2021. szeptember 30., csütörtök

SZÁMMISZTIKA

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.09.30.


Látjuk tátott szájjal, hogy még meg sem nyílt igazán, az agancskapu sem tárta ki teljesen kebelét, de már hétszázezren vonultak át alatta, hogy részesei lehessenek Semjén örömeinek, s ekként váljon eggyé a nemzet, és feltétlenül naggyá is ránézésre. Ez a vadászati univerzumkiállítás legalább akkora siker, mint minden is, amihöz a kollégisták hozzányúlnak. Nem kell ide Paracelsus vagy más alkimisták, elég csak Kövér pedellus ujjának érintése, és minden arany lesz. Innen nézvést, hogy tülekszenek a népek fanyulat láthatni, érthető a sok gond, vesződség és legfőképp a pénz, ami ideszülte nekünk ezt az egyetlen örömünket.

Ellenben a számos képen, amit a média elibénk tár a nagy eseményről, lézengenek a népek csupán, így, ha hétszázezren voltak, akkor javarészt jól elbújtak, ami viszont onnan érthető, hogy Semjén pár napja azt bírta mondani, hogy kies hazánkban a sorosisták üldözik a vadászokat. A hétszázezer rajongó titokban látogatta tehát a műanyag Jézusra, guruló Szent Istvánra hajazó tárlatot. Vagy pediglen az egereket is beleszámolták a publikumba, akik a kitömött oroszlánok füleit rágicsálják, hálát adva a NER-nek a bőséges eledelért, és indulnak kezet csókolni Semjénnek, hogy ezt tűzön-vízen keresztül létrehozta.

Egérimába lesz foglalva a neve, a miénkbe kevésbé, de most nem azért gyűltünk egybe, hogy kajánkodjunk Semjén nyomorán, mert megtettük azt már elégszer. Hanem azon mélázunk inkább, hogy miért kell a számokkal permanensen bűvészkedni, hogy kit akarnak átverni, ha csak nem az imperialistákat, mert bennünket bajos, Mert és ugyanis ezzel párhuzamosan, hogy hétszázezer bávatag ment el a véres búcsúba, azt is megtudtuk egyként, majdnem egy füst alatt, hogy átlagos keresetünk immár négyszázezer fölött van, ami ugyanúgy jöhetett ki, mint a panoptikum látogatóinak sokasága, tehát ráütve a hasukra erősen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.