Szerző: HEGYI IVÁN
2021.09.14.
Szeptember 14. számomra a magyar futball alászállásának kezdete. A csehszlovákok vendégei voltunk 1969-ben, a vb-selejtezőn, és mindent megtettünk, hogy 3:1 után 3:3-ra kikapjunk Prágában. (Bizony, így a döntetlen vereséggel ért fel.) A sporthivatal azzal, hogy elnökhelyettese 1967 végén érthetetlenül kifúrta a szövetségi kapitányi posztról a lehengerlően sikeres Illovszky Rudolfot, és helyére az NDK-ból hazarendelte labdarúgó-történetünk legbizarrabb figuráinak egyikét, Sós Károlyt. Sós meg azzal, hogy előbb – a csapatkapitány Göröcs János kérésére – a zuhany alól visszahívta a szünetben lecserélt Mészöly Kálmánt, majd a második félidő tizedik percében mégis csak felváltotta az angyalföldi extraklasszist. Aztán Fazekas Lászlót, a harmadik magyar gól szerzőjét is lehívta, és az utolsó negyedórára beküldte Puskás Lajost, aki a csatárok közül egyedül képviselte a Vasast, miután Sós kihagyta a piros-kékek másik világhírű labdarúgóját, Farkas Jánost. Ellenben öt újpesti támadó játékos – Fazekas, Göröcs, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor – mellé a keretbe invitálta a válogatottban addig sosem látott, a Megyeri úton is csupán tartalék Nagy Lászlót. A sziporkázó magyar csapat ezzel együtt is két góllal vezetett, de mestere manőverei miatt eltékozolta a győzelmet. A csehszlovák lapok így írtak a mérkőzésről: „Örülhet a csehszlovák labdarúgás, hogy megmaradtak az esélyei a mexikói világbajnokságra” (Rudé Právo); „A magyarok jobb futballt játszottak, Bene és Dunai öt csatárnak is dicséretére váló támadást vezetett” (Ceskoslovensky Sport); „A magyarok harmadik gólja után jóformán levegőt sem kaptunk” (Práce); „A közönség egy órán át a lappangó infarktus állapotába került. Olyan mérkőzés volt, amelyre évtizedek múlva is érdemes lesz emlékezni” (Svobodne Slovo). Az utóbbi újság a jövőbe látott, mert tényleg nem merült feledésbe a találkozó; lám, még most is azt idézem fel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.