2021. szeptember 20., hétfő

SZÉPEN KIJELÖLTE AZ EGYHÁZ MEGÚJULÁSÁNAK IRÁNYÁT A NEK

SZEMLÉLEK BLOG
Szerző: GÉGÉNY ISTVÁN
2021.09.20.


Néhány dolgot fontos lenne erősíteni, de van, amit nem folytatni kéne, hanem abbahagyni.
..

Rengeteg lelki ajándékkal gazdagította a résztvevőket az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely ezzel együtt nem tud nem ellentmondásos rendezvényként bevonulni a történelemkönyvekbe. Ott van ugyanis a helye a második budapesti NEK-nek, hiszen itt járt a pápa, ami kivételessé teszi az alkalmat, de nem ettől volt igazán felemelő a bő egy hét együttlét. Sőt, aki képes árnyaltan látni az összképet, talán nem érzi túlzónak azt a felvetést, hogy Ferenc pápa érkezése – illetve annak közbeszédbeli fogadtatása – a fény mellett olyan árnyékot is vetett a rendezvényre, amely nem igazán hiányzott a magyarságnak és a katolikusságnak.

A szaldó személyes véleményem szerint mindenképpen nagyon pozitív, már ha mérhető egy ilyen rendezvény “eredménye” bármiféle mérlegen.

Mivel a szekuláris média menetrendszerűen a zajokat hangosította fel, az egyházi kommunikáció híradás helyett mindenből a szépet vette észre, a pártpropaganda pedig hozta a formáját, az igazság keresői kevés értékes támpontot kaphattak az elmúlt időszakban erről a kezdeményezésről.

A Szemlélek csapata aktívan részt vett az éveken át tartó felkészülés kommunikációs támogatásában, a kongresszus idején is helyszíni képriportot és interjút, olvasói, résztvevői írásokat közöltünk, egyik munkatársunk tolmácsként és kórustagként szolgált. Tucatnyi bátorító, hívogató tartalom mellett néhány kritikai észrevételt is megfogalmaztunk – a valós helyzet árnyalt bemutatásáért sokan hálájukat fejezték ki.

Az alábbiakban azokat a tanulságokat igyekszem összefoglalni, amelyek egy hét távolságából már látható irányvonalként, amolyan leckeként útmutatást adhatnak azoknak, akik reménykednek benne, hogy nem csupán elmúlt ez az alkalom, hanem tanított is bennünket valamire, fejlődhetünk általa. A magyar katolikus egyházra bőven ráfér a megújulás, ezért is érdemes nem elszalasztani azt a ziccert, hogy tükörbe nézve felismerjük a jelen állapot sajátosságait, ezáltal megerősödjön hívő közösségünk abban, ami épít, és elhagyjuk azt, ami árt a katolikusságnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.