben jönnek az újak, a fiatalabbak, akiknek a régi Fradi-stadion olyan történelem, mint ’56, a Millennium kiállítás vagy épp a mohácsi vész. Vagy építészeti analógiával a régi Népstadion, a MOM gyárépülete vagy Ybl fürdőépületei a Margitszigeten.
(CLOSE-UP, Fondation Beyeler, Riehen/Basel. Megtekinthető január 2-ig.)
A modern mesterek köréből kilenc művész pályafutását emeli ki a Fondation Beyeler Riehen baseli múzeumának aktuális kiállítása. CLOSE-UP (Közelről) címmel önarcképeket és családi-baráti körük portréit válogatták össze az 1870-es évektől napjainkig nyíló időintervallumból, földrajzi térben pedig Észak-Amerikától Nyugat-Európán át Dél-Afrikáig terjed Theodora Vischer kurátor érdeklődése. A tárlat kronologikus rendben, egyénileg mutatja be az alkotókat, akárcsak a berlini Hatje Cantz Verlag német vagy angol kísérő katalógusa, nemzetközi szerzőgárda tanulmányaival, 344 oldalon 215 képpel, illetve a kilenc rövidfilm, a német nyelvterület híres filmszínésznőinek közreműködésével.Tovább
Széplaky Gerda: Népszerűsítés vagy esztétikai tapasztalat?
(Evangélium 21, MODEM, megtekinthető november 7-ig.)
Kovács-Szabó Tímea és Kovács Levente rendhagyó vállalkozásra szánta magát: nem egyszerűen tematikus, hanem keresztény művekből álló gyűjteményt kívánnak létrehozni – ráadásul nem műgyűjtőként, hanem megrendelőként lépve föl. Ismeretes, hogy hosszú évszázadokon át az egyházi megrendelések működtették a képzőművészetet, a szekularizált nyugati kultúra azonban megteremtette a függetlenségét: az egyházról folyamatosan leváló művészetben a bibliai narratívák figuratív megjelenítésének s a szentek ábrázolásának hatalmas ikonográfiai tradíciója lezárult. A tovább élő szakralitás inkább nonfiguratív alkotásokban fejeződik ki, s nem konkrét vallási és egyházi témák, hanem inkább a hit felmutatására szolgál. Még szerencse, hogy a formálódó gyűjtemény legelső darabjai, melyekből Petrányi Zsolt kurátor élvezhető kiállítást hozott létre, reflektálnak erre a változásra.Tovább
Stőhr Lóránt: Jób vásznai
(Giorgio Diritti: El akartam rejtőzni)
Diritti szuggesztíven, jó tempóban vezeti végig az álmok, emlékek és fantáziák között indázó elbeszélését, helyenként viszont túlfogalmaz, erősen érzelmesbe csúszik át a a groteszk és a belső rettenet, a megértő komikum és a természeti líra tartományait bejáró sokszínű film. A főszereplő viszi el a vállán az alkotást. Elio Germano kivételes odaadással formálta meg ezt a zavart lelkű, félszeg, bogaras, művészként viszont felettébb öntudatos, megszállott és álmodozó figurát.Tovább
Ruff Borbála: Szörnyű, csodálatos, ultralaza
(Stephen Fry: Mítosz I. Görög mitológia angol humorral. Előadja Scherer Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2021)
Stephen Fry a London Magazine-nek beszélt arról, miért írta újra a mítoszokat. „A napfényről, a ragyogó személyiségről szólnak, ezért mindig élők, szexik, csábítók maradnak.” Ezek a jelzők első megközelítésben akár idegenül hathatnak, de ha Scherer hangoskönyvéről beszélünk, akkor én is azt mondom: Fry-nak igaza lehet.Tovább
Molnár Zsófia: A család az család
(Pintér Béla: Marshal Fifty-Six, PBEST, UP Rendezvénytér, október 16.)
De még a sztorira visszatérve: Pintér Béla ezt most egyértelműen a valóságból, a mi aktuális valóságunkból merítette, de bármennyire megcsavarta, a bemutató óta az élet még az ő legmerészebb álmait is felülírta. Mert úgy esett, hogy az öt évvel ezelőtti ötvenhatos jubileumon immáron bizonyítottan hetvenkedő Dózsa László ismét nyilvánosság elé lépett, hogy személyes megemlékezésével emelje az ünnep fényét. Hogy hol? A Színház- és Filmművészetért Alapítvány fenntartásában álló egyetemen. Úgy tűnik, tényleg színház az egész világ. Ő pedig mindig is színész marad benne.Tovább
Fáy Miklós: Tűz a csontokban
(Terence Blanchard: Fire Shut Up in My Bones – Metropolitan-közvetítés a Müpában, október 23.)
Ez most a továbblépés. Egy kicsit talán túlságosan lelkes a fogadtatás, az előadást vezénylő főzeneigazgató, Yannick Nézet-Seguin egyenesen az új klasszikus születéséről beszél, amit a közvetítés során nem érzékelek. Érdekes és hallgatható, semmilyen különösebb erőfeszítést nem követel a mű, de némileg túlfújt a darab.Tovább
Grecsó Krisztián: Tör előre
(Partizán, Gulyás Márton YouTube-csatornája)
Gulyás Márton a semmiből épített egy mértékadó közszolgálati csatornát, ami sokkal több értéket ment, és összehasonlíthatatlanul informatívabb, mint a párt összes adója együtt. Elképzelni is nehéz, hány őt ábrázoló vudubabát szurkáltak már halálra a Kunigunda úton, és milyen meghasonlás lehet a szerkesztőknek az egész napos harsány Partizán-mocskolás után otthon, privát böngészővel, titokban megnézni a friss adást. Tovább
Torma Tamás: A kitakarásról
(Kitakarások Pesten és Budán)
Mik jutnak eszembe? Az állandóságok megszokott térérzései, miközben ott dübörög az újdonság ereje is, meg az a még nagyobb erő, az állandóan változó városé, ahol a súlypontok érzelmek nélkül és állandóan arrébb helyeződnek. Meglepetésszerűen születnek és fejlődnek ki, hogy aztán tíz-húsz év múlva szomorúan sorvadjanak vissza az átlagosságba. És az is, hogy öregszem, mert egyre több olyan dologra emlékszem, ami elmúlt, ami már nincs, aminek a képe/emléke/íze csak a fejemben létezik. Miközben jönnek az újak, a fiatalabbak, akiknek a régi Fradi-stadion olyan történelem, mint ’56, a Millennium kiállítás vagy épp a mohácsi vész. Vagy építészeti analógiával a régi Népstadion, a MOM gyárépülete vagy Ybl fürdőépületei a Margitszigeten.
I R O D A L O M
Tizennégy éves. Nyolcéves kora óta nézi a műsort, akkor ébredt föl először, akkor nézett végig egy ilyen jelenetsort a megnyílt ajtó mögül, amiről nem tudta, micsoda, aztán nyilván rájött. Nem volt testvére. Maradtak reggelre nyomok. Az apja már munkában. Ő soha nem kérdezett a nyomokra, amik kék és zöld foltok voltak, véraláfutások. Soha nem kérdezett, és ez jó volt, nem kell beszélni róla, olyan, mintha nem is lett volna, nincs és kész. Soha senkinek nem mondta. Az iskolában se, a téren, az egyesületben, ahová fél évig járt. Atlétika. Azt mondta Feri bácsi, benne van a jegyzőkönyvben, hogy beállított hozzá egy kislány, már ismerte, mert néhány napja, hete nézte a többieket, futókat, gerelyeseket, távolugrókat, aztán odajött hozzá, melyik a leghosszabb táv. Milyen táv. A futó táv. Hogy hívnak. Elvira vagyok, melyik a leghosszabb táv. Itt a tízezer a leghosszabb, Elvira, de csak nagyoknak. Te még nem vagy akkora. Azért szeretne edzeni. Addig edzett, mígnem egy délután lefutotta magában. Egyedül. Feri bácsi csak nézte. Egy kör, két kör, tíz kör, húsz, huszonöt kör. És nem jött többé, nem látták. Feri bácsi be akart menni az iskolába, de mindig közbejött valami. Feri bácsi nem is igazán csodálkozott a tízezer méteren. Volt abban a lányban valami furcsa, mintha beszélt volna futás közben.Tovább
Odze György: Frank vidéken
Igen, két éve egyszer csak elege lett Pestből. Nem minden érzést lehet megmagyarázni, meg nem is kell. A felesége elhagyta, a lánya Amerikába költözött, ő ráunt a városra, a kórházi ügyeletekre, tulajdonképpen majdnem mindenre ráunt, abban reménykedett, hogy a vidéki élet felvillanyozza. Lemész vidékre?, kérdezte Szmorgó a kórház folyosóján, amikor összefutottak, és a hangsúlyban, ahogy mondta, hogy lemész, már volt valami lenézés, pedig húsz évig dolgoztak együtt, de hát a pestiek szemében a vidék, az mindig lefelé van.
Semmi sem kötötte a városhoz, és a város sem volt már olyan, amihez ő kötődött. Az ember mindig logikus magyarázatokat keres, pedig nincs mindig logikus magyarázat, és nem is kell mindig logikus magyarázatokat keresni. És máshová mi köti majd? Kötődni. Éppen olyan tétova, távoli cél, mint a boldogság, nehéz pontosan megfejteni, mit is jelent, és hogyan kell keresni. Három kis szoba, csinos konyha, szép kert, Géza bácsi hetente háromszor jön, ápolja, körülnéz, hozza a híreket a faluból, isznak egy pohár bort a verandán. Géza bácsi szeretne róla is híreket vinni a faluba, de Franknak nincsenek hírei. Jól érzi magát, ez az egyetlen hír. Tovább
Horváth László Imre: A Cet gyomrában
A vonat olykor megállt. Városokban nem szállt le, csak ha valami elhagyatott állomáson rostokoltak az irdatlan puszta közepén, ami a tengerre emlékeztette. Ilyenkor a peronon cigarettázott, de nem állt szóba senkivel. Játék közben sem, csak a legszükségesebbekre szorítkozott. Gyakran ezt is a pincér mondta helyette. Egy palack pezsgővel és tízezer dollár alaptéttel lehetett átlépni a fülkéje ajtaját.
Régen nem volt ennyi nyegle alak a gazdagok között. A tengerről faggatták, háborús történetekről. Aztán abbahagyták, mikor egyetlen mozdulattal nemet intett a fejével. Egyedül a bűnözőt kedvelte meg, tisztelettudó volt és csendes, ő is csak játszani jött. A testőrei a folyosón szobroztak két nap, két éjszaka. Végül hetvenezret nyert tőle. Zokszó nélkül kifizette, meghajolt, mikor távozott. Nem kérdezett semmiféle ostobaságot a két nap alatt.Tovább
Litauszki Gábor: Elmúlás
Otthon már állt a bál a két gyerek között, mire apa hazaért. A nagykamasz Annamari zokogott, öccse, a tizenkét éves Apor kijelentette, neki erre most nincs ideje, zenekari próbája lesz, barátaival egy hagyományőrző acid rave banda alapításával voltak elfoglalva, még azt sem tudták eldönteni, hogyan fogják hívni magukat, Nagynéni, Hohen-zollern, esetleg Hóhen-zeller.
– Egyébként is, mi a fenének hagytad nyitva a kaput! – mondta leszorított állal a fiú. Magabiztos volt, de az anyja azért észrevette a szeme sarkában a könnycseppet.
– Hogy lehetsz ennyire érzéketlen – ripakodott öccsére a lány, és egy pillanatra dacosan abbahagyta a sírást. – Te nem is sajnálod!
– Na, mi van? – szólt vidáman apa, amikor belépett az ajtón, és lerúgta a cipőjét.
– Elszökött az Emil! – buggyant ki a sírás újra Annamariból.
Mivel a lány meg a kutya állandóan egymás érintését keresték, Annamari most görcsösen kapaszkodott a kanapé szélébe.
– Hmm.Tovább
Magyar Dániel: Kis dán nyelvlecke
Egyik este lefekvéskor egy dán nyelvkönyvet találtam az éjjeliszekrényemen. Nem volt széles könyv, kilógott alóla az éppen félbehagyott Remarque-regény. Anton, az emberem azt mondta, meghozhatja a kedvemet. Ablaknyitvahagyósan fülledt nyári este volt, jólesett a leheletnyi légmozgás, ahogy felcsaptam a könyvet.
Hygge: többjelentésű dán szó, egyfajta életérzés, a megnyugtató környezet élvezetét jelenti nagyjából. Ilyen állapotban voltunk, amikor beköltöztünk ebbe a lakásba. Végre olyan színek, olyan formák vettek körül, amik mi vagyunk. Amikor évek múltán egyik reggel feltűnik, hogy a franciaágy fejtámlájáról lepattant a festék, mert annyiszor ütődött már a falhoz, talán az is Hygge. Ilyen életérzésű volt ez a lakás. Eggyel több szobával, mint amire kettőnknek szüksége van. Egyedül az orchidea nem érezte át a dolgot, évek óta nem hajlandó virágozni. Különleges egy növény.
Ønske: igazlelkű vágyat jelent. Évekkel ezelőtt jelent meg az életünkben. Azóta mindent végigcsináltunk az ovulációs tesztek hónapokig tartó figyelésétől a kivizsgálásokon át a lombikprogramig. Óraműpontossággal terveztük, hogy mikor kell újra találkoznia a fejtámlának a fallal.Tovább
Tróján Anna: Hol vannak a csontok?
Az emberi test váza, a csontozat, a lágyrészekhez képest szinte örök. Ha nem ég szénné vagy nem oldják fel savban, akár évszázadokon keresztül is fennmarad. Ráképzelhető a lágy szövet és a történet.
Emesének, a nővéremnek a létezéséről nyolcévesen szereztem tudomást. Ha Anikót az ukrán anyakönyvi kivonat Ганна-nak keresztelte át, akkor Emesével mi lett volna a névpolitikájuk?
Megjósolhatatlan, mert Zsolt ismerősömből, például, Александр lett. A magyarul szánalmasan hangzó Béla nagyapámat pedig Адальберт-té nevezték át.
Anyukám három lánytestvére a 70-80-as években Szovjetunióban élt három egymáshoz közel fekvő városban. Eszti, Évi, Zsuzsi. Ungvár, Munkács, Beregszász. Egy-egy, apámmal való összeszólalás után, ha a vita heves volt, akkor taxival, ha kevésbé, akkor busszal mentünk anyámmal Beregszászra vagy Ungvárra.Tovább
Áfra János: A te bizonyságod
Karafiáth Orsolya: Feladó
KEMÉNY ISTVÁN 60 Tovább
Kabai Lóránt: rakpartos álom
KEMÉNY ISTVÁN 60Tovább
Wirth Imre: Kemény Istvánnak
KEMÉNY ISTVÁN 60
KEMÉNY ISTVÁN 60Tovább
Wirth Imre: Kemény Istvánnak
KEMÉNY ISTVÁN 60
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.