2021. szeptember 28., kedd

PARÁZS A HAMU ALATT

HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2021.09.27.


Most, hogy az afgán helyzet stabilizálódni látszik, és úgy tűnik, véget ér Afganisztán történetének az a fejezete, ami majd „második tálib hatalomátvétel” címmel kerül be a történelemkönyvekbe, töprengjünk el kicsit. Mi várható? Vége van egyáltalán a válságnak? Mi lesz az ellenállók sorsa? Feltámad a középkor?

Sőt, írásomban egy nagyon fontos magyar vitára is ki fogok térni, ami már ennél is messzebb vezet: de előbb lássuk nagy vonalakban a jelenlegi helyzetet.

Szeretném leszögezni, hogy álláspontom szerint az afgán válság nem megoldódott, hanem stabilizálódott és állandósult. Semmiféle kérdésre nem érkezett válasz, semmilyen probléma végére nem tett pontot az új kormányzat – ellenben rengeteg újat okozott. A nemzetközi közösség pedig egyszerűen diplomáciai-geopolitikai okokból veszi tudomásul a kialakuló valamit, amit rendszernek nem neveznék, ugyanis még a következetes fanatizmusában is következetlen. Városonként, falvanként, de akár utcasarkonként is más a tálib rendszer jellege: Hilmend tartományban betiltják még a borotválkozást is, Heratban felkötött emberrablók holttesteit akasztják emelődarura, Kabulban bezár az egyetlen sofőriskola, amelyik még adott jogosítványt hölgyeknek, a megmaradt afgán sajtó papír és pénz hiányában online megjelenésre vált, ugyanakkor Mesz Ajnakban a helyi tálib parancsnok nem töri össze az ezer éves Buddhákat, beéri annyival is, hogy kartonpapírral eltakarja őket, viszont Nooruddin Turabi börtönminiszter (ilyenjük is van, és ha van, bizonyára azért, mert szükség támadt rá) azt közölte, hogy a kézlevágás, csonkítás a büntetési rendszer része marad, de most már nem biztos, hogy nyilvánosan hajtják végre. Aránytalanul több a rossz hír, mint a jó, de az is világos, hogy senki nem engedelmeskedik maradéktalanul a kabuli kormánynak, még a leghűségesebb tálibok sem, ha két saroknyit eltávolodtak az elnöki palotától.

Alakulhatott volna másképpen?

Igen, két esetben...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.