Szerző: NVZS
2021.09.29.
„Az előválasztás a demokrácia ünnepe, nagyon büszke vagyok azokra az emberekre, akik a megfélemlítés ellenére el mertek menni szavazni, akik – még vidéken is – vállalták ennek a veszélyét egy olyan országban, Magyarországon, ahol van hagyománya a megfélemlítésnek” – mondta Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke. Már csak azért is örül annak, hogy a várakozásokat és a célt egyaránt felülmúlta az ellenzéki választók aktivitása, mert kicsit a saját gyermekének is tartja az intézmény meghonosítását Magyarországon. Mint mondja, „A barátaimmal már évek óta együtt fújjuk, mint a trombitát, hogy a 2011-es választójogi törvény egyetlen ellenszere a közös fellépés, az, ha a pártok együtt indulnak, hiszen a törvény a győztest kompenzálja, s 47 százalékkal is lehet parlamenti kétharmadhoz jutni”. Nem tart attól, hogy csökkenti a kormány leváltásának esélyét a pártok közötti – mint fogalmaz – „szurkapiszkák, „tisztuljanak le a képek, hogy a nagy választásra egy egységbe forrott ellenzékre tudjanak az emberek szavazni”.
Kedden este zárultak az urnák, véget ért az online voksolás is, s ezzel befejeződött az ellenzéki előválasztás első fordulója, amelyen az előzetes várakozásokra is rácáfolt a részvétel. A Civil Választási Bizottság elnöke, Magyar György igen elégedett a részvétellel, és sokaknak hálás azért, hogy ez így alakulhatott. Portálunknak nyilatkozva, ha nem is mérleget vonva, de emlékeztett arra, hogy nemzetközi szinten az öt százalékos részvétel már jónak számít az úgynevezett nyitott előválasztáson, azaz, nem egy párton belülin, hanem olyanon, amelyen több párt vesz részt. Két éve – a CVB által menedzselt – főpolgármesteri előválasztáson az öt százalékos célt sikerült is elérni: 1,7 millió választópolgárból 70 ezren adták le a voksukat. Most mintegy 8 milliós teljes szavazói létszám esetén a 400 ezer voksolóval lett volna meg az öt százalék, ám ezt már szombaton, meghaladták (mégpedig tíz százalékkal: 440 ezren voksoltak addig), s akkor még hátra volt három szavazási nap. Korábban a hét-nyolc százalékos választói részvételt már csúcseredménynek gondoltuk – mondta Magyar György...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.