A TÁRSADALOM OTT ÜL AZ ISKOLAPADBAN, KÉRDÉS, HOGY MIT KEZDÜNK VELE

MÉRCE
Szerző: RIEDER ANNA RÓZA
2021.10.26.

A társadalom nem az iskolán kívül létezik.

Az iskolában nemcsak az európai országok fővárosait vagy a szorzótáblát tanuljuk meg, hanem azt is, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogyan működünk közösségben. Az iskolában nyerhet értelmet számunkra a szolidaritás fogalma, ahogy itt szembesülhetünk a szolidaritás hiányával is. Itt tanulunk meg szabályokat, szerepeket és még annyi minden mást is.

Az iskolába magunkkal hozzuk, amit a világról tudunk: azt, amit otthon hallottunk, amit az utcán láttunk. Magunkkal hozzuk nem csupán az iskolatáskánkat (a tesótól megörökölt, szakadtat – vagy a vadiújat, a Frozen 2 rajzfilmfiguráival); de a szavakat (mink vagy ab ovo); a normákat (a buszmegállóban szabad hangosan zenét hallgatni – vagy a hangversenyen csendben kell maradni); a küzdelmeket (segíteni kell otthon, hogy legyen mivel fűteni, vagy: tudom, hogy elfáradtál az úszóedzésen, de muszáj elmenned külön angolra is);a jövőképet (nyolc általános vagy doktori); a lehetőségeket (albérlet egy életen át, vagy saját lakás a fővárosban).

Nagy csomag ez, amellyel az iskola nem mindig tud mit kezdeni.

Paulo Freire brazil felnőttoktató nagy hatású, Az elnyomottak pedagógiája című könyvében az iskola bankkoncepcióját kritizálja: eszerint a tanár letétbe helyezi a tanulónál a tudást, amelyet birtokol – a tanuló pedig csupán tárolja, rendszerezi, visszaadja azt. Freire szerint az oktatásból pont a valódi felfedezés, a kritikus gondolkodás, az összefüggések keresése, a problémamegoldás, a párbeszéd hiányzik. Munkájában Freire külön figyelmet fordít arra, hogyan öröklődik a bankszemlélet által az elnyomás: felteszi a kérdést, hogy mi történik azokkal, akikhez az iskola nem a saját nyelvükön szól, akiknek a mindennapi valóságát, előzetes tudását az iskola semmibe veszi.

Szerinte az iskola gyakran olyan témákat fejt ki, amelyek „a diákság számára idegenek, s melyekről tapasztalataik sincsenek”. A tudás ajándéknak minősül, amelyet „azok adományoznak, akik annak birtokában lévőnek tartják magukat, azoknak, akiket tudatlanoknak tartanak”. Freire szerint ez a megközelítés eltagadja a tudás valódi jellegét: eltagadja, hogy a tudás a felfedezés útján születik.

Megállapítása szerint

„az elnyomottak nem „marginalizálódnak”, nem élnek a társadalmon „kívül”. Mindig is „belül” voltak, belül azon a struktúrán, mely őket „másokért létezővé” tette. A megoldás nem az, hogy „integráljuk” őket az elnyomás rendszerébe, hanem az, hogy átalakítjuk a rendszert úgy, hogy az elnyomottak „önmagukért létezővé válhassanak.”

Freire szerint ez a folyamat az öntudatra ébredés, melynek során az elnyomottak felismerik, hogy a társadalomban elfoglalt pozíciójuk politikai és gazdasági tényezők által meghatározott. Ezáltal ráébrednek, hogy nem kell elfogadniuk az iskola által náluk letétbe helyezett valóságképet, hanem ők is saját valóságuk alakítói lehetnek...

ITT OLVASHATÓ